Megszűnt a Dafné szociális otthon

Nyitra megye parlamentjének döntése alapján megszűnik az őrsújfalusi Dafné szociális otthon, mégpedig olyan formában, hogy beolvasztják az ógyallai Magnólia szociális otthonba. Járásunk megyei képviselői a javaslat ellen szavaztak.

Korábban már többször foglalkoztunk a Dafné szociális otthon ügyével. A megyei fenntartású intézmény őrsújfalusi épületét a 2013-as árvíz annyira megrongálta, hogy 68 lakóját átmenetileg több más otthonban helyezték el. Bár a megyei parlament tavaly nyáron megszavazta, hogy az otthon átköltözhessen az egykori gadóci mezőgazdasági iskola épületébe, több mint fél évig semmi nem történt ennek érdekében. Idén márciusban aztán a megyei hivatal javaslatára a megyei képviselő-testület többsége jóváhagyta a Gadócra költözésről szóló határozatok megszüntetését. Múlt hétfőn, a megyei parlament ülésén aztán végleg megpecsételődött a Dafné sorsa.

dafne2

Az MKP megyei képviselői ellenezték a Dafné megszüntetését. Szabó Olga felszólalásában rámutatott, az őszi megyei választások után változott meg minden, s embertelennek nevezte, hogy a Dafné több korábbi lakóját – idős, mentálisan sérült, beteg embereket – más járásokba helyezték át. Stubendek László a megszűnésről szóló javaslat elutasítására szólított fel. Baranyay Zsolt kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Dafné volt lakói valóban szabadon választhattak-e, milyen másik otthonba szeretnének kerülni, s a volt alkalmazottaknak valóban felajánlottak-e megfelelő új munkahelyet.

Renáta Kolenčíková (Smer), a szociális bizottság alelnöke védelmébe vette a javaslatot, mondván, a Komáromi és Érsekújvári járásban található más szociális intézményekben összesen 54 szabad hely van, s ez elég arra, hogy a Dafné minden lakóját elhelyezzék, tehát teljesen felesleges, hogy több százezres befektetéssel a volt gadóci iskola épületét alakítsák át. Kijelentette, egyetlen áthelyezett gondozottól, de hozzátartozóiktól sem érkezett panasz az új elhelyezéssel kapcsolatban, s szerinte mindenhol profi módon gondoskodnak az emberekről. Korábban a Dafné alkalmazottaira hivatkozva megírtuk, több gondozott – főként akik a kovácspataki otthonba kerültek – is jelezte, egyáltalán nincsenek kibékülve új környezetükkel.

Farkas Iván (MKP) a vita végén kijelentette, a megszűnés miatt 11-gyel nő a munkanélküliek száma a Komáromi járásban. Rámutatott arra is, hogy a biztosítótól az árvízkárok miatt kapott százezres nagyságrendű összeget nyugodtan a gadóci épület felújítására lehetett volna fordítani, hogy a Dafné ott működhessen tovább.

DSC_0015

„A megyei testületi ülésen megnyugtató választ szerettünk volna kapni arra, hogy az őrsújfalusi otthon alkalmazottai számára megfelelő munkahelyeket biztosítanak majd. Sajnos nem kaptunk“ – összegezte a történéseket Petheő Attila megyei képviselő. Hozzátette, továbbra is szorgalmazzák, hogy a Dafné őrsújfalusi épületének eladásából befolyó pénz – legutóbb 244 zezer euróért hirdették meg – a Komáromi járásba legyen visszaforgatva. Oľga Prekopová, a megyei hivatal szóvivője ezzel kapcsolatban elmondta, már másodjára kínálták eladásra az őrsújfalusi épületet, de ezúttal sem érdeklődött egy vevő sem. „Ezért korai még arról beszélni, mire fordítjuk a befolyó összeget. Ennek felhasználásáról a megyei képviselő-testület dönt majd“ – válaszolta lapunknak.

A megyei parlament végül 31 igen (Smer és KDH) és 17 ellenszavazattal (MKP) jóváhagyta a Dafné szociális otthon megszüntetését, s szeptember elsejével minden ingó tulajdonának kezelését, továbbá jogait és kötelezettségeit is az ógyallai Magnólia szociális otthonra ruházta át.

(csaba)

Top