Harminc évvel ezelőtt, 1989. november 17-én tört ki a bársonyos forradalom az akkori Csehszlovákiában, melynek nyomán viszonylag gyorsan, vér nélkül összeomlott a kommunista egypártrendszer az országban. Mi vezetett a forradalomhoz? Kódolva volt a sikeressége? Mi köze egy születésnapi ünnepségnek az első szlovákiai magyar párt megalapításához? Miért vagyunk csalódottak a forradalom eredményeire tekintve? Öllös László politológust, filozófust, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnökét kérdeztük, aki maga is részese volt a három évtizeddel ezelőtti eseményeknek. Interjú.
Öllös László
• Mik voltak a bársonyos forradalom előzményei nemzetközi és hazai viszonylatban?
– Nemzetközi viszonylatban alapvetően a „gorbacsovizmussal” kezdődött, tehát amikor Mihail Gorbacsovot 1985-ben a kommunista párt főtitkárává és szovjet elnökké nevezik ki és elindítja a reformokat… Valójában azonban már korábban, ugyanis ekkorra, a ’80-as évekre már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunista rezsim nem működik, a nyugati világ egyértelműen megelőzte. Az is világossá vált, nálunk legalábbis bizonyosan, hogy egy nyugati szakmunkás jobban él, mint egy magas beosztású kommunista pártfunkcionárius a keleti blokkban. Vagyis, bizonyos értelemben véve már a csehszlovák pártelit számára sem volt attraktív ez az állapot, a többieknek pedig egyáltalán nem.
• Ezzel akkor már az egyszerű emberek is tisztában voltak?
– Teljesen. Nézhették a bécsi tévét, hallgathatták a Szabad Európa Rádiót, láthatták a nyugati filmeket. Ezek ugyan némileg megszépítették a „kinti“ világot, de az életszínvonalbeli különbség teljesen világos volt mindenkinek… Ekkorra a kommunista párt nagyon rossz állapotba került. Azok a hívő kommunisták, ideológusok, akik még igazán hittek abban, hogy ez a rendszer a világ legfejlettebb rendszertípusa, már régen kikoptak a pártból, vagy „elintézték“ őket – a végső csapást az 1968-as események jelentették erre a rétegre. A ’80-as években szinte már csak karrieristák vannak magas pártfunkciókban, akiknek nincs belső tartásuk, csak a megszálló szovjet hadsereg tartja bennük a lelket. Nincs elképzelésük arról, mit hoz a jövő, mi legyen tovább, csak úgy „elvannak“. Ebbe a nagy elmaradottságba és megkövült állapotba csapott bele az Egyesült Államok, amikor bejelenti nagyszabású űrháborús projektjét, melynek lényege, hogy az űrbe telepített védelmi rendszerekkel bármilyen ellenük indított rakétát le tudnak lőni. Vagyis, ezzel óriási stratégiai előnybe kerülnének a Szovjetunióval szemben, hiszen egész atom-ütőerejüket egy pillanat alatt meg tudnák semmisíteni. Az amerikaiak nagy hírverést csináltak az űrháborús programnak, nagyon élethűen mutatták be a terveket és első eredményeiket – a magas életkorú szovjet pártvezetők pedig ezt maximálisan elhitték. Megkérdezték saját szakembereiket, hogy a szovjet hadiipar képes lenne-e az amerikaiakkal versenyezni, ők pedig azt felelték, hogy igen, de ez a nemzeti jövedelem hatalmas részét felemésztené, amit az elmaradott gazdaság nem engedhet meg magának. Ekkor, a szovjet vezetők legfiatalabbikának, Gorbacsovnak a főtitkárrá választásával kezdődnek meg a reformok a Szovjetunióban.
Mihail Gorbacsov
• Mi volt a reformok lényege?
