Negyedmillió kisebb fejlesztésekre

Komárom. Kisebb fejlesztésekről döntöttek a képviselők legutóbbi ülésükön. A rendelkezésre álló 250 ezer eurós pénzcsomagból többek között csónakkölcsönző épül a Holt-Vágon, kápolnák újulnak meg, több iskolákat, sportlétesítményeket és szabadidős tevékenységet érintő fejlesztésre is sor kerül, de például az őrsújfalusi kultúrház tetőzetére is jut pénzforrás.

holtvag

Már hagyománnyá vált Komáromban, hogy a 25 fős képviselő-testület minden egyes tagja dönthet 10 ezer euró sorsáról, azaz meghatározhatja, hogy azt milyen kisebb fejlesztésre fordítsa a város. Ez idén is így volt. Egyes városatyák több kisebb fejlesztést támogattak a 10 ezer eurójukból, mások pedig összefogtak, és egy nagyobb beruházásra javasolták fordítani – ilyen volt a Holt-Vágon kialakítandó csónakkölcsönző, amire 40 ezer eurót költenek majd.

Bár volt olyan felszólaló, aki szerint be kellene szüntetni ezt a lehetőséget, és az önkormányzatnak egy összegben kellene elkölteni a kérdéses negyedmilliós pénzcsomagot, nem pedig felaprózva, a többség úgy gondolta, helyes az eddigi gyakorlat. Ezt azzal indokolták, hogy sok apró fejlesztésre is szükség van Komáromban, a lakosok gyakran keresik az egyes képviselőket kisebb újításokat kérve, és néha viszonylag kis összegből is lehet olyan beruházást végrehajtani, ami sok embernek jelent pozitív változást – vagyis a nagyobb fejlesztések mellett ez a pénzkeret is hasznos célt szolgál.

beruházás

Két képviselő egyelőre nem döntött arról, hogy milyen célra fordítja a 10 ezer eurót, ám 230 ezer euró sorsáról már döntés született – táblázatunkban megnézheti, milyen fejlesztéseket javasoltak és hagytak jóvá a városatyák.

(cs)

(Cikkünk a Delta március 26-i számában jelent meg.)

Top