A 2016-os riói olimpián a szlovák kajaknégyes két komáromival (Tarr György és Vlček Erik) a fedélzeten nyert ezüstérmet, de a sikerhez vezető út rengeteg megpróbáltatással volt kikövezve. Évekkel korábban ugyanis egy zöldfülű vette át a stafétabotot a legendás edzőtől, Soós Tibortól, az elvárások pedig hatalmasak voltak. Likér Péter azonban nem roppant össze a feladat súlyától, s a kezdeti nehézségek ellenére sikerre vezette csapatát. Interjú.
• Mikor ültél először kajakba?
– Huszonegy éve, mégis emlékszem minden pillanatra. Tizenkét éves, elkényeztetett, alacsony, kövér és főleg lusta srác voltam, ennek ellenére kilátogattam a csónakházba, ahol anyu dolgozott. Kíváncsi voltam, milyen egy edzés. Beszálltam a csónakba és már eveztem is a Vágban. Akartam kajakozni, de persze mindig a vízben kötöttem ki. Senki nem figyelt fel rám, nem is volt miért. Sor került egy kis futásra is, de kikötötték, hogy az utolsó kettőnek már nem kell a következő edzésre jönnie.
• Ezt hogy kell érteni?
– Sokan voltunk, és a leggyengébbeket ki akarták rostálni. Természetesen a haverommal, aki szintén kövér gyerek volt, utolsók lettünk. Haza is zavartak minket.
• Nem úgy hangzik, mint egy fényes karrier kezdete…
– Az lehet, de én másnap visszamentem. Meg is kérdezték, mit keresek ott, hiszen esélyem sincs, de én újra meg akartam próbálni. Vicces, de másodikra még rosszabb időt futottam. Persze, megint elküldtek, de ekkor már én is felmérgedtem, és egy ideig nem próbálkoztam újra. Inkább kosarazni mentem a haverommal.
• Hogy lett mégis kajakos belőled?
– Egy évvel később újból elkezdődtek a versenyek, ismét próbálkoztam. Mivel jó úszó voltam, télen az uszodában készülgettem. Vízilabdáztam, miközben konditerembe jártam a kettes lakótelepi suliba, ennek ellenére a versenyeken továbbra is előre borítékolható volt, hogy én leszek az utolsó. Szomorú voltam, hiszen ekkor már Riszdorfer Misi, Hluško Martin, Bacsa Gyuri és Bogdány Zsolti is kétszeres ifjúsági világbajnok volt, én pedig olyan akartam lenni, mint ők. Felnéztem rájuk, inspiráltak engem, de olyan távol voltam tőlük, mint egy falusi focista Ronaldótól.
• Na és a fiatalabbak?
– Riszdorfer Ricsivel, Knirs Imivel, Tarr Gyurival és Vlček Erikkel közelebbi kapcsolatban álltam. Ugyan gyakran cikiztek engem, a kövér gyereket, de együtt jártunk a versenyekre. Az volt akkoriban a módi, hogy aki érmet nyer, annak a buszban viselnie kell. Gyakran végignéztem a többieken, és szinte mindenkinek volt érem a nyakában, csak nekem nem. Persze amikor hazajöttünk, a szülők vártak a buszmegállóban. Akkor gondolkodtam el először magamon, amikor láttam anyukám szemében, hogy sokkal boldogabb lenne, ha az ő fiának is lenne érme.
• Mi történt ezután?
– Másnap korán reggel felkeltem, bringára pattantam és kimentem futni a csónakházhoz. Ekkor már 14 éves voltam. Fitneszújságokat kezdtem olvasni, szerettem volna minél többet tudni arról, hogyan fogyhatnék le, hogyan léphetnék előbbre a kajakozásban? Az egész telet végighajtottam, a testem pedig nagy változáson ment keresztül. Bár csak hat kilóval lettem könnyebb, a zsír kezdett átalakulni izommá. Gyorsabb és erősebb lettem.
• Végre nem te voltál az utolsó?
– Az első tavaszi országos bajnokságomon 5000 méteren ötödik lettem. Nagyon boldog voltam, hiszen a munkának meglett az eredménye. Igazából a tizedik helynek is örültem volna. Később egész évben hoztam a stabil 4-5. helyeket és az utolsó előtti versenyen meglett életem első érme, egy bronz, az évzárón pedig egy ezüst is.
• Na és az arany?
– Következő tavaszra még jobban odatettem magam, sokat edzettem, úsztam a nálam idősebb és jobb kajakosokkal, és rögtön az első versenyen, 16 évesen megszereztem az első aranyérmemet is. Sőt, rögtön mindjárt kettőt. Innentől kezdve amelyik versenyen elindultam, nyertem, a szlovák országos bajnokságon pedig a korosztályomban kilencből kilencszer végeztem az élen.
• Készen álltál a nemzetközi porondra?
