A hétköznapi emberek körében napról napra népszerűbbé válik a futás. Egyre többen döntenek úgy, hogy tesznek valamit egészségük érdekében, sokan közülük pedig a futócipőt választják. Az 53 éves, tősgyökeres dunamocsi futónagykövet, Kele Géza is a sportág népszerűsítésében vállal nagy szerepet, s jó példával jár elöl: eddig 170 hivatalos versenyen teljesítette a maratoni távot. Legutóbb Szegeden tisztelték meg speciális rajtszámmal, ebből az alkalomból készítettünk vele interjút.

• Jólesett, amikor legutóbb a szervezők a 170-es rajtszámmal ajándékoztak meg?

– Nagyon kellemesen megleptek. Nem is gondoltam volna, hiszen Szeged messze van tőlünk, de úgy tűnik, még ott is felfigyeltek a teljesítményemre. Mint utóbb megtudtam, miattam fel is borították egy picit a sorrendet, hiszen a regisztráció automatikus, és a számokat sorban adják ki. Hab a tortán, hogy a szegedi városi televízió még riportot is készített velem.

• A különböző versenyeken eddig összesen több mint hétmillió métert futottál. Mit jelent mindez számodra?

– Sokan nem tudják, milyen hosszú egy maraton. 42 195 méterről van szó, de hogy érthetőbben fogalmazzak, ez pont olyan, mintha Komáromból elfutnál Gútáig, majd vissza. Autóval eltarthat akár 40 percig is, futva nagyjából négy óra, de a világcsúcs körüli idő ennek a fele. Visszatérve a kérdésedre, 1983-tól kezdve minden egyes futásomat feljegyeztem, azóta 125 millió lépésen vagyok túl. Ebben mondjuk nincs benne a foci, mert ne feledjük el, 30 évig aktívan rúgtam a bőrt.

• Akkor nem igazán szokott megviselni egy-egy meccs…

– A csapattársak sokszor beszóltak, hogy nekem könnyű, hiszen futó vagyok. Van is egy sztorim ezzel kapcsolatban. A kilencvenes években Keszegfalva látogatott Dunamocsra, aznap pedig éppen egy budapesti maratont teljesítettem, csak a második félidőre értem haza. Beálltam, miközben a vendégek vezettek, majd 42 kilométerrel a lábamban rúgtam két gólt, végül 4:1-re nyertük a mérkőzést.

• Ez kivételes fizikumról tesz tanúbizonyságot. Genetikáról van szó?

– Biztos hogy ennek is nagy szerepe van, például édesapám is focizott. Ami szomorú, hogy manapság nem látom azt a gyerekekben, amilyenek mi voltunk. Konkrétan reggeltől estig a focipályán voltam, egész nap szaladgáltunk a friss levegőn. Véleményem szerint manapság ezért is van annyi sérülés a labdarúgásban, mert a focisták gyerekkorukban kevesebbet mozognak, másik részük viszont a professzionális edzők kezei alatt túlterheltté válik. Mire felnőnek, egy részük teljesen kiég, mindez azért, mert az edzők a saját imidzsüket tartják szem előtt. Ugyanakkor mi, nézők is tehetünk erről, hiszen belehajszoljuk a sportolókat abba, hogy mindig többet tegyenek le az asztalra.

• Gyakran elhangzik, hogy te vagy régiónk futónagykövete. Elmondanád nekünk, ez miről is szól?

– Tulajdonképpen egy nemes feladat, amire pályázat útján kineveztek. A Budapest Sport Iroda kitalálta, hogy az országot meg kell mozgatni. Régiónként nagyobb városokban indította el a futónagykövet-mozgalmat. Feladatunk, hogy népszerűsítsük a sportot, az egészséges életmódot. Közös futásokat, edzéseket szervezünk, és állandó képzéseken veszünk részt. Ezeken megtanuljuk a legfrissebb módszereket, táplálkozási ajánlásokat, amit aztán tovább tudunk adni.

• Milyenek a legfrissebb módszerek és ajánlások?

– Újdonság, hogy az emberek túl sokat edzenek és kevés időt fordítanak a regenerációra. Ezáltal kialakulhat egy tartós fáradtság, ami miatt nincs teljesítmény javulás. Az új ajánlás tehát az, hogy többet kell pihenni, speciális regenerációs gyakorlatokat beiktatni, valamint az izmokat is erősíteni kell.

• Milyen az ideális futó felszerelés?

– A jó cipő mindennél fontosabb. Nem számít a márka, a lényeg, hogy megfeleljen a testi adottságoknak, passzoljon a futó lábához. Mondok egy példát: ha valaki lúdtalpas, vagy magas láb boltozatú, nem futhat neutrális cipőben. Neki belső támasztású lábbelire van szükség, hiszen ellenkező esetben fennáll a sérülés veszélye. Másik dolog, amit nem győzök hangsúlyozni, hogy a futócipőnk mindig legyen egy számmal nagyobb, mint az, amelyeket a hétköznapokban hordunk.

• Mi a helyzet az étrenddel?

– Rögtön szögezzük le, hogy a szakma három stílust tart számon: az egészséges, a fogyókúrás és a sportos táplálkozást. A nagy teljesítmények eléréséhez ez utóbbihoz kell ragaszkodni. A legfontosabb a bevitt zsír, cukor és fehérje aránya. Komoly dietetikusok személyre szabva könnyedén összeállítják az étrendet.

• Hogyan táplálkozik egy dunamocsi maratonfutó? Az édességeknek is van helyük?

