Több részlet még nem ismert a Poliklinika-ügy kapcsán, az alapdilemma azonban igen. Helyes-e, ha a város hozzájárul ahhoz, hogy saját szabadidőközpontjának és művészeti alapiskolájának egyházi konkurenciája alakuljon, miközben egy olyan, eddig megoldhatatlannak tűnő ügy végére kerül pont, mint a lassan összedőlő volt Poliklinika épületének felújítása, ami nagyjából 5 millió eurós beruházást igényelne.

Az iskolaügyi bizottság elutasító hozzáállásában nincs semmi meglepő, hiszen a fő feladatuk, hogy a városi oktatási intézmények érdekeit védjék. Érthető az is, hogy a városi zeneiskola és szabadidőközpont nem akar konkurenciát, hiszen ez létszámcsökkenést okozna, lennének, akik inkább az egyházi művészeti iskolát választanák – biztos lesznek teljesen megegyező képzések is. Ugyancsak világos, hogy a Marianum tovább erősödne a bővítéssel, aminek biztosan nem tapsol minden komáromi iskola. Az egyházi iskola már most helyzetelőnyben van, hiszen oda nem járnak az „összeférhetetlen“ családok gyermekei, ami vonzóbbá teszi.

A kérvények elutasítása esetén azonban előállhat egy olyan helyzet is, hogy a tervezett egyházi intézmények így is megnyílnak Komáromban, csak éppen nem a volt Poli­klinika falai között. Ehhez ugyanis nem feltétlenül szükséges a város hozzájárulása, vannak kiskapuk. Például olyan lehetőség is, hogy más településen jegyeztetik be az egyházi szakiskolákat, viszont fiókintézményként Komáromban működnek majd – erre jó példa a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola, mely hetényi bejegyzésű, mégis elsősorban az Európa udvar az otthonuk. Megtörténhet hát, hogy az egyházi iskolák a város elutasítása ellenére, így is, úgy is beindulnak, a Poliklinika viszont összedől.

Ha kifejezetten a lakosok szempontjából nézzük, akkor biztosan sokat nyom a latban a Poliklinika felújítása. Az viszont negatívan hathat az átlagpolgárra, ha a jövőben városi pénzeket kell áldozni a városi művészeti iskola és a szabadidőközpont megsegítésére.

Ugyanakkor az egyszerű lakosnak még pozitív is lehet, ha még több zenei képzésből válogathat – legyen az egyházi vagy városi. Nagyobb lesz a kínálat, több a lehetőség, és a versenyhelyzet a színvonal emelkedését is magával vonhatja. Persze, miután a potenciális diákok száma véges, hosszabb távon valóban megtörténhet, hogy elsorvad valamelyik városi intézmény – de miért olyan biztos, hogy nem képesek felvenni a versenyt az egyháziakkal? Nem lennének képesek mást, másként kínálni? Még akkor is, ha az egyházi intézmények minden bizonnyal kedvezőbb anyagi háttér mellett működnek majd. Nem kizárt, hogy ennek köszönhetően zenetanárokat, nevelőket és gyerekeket csábítanak el a városiaktól, azonban pusztán a gyerekek szempontjából nézve nem mindegy-e, hogy egyházi vagy városi fenntartású intézményben oktatja ugyanaz a tanár ugyanazt a hangszert? A nagy múltú városi művészeti alapiskola szempontjából nézve persze nem mindegy.

Jelenleg talán több képviselő ellenzi a Poliklinikával kapcsolatban vázolt megoldást. E sorok írója viszont afelé hajlik, hogy – amennyiben jogilag rendben van – meg kellene ragadni ezt az 5 milliós lehetőséget az épület felújítására. A magyar kormány valószínűleg eltökélt abban, hogy még ebben az évben nagyobb támogatásokat ítéljen oda, hogy a választások előtt láthassa azok eredményét. Ha most a város elpuskázza a lehetőséget, nem biztos, hogy adódik majd egy következő. A városi intézmények kapcsán felmerülő nehézségeket pedig majd azok mértékének ismeretében kell oldani.

A felelősség azonban a városatyáké. Nehéz döntést kell meghozniuk, de ezért választottuk őket.

Csaba Ádám főszerkesztő