– Abban az évben lett Riszdorfer Ricsi és Vlček Erik világbajnok. Felnéztem rájuk, és arra gondoltam, ha mindent ugyanúgy csinálok, mint ők, akkor egyszer majd én is világbajnok leszek. Mindennél jobban hittem ebben. A sulit is elhanyagoltam, csak az edzésekre koncentráltam. Ennek köszönhetően a nemzetközi megmérettetéseken is sikerült érmeket szereznem.
• Megszállott lett a lusta, duci fiúból?
– Amikor az ember elhiszi magáról, hogy győzni tud, akkor győzni is fog. 17 évesen a legfiatalabbként kerültem be a szlovák U18-as kajak négyesbe, és a junior világbajnokságon Braziliában hatodikak lettünk K4-1000 méteren. Rá egy évre K1-500-on világkupát sikerült nyernem a bochumi nemzetközi regattán, az Európa-bajnokságon viszont elégedetlen voltam magammal, hiszen csak a hatodikként értem célba.
• Aztán egyszer csak befejezted…
– 21 évesen adtam fel a sportolói karrierem. Amikor felkerültem a férfiak közé, rengeteg jó kajakos volt Szlovákiában, akik ráadásul profiként tevékenykedtek. Senki sem kapott kiemelkedő figyelmet, csak a világbajnokok, velünk sajnos nem nagyon törődtek. Érdekesség, hogy Tarr Gyuri is B-csapatos volt abban az időben. Éppen ezért inkább a pénzkeresést választottam, valamiből meg kellett élnem. Otthagytam mindent, mással kezdtem foglalkozni.
• Hat évvel később viszont újra felbukkantál a csónakházban…
– Teljesen véletlenül, 27 évesen csöppentem vissza a kajakos közegbe, bár a köztes időszakban is figyelemmel kísértem az eseményeket. Ricsi, Misi (Riszdorfer), Gyuri (Tarr) és Erik (Vlček) felhívtak, hogy menjek velük Amerikába, mint egy egyszerű időmérő, vagy ahogy egyesek cinikusan mondogatták, “óranyomogató”. Persze nagyon megörültem, és a csapat része akartam lenni. Később szerencsémre éppen üresedés volt a masszőri poszton, ezért gyorsan elvégeztem egy tanfolyamot. Így kerültem véglegesen a csapatba. A következő amerikai kiruccanáson már nemcsak “óranyomogató”, hanem hivatalos masszőr is voltam.
• Hogy lett belőled edző?
– 2010-ben a fiúk életükben először nem jutottak be a K4-1000 méter világbajnoki döntőjébe, ami nagy csalódást okozott. Mindenki tudta, hogy össze kell magukat kapniuk, hiszen egy évvel később Szegeden lesz a világbajnokság, egyben olimpiai válogató. Soós Tibornak ekkor már egyéb elfoglaltságai is voltak, ezért megkért, hogy az ő edzésterve alapján menjek el időt mérni. Úgy voltam vele, ha már ott vagyok, a véleményemet is megosztom a srácokkal.
A komáromi kajakosok a városházán
• Meghallgattak?
– Érdekes módon igen. Ezután az Európa-bajnokság következett, és ott csak a kilencedik helyre értek oda. Ekkor kezdtek a fejek hullani, de ezzel a történettel ma már felesleges foglalkozni. A lényeg, hogy én kezdtem el az edzéseket vezényelni, de volt egy kikötésem, hogy csináljunk mindent az elképzeléseim szerint. Akkor már nem volt mit veszíteni, az eredmények egy ideje nem jöttek. Tízhetes felkészülést csináltunk végig. Erik a világbajnokságon végül aranyérmes lett, a fiúk pedig a negyedik helyükkel kivívták az olimpiai részvételt.
• Közeledtek az ötkarikás játékok…
– Elérkezett a londoni olimpia éve, a hajót pedig különböző okok miatt fel kellett forgatni. Úgy alakult, hogy a Riszdorfer testvérek helyét Gelle Peter és Jankovec Martin vette át. Mint később kiderült, a vége bukás lett, hiszen a 6. hely egyértelmű csalódásnak számított. Legalább egy éremben bíztunk. Persze jöttek a kellemetlen üzenetek, bukott edzőnek tituláltak, és valóban, az volt a nem túl hosszú pályafutásom mélypontja.
• Hogy érezted magad ezután?
– Pár hónap kellett, hogy a dolgok leülepedjenek. Elgondolkodtam a hibáinkon, de arra jutottam, hogy ma is mindent ugyanúgy csinálnék, mint akkor, hiszen szükség volt arra a gödörre ahhoz, hogy sokkal erősebben és motiváltabban mászhassunk ki belőle.
• A következő versenyek viszont nem ezt igazolták…
– Kicsit érthetetlen volt számomra is, hiszen Erik és Gyuri kirobbanó formában voltak. Éppen ezért szétszedtem az egész négyest, és pihentettem a dolgot. Összeültettem Eriket Gyurival párosban, majd megnyertük a hazai válogatót ezren és ötszázon. A duisburgi világbajnokságon viszont ismét nem jöttek össze a dolgok. Ennek ellenére hittem a fiúkban. Mindvégig tudtam, hogy jók, csupán elkövettünk néhány hibát. Például Gyurinak és Eriknek is verseny közben esett ki a kezéből a lapát, ami nagyon dühítő volt. Ha eszembe jut, még ma is elborul az agyam.
