Nem döntöttek az elkerülő útról

KOMÁROM. Az önkormányzat múlt csütörtöki ülésének legfontosabb pontja Komárom új városrendezési tervének koncepciójáról szólt, melyhez kapcsolódóan az elkerülő út nyomvonaláról vitáztak a képviselők. Elnapolták a döntést, így egyelőre nem változott semmi, továbbra is a 12 évvel ezelőtti terv érvényes, mely a Holt-Vág felett vezető nyomvonallal számol.

A komáromiak többsége nagy vehemenciával utasítja el, hogy a Holt-Vág felett vezessen Komárom majdani északi elkerülő útja, mely az új Duna-hidat kötné össze az érsekújvári főúttal, a város központját elkerülve. A 2005 óta hatályos városrendezési tervben ez az elképzelés szerepel, 12 év alatt senki nem kérdőjelezte meg helyességét, nem kezdeményezte felülvizsgálatát. A most készülő új városrendezési terv koncepciója egyetlen más alternatív nyomvonalat tartalmaz, ez pedig Gadócot érintve, Kabátfalu mellett, az Apáli szigetet északról kerülve vezetne. Kiderült, ez az elképzelés is ellenállásba ütközik.

Gadóci polgárok egy 360 aláírást tartalmazó petícióval tiltakoztak ellene, rámutatva, ők sem kérnek a zajszennyezésből, porból és kipufogógázokból, a napi 8 ezer áthaladó járműből. A városrészbe költözők annak tudatában döntöttek így, hogy a városrendezési tervben 2005 óta a Holt-Vág felett vezető nyomvonal szerepel, és eddig szóba sem került, hogy ez megváltozhat – hangsúlyozták. Egy új nyomvonalat javasoltak, amely a két variáns ötvözete lenne, elkerülné Gadócot és a Holt-Vágot is. Egy kabátfalusi polgár is felszólalt a testületi ülésen, ő is ellenezte a nagyobb ívű nyomvonalat.

terkep

A vitán jelen volt a közlekedési minisztérium tanácsadója, a városrendezési terv készítésével megbízott cég képviselője, továbbá egy környezetvédelmi szakember is. Juraj Valent minisztériumi illetékes ultimátumszerűen kijelentette, amennyiben a képviselők most nem szavazzák meg, hogy az új városrendezési tervben is a Holt-Vág felett vezessen az elkerülő út, akkor szeptemberben a kormány ejti az egész komáromi projektet, és nem hagynak rá jóvá eurómilliókat. Erre többen is úgy reagáltak: mivel a városnak van érvényes városfejlesztési terve, ez nem fenyegethet. A tanácsadó arról is beszélt, hogy a tervekben szereplő nyomvonalak csak hozzávetőlegesek, tehát 50 métert mozoghatnak még egyes irányokba, amennyiben a tervezés későbbi szakaszaiban ezt szükségesnek ítélik a szakemberek, illetve lehetségesnek tartják.

Az új városrendezési terven dolgozó Aurex iroda képviselője úgy vélte, a Holt-Vágot érintő változat felel meg maradéktalanul a városi megrendelésnek, illetve a különböző előírásoknak (pl. természetvédelmi területek kikerülése), és más megoldás nem igazán kínálkozik.

Mirko Bohuš komáromi származású környezetvédelmi szakember ellenben úgy vélekedett a két vázolt elképzelésről, hogy az egyik rossz, a másik rosszabb. Hangsúlyozta, a komáromiak számára nagyon fontos a Holt-Vág, és hiányolta, hogy csak két variáns merült föl, és nem mondjuk nyolc, mint például a bősi erőmű kapcsán. Rámutatott, hosszú évtizedekre meghatározza a város életét az, hogy merre vezet majd az elkerülő út, és akár olyan, elsőre utópisztikusnak hangzó tervet is meg kell vizsgálni, hogy bizonyos szakaszon a föld alá vezessék az utat.

Csémy Krisztián főépítész megismételte korábbi véleményét, miszerint a városnak saját érdekeit kell képviselnie. Úgy vélte, a Holt-Vágot elkerülő, nagyobb ívű megoldás a jobb, de itt is figyelembe kell venni a gadóciak és kabátfalusiak véleményét.

IMG_5778

A képviselők féltik a Holt-Vágot

Varga Tamás leszögezte, elkerülő útra szükség van, de a Holt-Vágot érintő verziót nem tudja támogatni. Felhívta a figyelmet arra, hogy az első osztályú utak esetében egy 50 méteres védelmi sávot írnak elő, melyre különböző tiltások, korlátozások érvényesek. A gadóci variánst sem tartja jónak.