– A vegyes táplálkozás híve vagyok. Figyelem a szervezetem jelzéseit és megpróbálok olyan táplálékot fogyasztani, amilyet éppen megkívánok. Csokit azonban nem nagyon fogyasztok, mert észrevettem, hogy amint egy kicsit eszem belőle, fél óra múlva még többet kívánok. A mai ember elfelejti, hogy mindenben a mértékletesség a legfontosabb. Szerintem nincs olyan, hogy rossz táplálék, csak rosszul megválasztott mennyiség van.

• Hogyan emlékszel vissza az első hivatalos maratoni futásodra?

– 1988 áprilisában, Budapesten került rá sor. Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Nagyon sokat készültem rá, edzőm és példaképem, Tuska Jani bácsi kezei közt. Meglehetősen visszafogott futással végül 3 óra 17 perc alatt teljesítettem a távot. Éreztem, hogy még maradt bennem tartalék, ennek ellenére leírhatatlan boldogságot éreztem, miután áthaladtam a célon.

• Apropó, boldogság. Azt mondják, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű futást követően az ember olyan érzelmi állapotba kerülhet, mintha éppen szerelmeskedett volna. Mi ebből az igazság?

– Aki csinálja, az pontosan tudja, hogy ez így van. Ha csak hetente háromszor egy órát futsz, már érezheted az edzés utáni pár perces lebegést, eufóriát. Kicsit olyan, mint a drog, rá lehet szokni, de ez nem tönkre, hanem egészségessé tesz. Tudományosan bizonyított, hogy ilyenkor a szervezet endorfint termel, ez az ún. boldogsághormon, ami kiűzi belőlünk a stresszt.

• Előfordult, hogy egy hétvégén több futóversenyt is teljesítettél?

– Volt, amikor egy szombati napon lefutottam egy délelőtti 8 kilométeres, és egy délutáni 15 kilométeres távot, majd vasárnap megfejeltem egy félmaratonnal. Csinálnám most is, de a párom óva int tőle. Belátom, ez már talán nem az a kategória, amikor javulhat a teljesítmény, így erre senkit nem biztatok.

• Mesélj nekünk a leggyorsabb futásodról.

– A maratoni távon teljesített legjobb időmre 1989-ben, Kassán került sor, ekkor 3 óra 3 perc alatt értem be a célba. Tudni kell, hogy akkoriban még a régi pályán futottunk, Albaújszináig (Seňa) és vissza, s vagy 20 kilométert kínlódtunk nagyon erős ellenszélben. Az akkori profi futók elmondása szerint ez nagyjából 8-10 perces időveszteséget eredményezett, ez tehát az oka, hogy nem sikerült három órán belülre kerülni. Ez nagy szívfájdalmam volt. A későbbiekben még jópár maratont lefutottam három óra körüli idővel.

• Melyik volt a legszebb versenyed?

– Mindenképpen a francia riviérán zajló Nizza-Caen maratont hoznám fel. Szinte végig a tenger partján futottunk, pálma- és narancsfák árnyékában. Hihetetlen élmény, álomszép környezet volt. Az ember futás közben érezhette a tenger illatát, és a hullámok hangját. Nem akadt unalmas szakasz, gyakran haladtunk el csodálatos épületek és műemlékek mellett, a szervezés pedig világszínvonalú volt.

• Voltak rossz élményeid is?

Mindig mosolyogva szeretek célba érni, viszont akadt olyan verseny, példának okáért pont a századik, melyet Trencséntyeplicben rendeztek és ahol egyenes szakasz csak a rajtnál volt. Hatalmas dombokon szaladtuk fel-le, ez pedig kikészítette a szervezetemet. Vannak ugyan olyan futók, akik jól bírják a szintkülönbségeket, de ehhez megintcsak speciális edzésterv kell, jómagam pedig ennek hiányában jelentkeztem be.

• A különböző kiruccanásaidkor mennyire van lehetőség az ismerkedésre, a kapcsolatok építésére?

– Mivel lazább tempóban futok, gyakran előfordul, hogy verseny közben beszédbe elegyedek a többiekkel. Ennek köszönhetően remek embereket ismertem a meg a világ minden tájáról, sok barátra találtam, akik szinte folyamatosan invitálnak saját hazájukba, hogy részt vegyek az ott rendezett megmérettetéseken.

• Mi a véleményed régiónk futóversenyeiről?

– Nagyon örülök annak, hogy egyre több ilyen van, és ha éppen itthon vagyok, igyekszem mindegyiken ott lenni. A fő cél az, hogy több ember mozogjon, és ez egy helyes irány. Ugyanakkor aggódva figyelem, hogy nemcsak régiónkban, de a világ más tájain is hatalmas üzlet lett a versenyek rendezése, ami már nem biztos, hogy a futókról szól.

• Sok helyen megjelentél, de akad még beteljesületlen álom a bakancslistán?

– Természetesen van. Nagyon szeretnék eljutni a New York-i maratonra, hogy átfuthassak a Brooklyn-hídon. Persze, ez már anyagilag igényesebb történet, remélem egyszer egy önzetlen szponzor megtámogat ebben. A berlini futáson is szívesen részt vennék, ott viszont már a nevezés is horrorisztikus. A 90 ezer szabad hely harminc perc alatt elfogy. Berlinben futják a világcsúcsokat és valószínűleg ez sok mindenki számára vonzó.

• Mikor hagyod abba a futást?

– Ez nekem egy életforma, és amíg a Jóisten vagy az Univerzum – nevezzük bárhogyan – megengedi, mindig futni szeretnék. Eddig szerencsésnek érzem magam, elkerültek a komolyabb sérülések és mindig olyan munkahelyem volt, ahol megengedték, hogy ennek a hobbimnak hódoljak, hiszen ez egy egészséges életforma, amit mindenkinek melegen ajánlok. Nem kell maratoni távokat futni, a lényeg, hogy az ember mozogjon, hiszen enélkül nem beszélhetünk minőségi életről.

Kovács Gerzson Dávid