Annak ellenére, hogy sok gyógyszert szedünk, mégsem vagyunk egészségesek

Mi az oka a túlzott gyógyszerfogyasztásnak? Hogyan lehetséges, hogy miközben nálunk a legolcsóbbak a gyógyszerek, a legtöbbet költő országok közé tartozunk? Gyógyszerfüggőség – kiket fenyeget?

Csaknem 62 milliónyi „egység“ tablettából is sok, nem még dobozból. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja által közölt adat „alapegysége“ azonban éppen ez utóbbi: ennyi doboz gyógyszert fogyasztottunk el tavaly januártól szeptemberig, vagyis 2016 első kilenc hónapjában. S ebbe még csak a vényköteles gyógyszereket számolták bele. Mi az oka a túlzott gyógyszerfogyasztásnak? Hogyan lehetséges, hogy miközben nálunk a legolcsóbbak a gyógyszerek, a legtöbbet költő országok közé tartozunk? Kiket fenyeget gyógyszerfüggőség?

Mélyen belenyúlunk a zsebünkbe

Az OECD egy évvel ezelőtt publikált felmérése szerint Szlovákiában egy átlagos polgár évente 533 dollárt (azaz csaknem 480 eurót) költ gyógyszerekre, ami nemcsak az OECD 29 vizsgált tagállamának 515 dolláros átlagát haladja meg, hanem a közép-kelet-európai régióban is kiemelkedő. Lengyelországban például fejenként átlagosan mindössze 326 dollárt, Magyarországon 503 dollárt, Csehországban pedig átlagosan 381 dollárt költenek el gyógyszerre az emberek egy évben.

A szlovákiai adatok ugyan elmaradnak az olyan nyugat-európai országokétól, mint Németország, Svájc, Franciaország, Olaszország és Ausztria, ám egy másik felmérésben, amelyben a gazdasági világszervezet azt vizsgálta, hogy az egyes OECD-tagállamokban GDP-arányosan mennyit tesz ki a kiskereskedelmi gyógyszer-értékesítés, már magunk mögé utasítjuk ezeket az államokat. Szlovákia nemzeti össztermékének 2 százaléka „köt ki” a gyógyszertárakban, ennél csak Görögországban (2,8), Magyarországon (2,2) és Japánban (2,1) magasabb ez az arány.

Árulkodó adat ugyanakkor az is, hogy a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök jelentős szeletet (27 százalékot) hasítanak ki Szlovákia egészségügyi összkiadásainak (ide tartoznak például a fekvőbeteg- és a járóbeteg-ellátásra fordított költségek) büdzséjéből.

Szóba se jöhet Skandinávia

Litvánia, Görögország és Magyarország. Szlovákia a fenti eredményével csupán ennél a három európai országnál költ kevesebbet (állami szinten) gyógyszerre (az  egészségügyi összkiadásaihoz viszonyítva). Az összehasonlítás persze nem abszolút számokban, hanem százalékos mutatókban értendő, a különbségek azonban így is jelentősek. Dániában például ez az arány mindössze 6,7 százalékon, Svédországban pedig 9,6 százalékon van (a listavezető Magyarországon ez az arány 30,2 százalék).

A számok azonban könnyen becsaphatnak. Dániában és Svédországban ugyanis ennek ellenére jóval kedvezőbbek az ember kilátásai: a skandinávok hosszabb ideig élnek, kevesebbet járnak orvoshoz és kevesebb betegség gyötri őket. Nem véletlenül: Dániának például évi csaknem 3500 eurót tesz ki az egy főre jutó egészségügyi kiadása, miközben nálunk alig haladja meg az 1600 eurót. A svédekről pedig csak annyit, hogy Európában övék a legmagasabb átlagéletkor (73,6), melyet egészségben, tartós betegség nélkül élnek meg.

Szlovákia ezen a listán az utolsó előtti helyet foglalja el az EU-tagállamok között: az Eurostat statisztikája szerint egy átlagos szlovákiai polgár 55 éves koráig egészségügyi nehézségek nélkül elél, ám ezt követően már jelentkeznek a bajok és idővel rendszeres ellátásra (gyógyszerekre, terápiákra, vizsgálatokra stb.) szorul.

A gyógyszerárak kötöttek, nem szökhetnek az egekbe

A fenti szám- és adathalmaz, ha másra nem, arra bizonyosan rámutat, hogy miközben Szlovákia általános egészségügyi helyzete és egészségügyi szolgáltatások színvonala az átlag alatt van, a világ országainak nagy részénél (állami és egyéni szinten is) lényegesen többet költünk gyógyszerre. De vajon hogyan lehetséges ez, amikor uniós szinten nálunk az egyik legalacsonyabbak a gyógyszerárak? Ráadásul a vényköteles gyógyszereknek Szlovákiában szabott ára van: a nagy nemzetközi gyógyszergyártó cégek kötelesek megadni, hogy melyik három uniós tagállamban forgalmazzák legolcsóbban egy-egy terméküket és mennyiért, az állam pedig ezek átlagát nézve szabja meg, hogy az egyes készítmény mennyibe fog majd kerülni.

