10 éves volt a komáromi teremlabdarúgó-bajnokság

A jubileumi évadot a Bauring csapata nyerte

2007-ben a Selye János Egyetem testnevelési tanszékvezetője, a kelet-szlovákiai származású Stefán István gondolt egyet, és megszervezte a komáromi Futsal liga első évfolyamát. A meglehetősen lelkes, egyben fociimádó ember törekvéseit az évek igazolták, hiszen idén már a 10. évfolyam zajlott le.

Az eseményt már a kezdetekkor is nagy érdeklődés övezte, a Selye János Egyetem tornatermében zajló összecsapásokra sokan voltak kíváncsiak. Talán ez volt az oka, hogy a benevezett csapatok később már a városi sportcsarnokban rúgták a bőrt, a szervezők pedig az évek során nemegyszer örvendhettek közel teltházas mérkőzéseknek.

2013-tól Ehrenberger Erik vette át a stafétabotot, így a liga tovább folytatódhatott. Tíz év után elmondhatjuk, hogy a komáromi városi teremlabdarúgó bajnokság a régió fociéletének egyik nívós és meglehetősen várt epizódja. A környékbeli “nagypályás” csapatoknak remek lehetőséget biztosít a téli holtszezon alatti gyakorlásra, versengésre, de a szurkolók is örömmel veszik, hogy ilyenkor is van mit nézni.

Az eseményeket a Delta hetilap a kezdetektől nagy figyelemmel kísérte, egykori munkatársunk, Böröczky József a következőképpen emlékezik vissza: “A bajnokság nehezen indult, és ha Istvánnak nem lett volna ekkora akaratereje, biztosan nem jött volna létre. Végül az egyik legmagasabb színvonalú pontvadászat lett a komáromi, miközben más járásokban már régebb óta rendeztek tornákat. A bajnokság kiértékelése mulatsággal volt egybekötve, az egyetem éttermében bálra is sor került, ahol mindenki mindenkivel ölelkezett, az ellenfelekből barátok lettek. Ennek köszönhetően a nagypályás bajnokságok megitélése is változott, mégpedig pozitív irányban.”

Az első két évadot a Felvidéki Sasok nyerték, majd az Oxygén következett. A történet ezután sokáig a Bauring egyeduralmáról szólt, majd ismét az Oxygén vette át a stafétabotot. Idén viszont már a kiíráskor kiderült, hogy nem lesz címvédés, hiszen a tavalyi bajnok nem állt rajthoz.

A 2016/17-es évadra ugyan nem érkezett rekord számú jelentkezés, a 11 csapat azonban idén is nagyon élvezetes mérkőzéseket produkált. A komáromi sportcsarnok közönsége rengeteg gólnak örvendhetett, és minél közelebb került a döntő dátuma, annál inkább hágott tetőfokára az izgalom is. Végül a papírforma is érvényesült, hiszen a döntőbe a két legerősebbnek ítélt gárda került: a Bauring és a Barracuda.

Az elődöntők

Bauring City – Blue Diamonds 4:2 (2:1) – (első mérkőzés 4:1) – Bombicz Á., Bottyán A., Lérant P., Speck Wilson E., ill. Kurucz Á., Cong P. – A két mérkőzés nagyon hasonlóan alakult: a fiatalokból álló Blue Diamonds sokáig tartotta a lépést jóval tapasztaltabb ellenfelével, a végjáték viszont rendre balul sült el. A várakozásoknak megfelelően tehát a torna egyik legnagyobb esélyese, a Bauring jutott a döntőbe.

Barracuda – Black Bull Litovel 7:5 (2:3) – hosszabbítás után 8:5 (első mérkőzés 5:7) – Králik Cs. 4, Oršolík T., Ravasz T., Szénási I., Kalmár L., ill. Tóth T. 3, Szikonya D., Kastsiukevich W. – A másik párosítás jóval emlékezetebb csatát hozott, rengeteg góllal. A Litovel az első mérkőzést 7:5-re nyerte, s mint az később kiderült, az előny nem volt elegendő az üdvösséghez. A visszavágón ugyanis a Barracuda csodát tett azzal, hogy egy totálisan vert helyzetből sikerült felállnia. Már csak egy félidő volt hátra, amikor összesítésben 3 gólos hátrányban voltak, így kénytelenek voltak a 19-re is lapot húzni. Hatalmas erőket összpontosítottak a támadásokra, így sikerült zsinórban 5 góllal is megterhelni a Litovel hálóját, akik szintén nem adták fel, és az utolsó másodpercekben a hosszabbítást is sikerült kiharcolniuk. Králik Csabáék viszont nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból, és a feledhetetlen összecsapás végén a maguk javára billentették a mérleg nyelvét.

A harmadik helyért

Black Bull Litovel – Blue Diamonds 9:6 (4:4) – Nagy J., Uzola I. 2x, Szikonya D., Hausletiner N. 3x, Kastsiukevich W. 2x, ill. Kurucz Á. 5x, Leskó B. – Fordulatos, gólgazdag kisdöntőt játszott a két csapat. Végül ugyan a tapasztalat diadalmaskodott, de a fiatalokból álló Blue Diamonds csapatának sem volt oka a szégyenkezésre.

Feledhetetlen mérkőzés, óriási dráma a döntőben

Bauring – Barracuda 2:1 (0:0) – Bombicz Á., Bottyán A. ill. Gagič N. – A félidei eredmény nagyon jól jelzi, mekkora taktikai csata folyt a pályán. Komoly helyzetek alig akadtak, a labda főleg a mezőnyben pattogott. Fordulás után fokozatosan pörögtek fel az események: főleg a Barracuda kezdeményezett, törekvéseiket pedig 12 perccel a vége előtt góllal koronázták meg. Nem sokkal később a mérkőzést is eldönthették volna, de több ordító helyzetben is rossz megoldást választottak. A Bauring viszont jobban sáfárkodott a lehetőségeivel: Bombicz Ádám először még csak a kapufát találta el, majd nem sokkal később sikerült egyenlítenie. Végül megérkezett a slusszpoén is: már csak másodpercek voltak hátra, amikor a Bauring egy utolsó támadást indított. A Barracuda védői viszont nem figyeltek eléggé Bottyán Attilára, aki három másodperccel a vége előtt a mennybe lőtte csapatát. Izgalmas, pattanásig feszült döntő szemtanúja lehetett a komáromi sportcsarnok közönsége, ahol végül a jobban koncentráló csapat diadalmaskodott.

Untitled

A torna legjobb kapusa Andrej Kastsiukevich lett, a két gólkirály pedig Goran Antunovič és Bombicz Ádám, egyenként 22 találattal.

 (foto: Karol Scholtz)

Top