– Hosszan lehetne beszélni a glasznosztyról és a peresztrojkáról. Utóbbi átalakítást jelent, és Gorbacsov a stagnáló orosz gazdaságot akarta beindítani a reformcsomaggal, az egyre nagyobb méreteket öltő eladósodást megfékezni. A glasznoszty – hangosság, nyíltság – pedig az egyre súlyosbodó problémákról való nyílt vita, valamiféle szólásszabadság meghirdetését jelentette. Komoly csapást jelentett a glasznoszty hitelességére a csernobili atomerőmű katasztrófája. Milliók élete került veszélybe, a szovjet vezetés mégis titkolózott: csak azután derült ki a katasztrófa, hogy Nyugat-Európában észlelték a megnövekedett radioaktivitást… Gorbacsov egy nagyon lényeges dolgot viszont világosan jelzett a szocialista államok vezetőinek: a szovjet hadsereg nem fog beavatkozni semmilyen kelet-európai reformfolyamatba. Erre meg is indulnak a mozgolódások Lengyelországban, majd Magyarországon is – ahol végül megnyitják a határokat a kelet-németek előtt. 1989-re már mindenhol reng a föld, amikor a brezsnyevista Csehszlovákiában is megindulnak a tüntetések.
• Előbb ’89 januárjában, Ján Palachra emlékezve tüntetnek többször is a prágai Vencel téren, amit vízágyúval oszlat és gumibottal ver szét a rendőrség. Aztán november 17-én, a nemzetközi diáknapon vonulnak a térre a fiatalok. Mit követelnek?
– Ekkor még csak reformokat, változást sürgetnek. Egy békés tüntetésnek indult, melyet a hatalom engedélyezett is, mivel úgy gondolta, a glasznoszty szellemében hadd engedjék ki a gőzt az emberek. Csakhogy aztán a gőz ledobta a fedőt a fazékról. A rohamrendőrök pedig brutálisan léptek fel.
Prágai tüntetés
• Befolyásolhatta volna az eseményeket, ha a rendőrség nem lép fel brutálisan november 17-én? Vagy, ha halálesetek is történnek?
– Előfordulhatott volna más forgatókönyv is, de feltételezhető, hogy egy idő után mindenképpen megbukott volna a hatalom. Ezt talán ők maguk tudták a legjobban, a már korábban említett okok miatt is. Egy brutálisabb fellépés inkább felháborította volna a tömeget, mintsem megállította volna. Elszántak voltak a tüntetők. Egy egészen durva, polgárháborús forgatókönyv esetén pedig könnyen megtörténhetett volna, hogy átáll a hadsereg, ugyanis egy néphadsereg nem biztos, hogy a sajátjai közé akar lőni.
• Mikor fogalmazódott meg a rendszerváltás igénye?
– Pillanatok alatt az egész országra átterjedtek a tüntetések, és néhány napon belül már a szabad választás és az alkotmányos változások is bekerültek a követelések közé, különös tekintettel arra, hogy a kommunista párt vezető szerepét el kell távolítani az alkotmányból. Ez pedig már a rendszerváltozást jelentette.
• A szlovákiai magyarok jelentős szerepet játszottak a forradalmi eseményekben, Szlovákia területén például a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) volt az első párt, mely megalakult, rögtön a szétvert prágai tüntetés másnapján…
– Ez bizonyos értelemben egy történelmi véletlennek is köszönhető. 1989. november 18-án ugyanis Tóth Lajos (pedagógus, a galántai magángimnázium későbbi alapítója, igazgatója) 50. születésnapja alkalmából egy nagy konferenciára került sor Vágsellyén a csehszlovákiai magyarság helyzetéről. A konferencia leple alatt (az elterelésre a politikai rendőrség miatt volt szükség) egyúttal egy tanácskozást tartottunk néhány tucatnyian Tóth Károly és Sándor Nóra lakásán. Ezen döntöttünk arról, hogy létrehozunk egy olyan ellenzéki magyar szervezetet, mely laza keretek között működve sok olyan embert tud összekapcsolni, akik képesek együtt mozdulni, ha kell. A cél az volt, hogy rövid időn belül olyan nyomásgyakorlásra képes tömegszervezetté váljon, amely aztán képes tárgyalásra kényszeríteni a hatalmat. Csakhogy még ugyanezen a napon este megérkeztek a hírek Prágából a tüntetés szétveréséről. Felismertük, hogy forradalmi helyzet van, így a szerveződést forradalmivá alakítottuk és a korábbinál radikálisabb változások mellett tettük le a garast. Még november 18-án éjjel megalapítottuk a Független Magyar Kezdeményezést – amely egy nyilatkozatban azonnal tiltakozott a prágai tüntetések brutális eltiprása ellen, valamint követelte politikai konzekvenciák levonását is. Másnap pedig már szabad választásokat, demokratikus alkotmányt is. Ezzel Szlovákiában az élen járt.