• 2014-ben viszont beérett a munka gyümölcse…
– Változtattam a táplálkozáson és az edzésmódszereken is. Annak ellenére, hogy fiatalabb voltam náluk, szó nélkül belementek mindenbe, amit kértem tőlük. Ezért nagy köszönet jár nekik, hiszen megkönnyítették a munkámat. Mindjárt az első világkupán nyertek is egy ezüstérmet párosban. Később az Eb-n is összejött egy bronzérem és 6 hétre rá, egy remek felkészülést követően megnyertük a világbajnokságot ezren és ötszázon is. Utóbbit hat centivel a magyarok előtt. Legutoljára ’89-ben volt arra példa, hogy egy egység mindkét távon nyert.
Tarr és Vlček 2014-ben Eb-aranyat nyert 500-on és 1000 méteren is
• De még mindig nem voltál teljesen elégedett?
– Tudtam, hogy az aranyérem semmit nem jelent, ha egy évvel később nem harcoljuk ki az olimpiai részvételt. A szezon nem is indult túl jól, párosban nem jutottunk döntőbe ezer méteren, viszont ötszázon másodikak lettünk. Ezután megszólítottuk Denis Myšákot és Linka Tibort. Tapasztalatlan, de nagyon tehetséges fiatal srácok voltak. Éppen ezért szigorú, katonai rezsimbe kerültek. Elvártam tőlük, hogy minden szabályt betartsanak. Ennek eredményeképpen Milánóban a K4-et nagy főlénnyel, egy hajóhosszal nyertük, és párosban is megszereztük az olimpiai kvótát. Ezt követően nagy nyomás alatt kellett dolgoznunk, hiszen a világbajnokoktól megkövetelik az olimpiai érmet.
• Úgy hallani, már-már brutális rezsimet tartottál fenn.
– Egy évig elzárkóztam a világtól és csak a csapatra koncentráltam. Igyekeztem a korábban elkövetett hibákat orvosolni, kizárni. Az olimpia évében az első világkupán nem kerültünk a döntőbe sem, hiszen úgy estünk be oda az edzésekről, de egy héttel később már összejött egy harmadik hely (K4) és egy hónapra rá az Eb-n már fél hajóval a házigazda oroszok előtt győztünk, Moszkvában. Mi voltunk a világ- és Európa-bajnokok, én pedig egyre jobban élveztem a nyomást. Még nagyobb fegyelmet akartam, legszívesebben hermetikusan elzártam volna a srácokat a világtól. Még azt sem engedtem, hogy bárkivel kezet fogjanak, nehogy elkapjanak egy fertőzést. Az olimpiai eskün sem vettünk részt.
– Szerintem a dologból kihoztuk a maximumot, hiszen csak azok a németek előztek meg minket, akiket szinte lehetetlen volt legyőzni. Fenomenális négyest alkottak.
Ünneplés Rióban
• 1400 kemény nap után tehát meglett a hőn áhított olimpiai érem.
– Így van. Ez azért is nagy szó, mert ebben a sportágban négyévente van egy napod, hogy megmutasd, mennyit érsz. Csak ez a nap számít. Míg a fociban minden héten bizonyíthatsz, a kajak-kenuban csak az olimpiáért él mindenki.
• Mi jöhet ezután?
– Nyilván a célom az, hogy egyszer az arany is összejöjjön, de ahhoz mindennek együtt kell állnia, össze kell jönnie, mert ha nem, ahogy mondtam, csak négy év múlva próbálhatjuk újra. Ráadásul most még nehezebb a helyzet, mert kivették az olimpiai számok közül az 1000 métert K4-ben és a 200 métert K2-ben, így mindenki a K4 500-ba ugrott be. Sűrű a mezőny, nagy lutri.
• Látjuk még Gyurit és Eriket nagy versenyen?
– Értem a kérdést, hiszen a komáromi srácok nem lesznek már fiatalabbak, viszont őket sosem lehet leírni. Nagyon szeretném, ha a következő olimpián még ott lennének. Van viszont új reménység, Botek Ádám személyében, aki már hozott világbajnoki érmet is, rögtön első nekifutásra. Hatalmas tehetség, de állandóan oda kell rá figyelni. Nagyon sokat kell még tanulnia a profi sportról, de csak 20 éves. Ha minden rendben megy, nagy jövő előtt áll, így a komáromiaknak továbbra is lesz kiért szorítaniuk.
Kovács Gerzson Dávid
Kapcsolódó cikkeink:
Rió után – nagyinterjú Komárom hőseivel
A győzelemnél nincs jobb fájdalomcsillapító!
Soós Tibor: irigylem a fociedzőket