Épül az új gyár Komáromban

Két éven belül 250 új munkahely jön létre a ZF Slovakia Gadóci út melletti ipari zónában nyíló üzemében. Már zajlik az átépítés, a munkaerő toborzását is elkezdték. A majdani dolgozók jövő év januárjától lépnek munkába, maga a gyártás 2019 április 1-jétől indul be az új komáromi kuplunggyárban.

Tavaly ősszel a ZF Slovakia társaság képviselői a városvezetéssel közösen jelentették be, hogy Észak-Komáromban, a Gadóci úton lévő ipari zónában, a Dopra­stav egykori területén építik fel új üzemüket. A német tulajdonosi hátterű ZF-csoporthoz tartozó ZF Slovakia társaság közel 25 éve van jelen Szlovákiában. Nagyszombatban, Léván már régóta működik gyáruk, Ipolyságon és Gyetván is beindulóban van egy-egy új üzemük, Komáromban pedig sorrendben az ötödik gyárukat nyitják majd meg.

Többek között azért választották Komáromot, mert régiónkban több a rendelkezésre álló munkaerő, mint a környező járásokban – azzal pedig tisztában vannak, hogy a szlovákiai lakosság mobilitása kicsi, azaz nem szívesen hagyják el szűkebb régiójukat egy-egy munkahely kedvéért, még ha jobb bért kínálnak is.

Elkezdődött a toborzás

2017 novemberében 150 új munkahely létesítését jelentették be, de már ekkor szó esett arról, hogy további bővítésre lehet számítani Komáromban. Jelen állás szerint több mint 100 alkalmazottal indul be a gyártás a Gadóci úton. „Terveink szerint két év múlva már 250 embernek adunk majd munkát a komáromi üzemben“ – válaszolta kérdésünkre Peter Škula, aki jelenleg a lévai üzem gyártási vezetője, ugyanakkor a jövőben ő lesz a komáromi gyár igazgatója. Megjegyezte: a jelenleg Léván zajló egyik gyártási folyamatot költöztetik majd ide. Tengelykapcsolókat, azaz kuplungokat gyártanak majd különböző márkájú személyautók számára.

Mint megtudtuk, már toborozzák a munkaerőt Komáromba. Műszaki-gépipari munkakörökbe keresnek embereket, többek között gépésztechnikust, karbantartó lakatost, művezetőt, elektromos szerelőt, gyártási asszisztenst, logisztikai koordinátort, adminisztratív és kapcsolattartó asszisztenst, valamint természetesen gyártási operátorokat is. Ami az utóbbi állást illeti, a munkába lépés előreláthatólag a jövő év január elsejétől történik. (A ZF Slovakia konkrét állásajánlatai – Komáromra vonatkozóan jelenleg összesen 9 pozícióba – megtalálhatók a www.zf.com/sk vállalati weboldalon, valamint a profesia.sk álláskereső oldalon is, azonban gyártási operátori pozícióra egyelőre nem tettek közzé hirdetést.)

DSC05120_corporate_cp_stage

Lesz 13 és 14. fizetés is

Kérdésünkre válaszolva elmondta, nemcsak Komáromból, hanem a szélesebb régióból is várnak jelentkezőket: „Vállalatunk utazási hozzájárulást ad a távolabbról munkába járóknak, melynek nagysága a lakhelyük távolságától függ.“ A fizetéssel kapcsolatban elmondta, természetesen függ az adott munkakörtől, de általánosságban elmondható, hogy a vállalat más szlovákiai városokban alkalmazott bérezése lesz érvényes Komáromban is. Ez azt jelenti, hogy lesz 13. és 14. fizetés, egyúttal azt is, hogy a térségünkben megszokottnál némileg magasabb bért kínálnak majd. Az eddig meghirdetett pozíciók bérezése havi bruttó 800 és 1250 euró között mozog (bónuszokkal együtt).

„Miután befutnak a jelentkezések, elkezdődnek az állásinterjúk is Komáromban, a Gadóci úti telephelyünkön. Mivel a gyártást Léváról költöztetjük át, a dolgozók beiskolázására a lévai üzemben kerül majd sor“ – árulta el Peter Škula.

Jelenleg építési, átépítési munkák folynak a ZF Slovakia komáromi telephelyén. Zajlik az irodahelyiségek kialakítása, a gyártócsarnokban most betonozzák a talajt. „Minden építkezési aktivitást úgy ütemeztünk, hogy 2019. április 1-jén a gyártást elindíthassuk“ – hangsúlyozta a komáromi üzem majdani igazgatója. Júliusban várhatóan beindul az adminisztratív, szervezési munka.

ZF-e1510251309249

Újabb munkahelyek a láthatáron

Keszegh Béla komáromi alpolgármester szerint a távolabbi jövőben tovább bővíthet a ZF Slovakia. „Nyitottak arra is, hogy a jövőbeni szakember-utánpótlás érdekében együttműködjenek járásbeli szakközépiskolákkal a duális képzés keretében” – válaszolta kérdésünkre, megjegyezve azt is, a társaság pozitív hozzáállását mutatja, hogy – bár gyakorlatilag még meg sem telepedtek – az idei Komálom Gyerkőcfesztivált már meg is támogatták egy ezer eurós összeggel.

Úgy tűnik, a közeljövőben további jó hírek várhatók munkahelyteremtés terén. Keszegh Béla ugyanis elmondta, már megtelepedett vállalatok jelezték bővítési szándékukat, de egy új beruházó is kérvénnyel fordult a városhoz, több száz új munkahely létrehozását ígérve.

Erről konkrétumokat nem árult el, ugyanakkor rámutatott, jelentősen javult a munkaerőpiaci helyzet Komáromban és környékén, sőt, már munkaerőhiány van egyes területeken. „A jelenlegi trend jó alkalom arra, hogy nőjenek a bérek a régióban, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy az elvándorolt komáromiak egy részét hazacsalogassuk“ – vélte az alpolgármester.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta június 19-i számában jelent meg.)

Top