Modern egészségközpont épül

Fél éven belül ismét élet költözik az egykori Zdravcentrumba. A Komárom belvárosában található, évek óta üresen álló épület továbbra is egészségügyi, pontosabban egészségközpontként működik majd: orvosi rendelők, különböző, egészséggel és szépségápolással összefüggő szolgáltatások és gyógyszertár költözik az épületbe.

A komáromiak által Zdravcentrumként ismert épületet, amely eredetileg pártháznak épült és a rendszerváltozásig ekként is működött, először a kilencvenes évek elején alakították át.

Pártházból hajléktalantanya

Ennek az átalakításnak köszönhetően költözhettek az épületbe orvosi rendelők, illetve a legfelső szintre a komáromi kórház igazgatósága. S bár az igazgatóság hamarosan visszaköltözött a kórházba, a Zdravcentrum nagy leépülése csak 2005-ben kezdődött el, a megye és a város (az épület két tulajdonosa) ugyanis egyre kevesebb pénzt fektetett bele. Az épületet ezután fokozatosan kiürítették, az utolsó orvos három évvel ezelőtt költözött el. Az orvosok helyett pedig később a városban élő hajléktalanok találtak otthonra az ingatlanban.

SONY DSC

2014-ben szó volt ugyan arról, hogy az állam jelképes 1 euróért megvásárolja az ingatlant, hogy abban egy ügyfélközpontot alakítson ki, az egyezségből azonban nem lett semmi, ugyanis sem a város, sem a megye nem akart ilyen olcsón lemondani a város központjában található épületről. Hosszas huzavona után végül 2016 őszén a két tulajdonos (Nyitra Megye 4/5 részben, a város 1/5 részben volt tulajdonos) külön-külön eladásra hirdette meg saját tulajdonrészét.

Több mint egy poliklinika

Az év elején mindkét versenytárgyalás sikeresen lezajlott, s mindkét esetben egyedül a NOE Kft. teljesítette maradéktalanul a feltételeket, így ez a vállalat szerezte meg egy banki konstrukció segítségével az ingatlant (a testületi döntés értelmében Komárom 155 558 eurót kapott tulajdonrészéért). Májusban pedig – miután a tulajdonjogok tisztázódtak – már el is kezdődhettek a felújítási munkálatok. „Új neve még nincs az épületnek, az is lehet, hogy marad a Zdravcentrum – ezt ugyanis már megszokták az emberek. Mindenesetre várjuk az ötleteket, főleg egy frappáns magyar elnevezést. Egy azonban biztos: továbbra is egészségügyi, azaz az egészség komáromi központjaként fog működni az épület“ – közölte lapunkkal dr. Czirfusz Attila, a Zdravcentrum új igazgatója.

SONY DSC

Mint mondta, mivel az elmúlt években szinte minden elavult vagy tönkrement az épületben, a belső tereket teljes egészében felújítják és egyes részeit átalakítják. Új lift, étterem, konyha, kávézó is lesz az épületben, és kiemelt figyelmet szentelnek majd az akadálymentesítésnek, valamint annak, hogy az ide költöző orvosokat és más szakembereket a legmodernebb környezet és az előírásoknak megfelelő körülmények várják.

„Az európai trendeknek megfelelően szélesebb szolgáltatást kívánunk nyújtani, mint egy klasszikus rendelőintézet. Olyan egészségközpontban gondolkodunk, amelyben csaknem minden egészséggel kapcsolatos szolgáltatás megtalálható, a házi orvostól, a szakrendeléstől az optikuson, fizioterapeután, pszichológuson és gyógyszertáron át egészen a szépségápolásig“ – árulta el dr. Czirfusz Attila, aki szerint az intézmény egyik legnagyobb pozitívuma, hogy Komáromban ismét egy fedél alatt lesz számos rendelő, így az embereknek nem kell majd egy diagnózisért négy-öt szakorvost felkeresniük a város különböző pontjain. Mint hangsúlyozta, az egy fedél alatti rendelők előnyei vitathatatlanok. A rendelők és a többi szolgáltatási egység átalakítása is „testreszabott“ lesz. A betegeket tágas helyiségek, várótermek, nagyszámú szociális helyiség és a test, a lélek ápolását szolgáló szolgáltatások fogják várni.

SONY DSC

Új szakrendelők nyílhatnak

A felújítással járó munkálatokat banki kölcsönből fedezik, ennek összege több százezer euróra rúghat, az egyes rendelők végső kialakítását azonban – számolva az orvosok és a szolgáltatók igényeivel – csak később végzik el. A Zdravcentrum igazgatója azzal számol, hogy fél éven belül megnyithatja kapuit az új egészségközpont, az orvosok és a különböző szolgáltatások pedig fokozatosan költözhetnek majd be az épületbe. Távolabbi tervek között szerepel ugyanakkor az is, hogy az egykori pártház mozitermét olyan konferencia-, illetve rendezvényteremmé alakítanák át, amely lagzik, bálok, fogadások és különböző közösségi programok színhelyévé válhat. Nagy előrelépésnek tartja a Zdravcentrum megújulását a város vezetése is. Mint azt Stubendek László polgármester a Deltának elmondta, pozitív fejlemény, hogy a város központjában lévő épületbe ismét élet költözik, és bízik abban, hogy az új egészségközpontban olyan szakrendelések is nyílhatnak, melyekből Komáromban korábban hiány mutatkozott vagy egyáltalán nem is volt.

„Ennek a természetes igénynek a kielégítése – figyelembe véve a szlovákiai helyzetet – nemcsak az orvosokon és a pácienseken, hanem a városvezetésen és az egészségügyi biztosítókon is múlik. Mi részünkről mindenesetre mindent megteszünk, hogy ez sikeres legyen. Ehhez várjuk minden érintett ötletét, hozzájárulását és segítségét“ – fűzte hozzá az új igazgató.

Langschadl Mátyás

Top