Ügyfélbarát városi hivatal

Komárom. Több intézkedést is bevezetett a komáromi városi hivatal, amelyek a lakosok kényelmét, a gyorsabb ügyintézést szolgálják. Forróvonal, bővített nyitvatartás, kérvények kétnyelvűsítése, a tartozások emberbarátibb behajtása, példamutatás a környezettudatos életvitel terén.

hivatal2

Újdonság, hogy néhány hónapja bevezették a telefonos forróvonalat, amely munkaidőben működik. A (035) 28 51 205-ös telefonszámon a lakosok útbaigazítást kérhetnek ügyes-bajos dolgaikat illetően, de az info@komarno.sk e-mail címen is kérhetnek információt a komáromi városi hivataltól.

Szeptember 1-jétől megváltozott a hivatal nyitvatartási ideje, bővítették az elérhetőséget. A központi ügyfélkapuban (a városháza tőszomszédságában, az egykori Madách könyvesbolt helyén) folyamatos lesz a fogadóóra, ebédszünet nélkül. A pénztárak is folyamatosan elérhetők lesznek, ebédidőben csak egy, de a nap többi részén a Tiszti pavilonban és a központi irodában is. Pénteken már délután kettőig intézhetik a lakosok az ügyeiket a központi irodában.

Az anyakönyvi és az építészeti hivatal a jövőben már kedden és csütörtökön is tart ügyfélfogadást, így már minden munkanapon látogatható. A pontos nyitvatartási időpontok a város honlapján megtalálhatók.

hivatal

Értékelhetnek a lakosok

Bevezették a hivatali szolgáltatás értékelését, vagyis a lakosoknak egy nyomtatvány kitöltésével lehetőségük van véleményezni az ügyintézés színvonalát. A jövőben a lakossági észrevételek alapján igyekeznek javítani a szolgáltatásokat, egyúttal az alkalmazottak értékelésében is figyelembe veszik ezeket.

Több mint 50 nyomtatványt kétnyelvűsítettek, ennyivel bővült a város honlapján magyar nyelven is elérhető kérvények listája. Az egyes szlovák és magyar nyelvű kérvények ún. aktív kérvények formájában érhetők el a weboldalon, így gyorsabban és könnyebben tölthetők ki.

Bővül a lehetősége bizonyos iratok/dokumentumok elérhetőségének. Az anyakönyvi hivatalon belül az IOMO rendszeren keresztül kikérhető az erkölcsi bizonyítvány, tulajdonlap, cégjegyzéki bejegyzés.

IMG_2549

Új városi honlap készül

A digitalizációs bizottság bevonásával elindult a város új weboldalának előkészítése. A jelenlegi oldal már nem felel meg a kor kihívásainak, egyre több az információ, ami egyre nehezebben érhető el, nem elég átlátható a netes felület. A tervek szerint a jövő év első felében készülhet el Komárom új honlapja, amennyiben a város költségvetésében a képviselő-testület jóváhagyja az ehhez szükséges pénzforrást.

A városi hivatal teljes mértékben átszervezi a kintlévőségek – a tartozások – behajtását is. Korábban végrehajtó végezte ezt, azonban sokszor túl magas díjszabással és a méltányossági szempontokat figyelmen kívül hagyva – előfordult, hogy néhány eurós tartozás a végrehajtói illeték miatt a sokszorosára nőtt. A jövőben maga a hivatal végzi ezt a feladatot, ami által több módja lesz a lakosoknak arra, hogy tudomást szerezzenek a város felé fennálló adósságukról, esetleges elmaradásukról. A város továbbra is határozottan fel kíván lépni az adósokkal szemben, ugyanakkor a tartozásokat a végrehajtóknál emberbarátibb és korrektebb módon szeretné behajtani.

Példamutatás a környezettudatosságban

A környezettudatos gondolkodás jegyében az elmúlt hónapokban a városi hivatalban mindenhol lecserélték a eddig használt műanyag palackokat, poharakat környezetbarát eszközökre. Egyúttal minden hivatali osztályon szelektíven gyűjtik a hulladékot. A vízautomatákba komposztálható poharak kerültek, a tárgyalókban üveges vizet szolgálnak fel, a kávét kerámia csészékbe töltik, mindezzel kevesebb hulladék termelődik.

hivatal1

A központi iroda előtt itatók várják a kutyájukkal érkező lakosokat, az irodában pedig díjmentesen kérhető környezetbarát zacskó is a kutyapiszok eltakarítására. A kutyaadót befizető tulajdonosok automatikusan kapnak egy köteg zacskót, amivel a hivatal a köztisztaságot szeretné segíteni.

Mindezen törekvések fő célja, hogy hasznos és fontos információkkal, illetve hatékony szolgáltatások nyújtása révén a városi hivatal erősíteni tudja ügyfélbarát, szolgáltató jellegét – tájékoztatta lapunkat a városi hivatal szóvivője.

(d)

Top