A gyógyszertárak ettől nem térhetnek el, így minden eladott gyógyszer meghatározott (mintegy tíz százalékos) haszonnal jár. Más a helyzet a vény nélkül kapható gyógyszerekkel. A különböző gyógyászati segédeszközök, krémek, kenőcsök, vitaminok árát már szabadabban alakíthatják a patikák. Szlovákiában azonban több mint másfél ezer gyógyszertár működik, a konkurencia városonként is nagy (csak Komáromban 14 van), így az árak nem szökhetnek az egekbe.

Persze az állam – annak érdekében, hogy csökkentse a gyógyszerfogyasztást, s így a saját kiadásait – más módon is megszabhatná az árakat. Például úgy, hogy az árképzésnél nem a három legolcsóbb árat veszi figyelembe. A kormány azonban jól tudja, hogy ezzel darázsfészekbe nyúlna, hiszen egy esetleges áremelés szociálisan mindig érzékeny kérdés. Egyes vélemények szerint a kormány egy kevésbé fájdalmas megoldásban gondolkodik: annak érdekében, hogy csökkentse a gyógyszerekre fordított kiadásokat, korlátozásokat és/vagy szankciókat vezetne be, azaz meghatároznák, hogy egy hónapban mennyi gyógyszert írhat fel egy orvos.

Ezek egyelőre még csak feltételezések, mindenesetre az egészségügyi miniszter – a hatékonyabb működés érdekében – az elmúlt hónapokban többször is megpendítette, a pénzforrások átcsoportosítására van szükség az egészségügyben. Érvként az is elhangzott: ha csökkentenénk a gyógyszerkiadásokat, nyilvánvalóan több jutna a kórházakra, a rendelőkre, az egészségügyi szolgáltatások színvonalának emelésére.

Gyógyszerfüggők országa?

A kormányzat lépéseivel lehet vitatkozni, azzal azonban kevésbé, hogy valamit tenni kell, hiszen annak, hogy sokat költünk, miközben olcsók vagyunk, csak az egyik – jóllehet fontos – oka az állampolgárok általános egészségügyi állapota. A másik ok a már említett 62 millió doboz gyógyszer, amit tavaly alig egy év alatt elfogyasztottunk – azaz a túlfogyasztás. Az egész évet lefedő legfrissebb statisztikai mutató 2015-ből áll rendelkezésünkre: ekkor 12 hónap alatt több mint 120 millió doboz gyógyszer fogyott. Ez a szám tartalmazza a vényköteles és a vény nélküli gyógyszereket is, s bár a számok az utóbbi évekhez képest, ha minimálisan is, de csökkenő tendenciát mutatnak, még mindig jelentős túlfogyasztás jellemző ránk – különösen ami a recept nélküli gyógyszereket illeti. Ami nem lehet véletlen, hiszen – szakemberek állítják – a lakosság egészségtudatossága rendkívül alacsony Szlovákiában.

Ha bárminemű egészségügyi probléma felmerül, azonnal gyógyszerhez nyúlunk. Nem életmódváltással, hanem kizárólag gyógyszeres terápiával igyekszünk magunkon segíteni – ahelyett, hogy a megelőzésre helyeznénk a hangsúlyt. Gyors és lehetőleg olcsó megoldás minden egészségügyi problémára – az emberek nagy részét ez jellemzi. Talán ezért van az, hogy egy egyszerű megfázás ellen háziorvosunktól azonnal antibiotikumot követelünk, hőemelkedésre máris láz- és fájdalomcsillapítót veszünk be. Ráadásul nagyon sok olyan étrendkiegészítő van forgalomban, melyeket előszeretettel fogyasztunk, ám hatásfokuk korántsem bizonyított. Innen pedig már csak egy lépés a gyógyszerfüggőség, ami szakemberek szerint több embert érint, mint az elsőre gondolnánk. Hogy pontosan mennyit, arról Szlovákia nem vezet statisztikát, de a politika és igazából a szakma sem foglalkozik kellő súllyal a problémával. Ennek egyik oka, hogy a háttérben egy komoly anyagi érdekeket kiszolgáló gyógyszerlobbi áll, melynek elsődleges célja a profit maximalizálása.

Miközben az orvosi várótermekben akár órákat ülünk, addig az orvosi szobában csupán néhány percünk van. Mire lehet elég ez az idő? Sok mindenre biztosan nem, de receptfelírásra mindenképpen – mondja Zacher Gábor, közismert toxikológus, aki szerint az egészségügy egyik legfontosabb kérdése: vajon az orvos csak a betegséget ismeri, vagy magát a beteget is? Mert a cél az volna, hogy a kezelés után beteg és orvos is jól aludjon.

Langschadl Mátyás