Múlt héten egy vízilabda gálamérkőzés keretein belül búcsúztatták el a komáromi Gergely fivéreket. A városi strand nagymedencéje körül „teltházas” hangulat uralkodott, rengeteg ember volt kíváncsi a sikeres vízipólósainkra. A mérkőzés után Kovács Dávid, sportrovatunk szerkesztője készített interjút velük. 

Először Gergely Mihály válaszolt a kérdésekre.

• Hogyan értékeled ezt a mai gálát? Milyen érzések kavarognak benned?

G.M: Nagyon örülök, hogy ezt így sikerült megszervezni, hálás vagyok Szabó Ákos barátomnak, és a komáromi klubnak, hogy ennyi energiát fektettek ebbe az egészbe. Láthatóan a jelenlevők is jól szórakoztak. Ráadásul az eseményen még egy elég szép összeg is összejött, jótékony célokra, így igazán elégedett lehetek.

• Aktív pályafutásod ezennel befejeződött. Szép karrier volt?

G.M: A legfontosabb, hogy szinte végig elkerültek a sérülések. Az igaz, hogy olyan messzire nem jutottam, mint a bátyám, de azért megjártam pár Európa- és világbajnokságot én is. Remek csapatokban játszhattam, nagyon sok klubban megfordultam. Jó példa ez arra, hogy egy ilyen kis városból, mint Komárom, bizony nagyon messzire el lehet jutni.

• A kisvárosnak a kis klubja most ismét extraligás…

G.M: Azt azért szögezzük le, hogy nagyon kemény falat lesz ez nekik, de segíteni fogom a csapatot ott, ahol csak tudom. Annak ellenére, hogy külföldön dolgozom, igyekezni fogok minél több időt velük tölteni. Jó lenne, ha több támogató is akadna, hiszen a komáromi vízilabda körül hosszú távú tervek születtek. A csapat nagyon fiatal, bízom abban, hogy még sokra vihetik.

• Akadnak igazi tehetségek is köztük?

G.M: Akadnak, de a kevésbé tehetségesek is sokra vihetik kitartó és kemény munkával. A válogatottban is akad nem egy olyan játékos, aki nem annyira tehetséges, de akarattal és alázattal ezt lehet kompenzálni.

• Jöjjön egy könnyedebb kérdés. Milyen érzés volt a bátyónak gólt dobni?

G.M: Dobtam már neki gólt, az is egy gálán történt. A Komjádi uszodában csapott össze a magyar és a szlovák válogatott. Azt a meccset rajtam kívül talán senki sem vette komolyan, talán ezért is sikerült neki egy gólt begyömöszölni, de ha gyakrabban találkoztunk volna klubszinten, akkor biztosan többet lövök neki, és a későbbiekben talán nem ér el ilyen szép eredményeket (nevet).

A továbbiakban Észak-Komárom mai napig egyetlen olimpiai bajnokát, Gergely Istvánt faggattam:

• Megkérdeztem az öcsédtől, milyen érzés volt neked gólt dobnia? Tőled pedig arra lennék kíváncsi, milyen az, amikor „kifogod a szemét” is?

G.I: Furcsa érzés, hiszen azt szeretném, hogy ő is sikeres legyen. A vízben viszont ellenfelek vagyunk, így vele szemben is tennem kell a dolgom, hiszen ilyenkor a csapatom az első. Most, ezen a gálán, belefért, hogy gólt lőjön. Össze is jött neki, kétszer is, ezzel biztosan túlteljesítette a tervét. (nevet)

• Az egész pályás gólod megbeszélt koreográfia volt, vagy pusztán ösztönszerű kísérlet?

G.I: Nem volt semmi megbeszélve. Felismertem a kínálkozó lehetőséget, és eldobtam. Hála az égnek, pontosan. Később aztán visszakaptam a gólt. Az ellenfél kapusával egyébként sokáig együtt játszottam, nagyon jóban vagyunk. Szépen ellőtte ő is, megérdemelte, hogy bement.

• A lazább kérdések után most jöjjön egy komolyabb. Milyen érzés városunk egyetlen olimpiai bajnokának lenni?

G.I: Nem érzem magam többnek azoktól, akiknek nincs olimpiai aranyuk. Ugyanakkor valakinek végre meg kellett törnie a jeget. Remélem, idővel másoknak is összejön mindez, sőt, még engem is túlteljesítenek. Bízom abban, hogy majd én is büszke lehetek valaki másra, aki innen indulva felér a csúcsra. Az én példám is mutatja, a feladat nem lehetetlen.

• Mindannyian emlékezünk arra az olimpiai elődöntőre, amikor szinte befalaztad a kaput.

G.I: Az ember keményen készül, hogy megoldja a feladatait. Azon az olimpián éreztem, hogy minden úgy állt össze, ahogy elképzeltem. Az a mérkőzés az én mérkőzésem volt. Nem csoda, hogy a pekingi olimpia áll a legközelebb a szívemhez.

• Fél Komárom úgy üvöltözött, szurkolt neked, hogy szerintem még Kínáig is elhallatszott…

G.I: Bíztam benne, hogy városunkban is vannak még olyan emberek, akik szurkoltak nekem. Azok, akik nem úgy gondolnak rám, mint aki cserbenhagyta a szlovák, vagy éppen a komáromi vízilabdát. Pontosan ezért is vagyok boldog ettől a búcsúmérkőzéstől, hiszen ott fejezhettem be a vízilabdázást, ahol elkezdtem. Ez sokat jelent nekem.

• Élvezted a játékot?

G.I: Régi barátokkal voltam a medencében. Azokkal, akikkel egy csapatban, vagy éppen a válogatottakban is játszottam. Nem hiszem, hogy sok vizilabdásnak megadatik ez. Nagyon megható volt. Ebben a városban, ebben a medencében kezdtem, és most itt is fejeztem be. Ennél többet nem is kívánhattam volna.

kd