Gajdáč Ondrej egy módosító javaslatot terjesztett be, melyben a gadóci polgárok harmadik, a két variánst ötvöző nyomvonalának elfogadását szorgalmazta. Úgy vélte, van még idő arra, hogy új, más változatot javasoljanak. Szerinte az új Duna-híd megépülése után is lesz 3-5 éves időszak, amikor Komáromnak meg kell küzdenie a megugró autós forgalommal (elsősorban a Nyitrára irányuló teherforgalommal), egy harmadik változat szorgalmazása pedig, ha minden érintett intenzíven lobbizik ennek érdekében, csak 2 évvel tolja ki a megépülését. Csúsztatásnak nevezte azokat a kijelentéseket, melyek szerint vagy a Holt-Vág felett vezethet az út, vagy nem lesz semmilyen út.

Knirs Imre a probléma gyökerét abban jelölte meg, hogy annak idején a korábban keleti oldalra tervezett Duna-hidat nyugatra tették át. Rámutatott, jelenleg az esti órákban egyetlen autó elhaladása is nagyon hangosnak tűnik a Holt-Vág partján, a napi többezer autó viszont sokkal rosszabb lenne.

IMG_5775

Így látják a volt polgármesterek

Marek Anton korábbi polgármester elmondta, ő soha nem értett egyet az új Duna-híd nyugati verziójával, ezért városvezetőként igyekezett mindent megtenni, hogy mégis keleten épüljön meg – ezzel jóval kevesebb gondot okozna a megnövekedő teherforgalom, mely főként Nyitra felé irányul. Kijelentette, ha a keleti híd az eredetileg tervezettnél 500 méterrel keletebbre épült volna, abba már a magyar fél is beleegyezett volna. Megjegyezte ugyanakkor, ha Komárom polgármestersége idején ragaszkodik ehhez a keleti változathoz, a híd még később épült volna meg, ezért a nagy nyomás miatt inkább visszakoztak. Az elkerülő út kapcsán hangsúlyozta, nem szabad a Holt-Vágot feláldozni. „Ne hagyjuk magunkat zsákutcába szorítani, ha később, de úgyis felépül az elkerülő út. Mindig lehet tárgyalni, lobbizni, de elhamarkodott lépést ne tegyünk” – mondta a volt polgármester, aki szerint a megye és a minisztérium egyetlen ok miatt erőlteti ezt a változatot: mert ez a legolcsóbb. „Senki nem beszél arról, hogy északon mennyi pénz megy autópályákra, itt nálunk délen viszont csak a legolcsóbb változatot lehet megépíteni?” – tette fel a kérdést.

Bastrnák Tibor parlamenti képviselőként szólalt fel, visszautasítva, hogy része lett volna a Duna-híd nyugati megépülésében. Ismételten hangsúlyozta, ezt szakemberek döntötték el, ahogy az elkerülő út Holt-Vágot érintő nyomvonalát is. „2005-ben rengeteget beszéltünk arról, hogy ne a Holt-Vág felett vezessen az elkerülő út. Nincs más út, ez van, ez a szakmai vélemény” – jelentette ki, hozzáfűzve, szerinte 99 százalékban nem lehet jobb variánst találni, olyat, amely figyelembe veszi a város környékének adottságait, és minden előírásnak is megfelel. Úgy vélte, jó 10 évvel elhalasztódik az építés, ha Komárom elutasítja a Holt-Vágot átszelő megoldást. Ha viszont megépül, akkor a komáromi régió fellendül, és nem a rimaszombati régióval fog versenyezni, hanem a pozsonyival.

Bende István hiányolta, hogy nem áll rendelkezésre semmilyen látványterv, vakon kellene dönteniük. Ugyanezt kifogásolta Kovács Dávid is, rámutatva, információi szerint őszre látványtervek is lesznek, és ezek ismeretében felelősebb döntést hozhatnának. Mint mondta, el tud képzelni olyan megoldást a Holt-Vágnál, amely illeszkedik a természetbe, illetve a lehető legnagyobb mértékben tekintettel van a rekreációs övezetre. Ezért javasolta, hogy ne döntsenek az elkerülő útról, illetve a koncepcióról, sőt, akár egy helyi népszavazás megtartását is helyesnek vélte – ezzel többen egyetértettek. A képviselők végül nagy többséggel szavazták meg, hogy egyelőre ne döntsenek az elkerülő út kérdésében – egész pontosan arról, hogy majd milyen nyomvonal kerüljön bele az új városrendezési tervbe. Változás tehát egyelőre nincs, a régi városrendezési terv marad érvényben.

Csaba Ádám

Top