215 ezer euró a Tulipán óvodának

KOMÁROM. Hatvanhét és félmillió forint összegű támogatásban részesítette a Magyar Kormány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. lebonyolításában a Víz utcai Tulipán óvodát. Az átszámítva 215 ezer eurós támogatást fejlesztésre fordítja az intézmény.

SONY DSC

Az elnyert összegből 60 ezer eurót költenek majd ablakcserére, 50 ezret az A pavilon, 30 ezer és 65 ezer eurót pedig a B, illetve a C pavilon fejlesztésére fordítanak. Az épületre műanyag, kétrétegű nyílászárók kerülnek majd, két ajtó alumíniumból lesz. A homlokzatot 160 milliméteres kőzetgyapottal vonják be az A és C pavilonokban, ahol a gyermekek tartózkodnak. A B pavilon egyik oldala, ahol a raktárak vannak, szilikon vakolatot kap. Tervben van az egyik bejárat és a terasz burkolatának a cseréje is. A fejlesztésre szánt összegből további 10 ezer euró jut digitális tábla, projektor és laptop beszerezésére.

Michač Szilvia igazgatónő örömét fejezte ki az intézménybe járó 79 óvodás nevében, hogy ilyen mértékű fejlesztés valósul meg náluk. Korábban egyéb pályázatokból már elvégezték a legszükségesebb fejlesztéseket, pedig most az egész épület hőszigetelésére és festésére is sor kerül.

Keszegh Béla alpolgármester elmondta, a Tulipán óvodát egy nemrég végzett állami ellenőrzés is balesetveszélyesnek nyilvánította. A pályázat, melyen a nagy összegű támogatást elnyerte az intézmény teljes finanszírozású. A város majd a környezet rendbetételével, a szomszédos játszótér felújításával járul hozzá a fejlesztéséhez. Megemlítette, 11 óvodáról gondoskodnak, és a jövőben is pályáznak majd további óvodák felújítására.

A Tulipán óvodában, amely a város egyik legnagyobb magyar óvoda a környéken, nyár végéig szeretnék kicserélni a nyílászárókat. A további munkálatokat, a közbeszerzés hosszától függően, télig befejeznék.

(báj)

Top