• Ha csak három (cseh)szlovákiai magyart nevezhetne meg, akinek kulcsszerepe volt ezekben a napokban, hetekben, kik lennének azok és miért?
– Erre biztosan nem vállalkozom. Több embernek volt fontos szerepe, cselekedete és jó elképzelése a ’89-es események során. A vágsellyei tanácskozás is egy kollektív dolog volt, minden jelenlévő hozzájárult, hozzászólt, rengeteg ötlet hangzott el, közösségi hangulat uralkodott.
• Van olyan vélemény, miszerint a szlovákiai magyar értelmiség nem volt elég felkészült a rendszerváltozásra.
– A Csehszlovákiában uralkodó brezsnyevista légkörben, mely összekapcsolódott a husáki nacionalizmussal, a szlovákiai magyarság társadalmi életéből hiányzott néhány lényeges elem. Például nem volt szervezett tudományos élet, nem történt meg a kommunista rendszer szakmai bírálata. Nagyon konkrét ismeretekre lett volna szükség arról, hogy egyes régiókban hogyan működnek a valós hatalmi viszonyok a politikai, társadalmi és gazdasági életben. Ezekről nem voltak tudományos igényességű ismeretek, összegezve pedig végképp nem. A sokkal szabadabb Magyarországon és Lengyelországban az ellenzék rendelkezett ilyen ismeretekkel, ezért már 1989 vége előtt konkrét és részletes programjaik voltak, melyet végrehajthattak. Nálunk sajnos más volt a helyzet.
Komáromi tüntetés
• Behatárolható, hogy meddig tartott a bársonyos forradalom?
– Erre nem tudok egyértelműen válaszolni. Több időpontot is tekinthetünk a forradalom végének. Formálisan akkor dőlt el a kommunista rendszer sorsa, amikor elfogadták a választási törvényt, mely megteremti az általános, közvetlen és titkos választás feltételeit – ez 1990. február 27-én történt. A legkorábbi időpont talán 1989. de-cember 10-e, amikor feláll az új szövetségi kormány, melyben többségben vannak az ellenzékiek. De persze más esemény is szóba jöhet. Ugyanakkor a forradalom végével az átalakulás csak kezdődik.
• Ma általános vélemény, hogy a rendszerváltozás nem hozta meg a kívánt eredményt, sem a magyar közösség jogai, sem pedig a jogállami demokrácia terén. Mi hiányzott ahhoz, hogy pozitívabb hozadékai legyenek a bársonyos forradalomnak? Nem lehet, hogy túlságosan is bársonyos volt?
– Mit kellett volna tenni? Kiirtani az előző elitet? Például a nagy francia forradalom elég véres volt, rövid időn belül mégsem teljesültek a céljai. A ’89-es forradalom nem a vértelen volta, a kompromisszumos rendszerváltás miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sokkal inkább a társadalom egésze az oka, mivel nem volt felkészült egy nyugati típusú demokráciára és életre, mindamellett az embereknek hamis illúziói és túlzó elvárásai voltak ezzel kapcsolatban. Elég megnézni, hogy milyen eredménnyel végződtek a rendszerváltás utáni parlamenti választások. Szlovákia például egészen 1998-ig, Vladimír Mečiar bukásáig ugyancsak „billegett“, sőt több tekintetben ma is billeg – és ez elsősorban az itt élőkön, az embe-reken múlt és múlik. Egyes volt szocialista országokban ügyesebben lezajlott az átrendeződés, a legsimábban például Szlovéniában, de akad példa az ellenkezőjére is: Fehéroroszország, illetve több posztszovjet köztársaság… Ahhoz, hogy úgy élhessünk, mint a dánok, svédek, vagy éppen a svájciak, a polgároknak is fel kell nőniük. Képesnek kell lenniük maguk közül azokat a személyeket kiválasztani, akik az elvárt módon cselekszenek, és leváltani azokat, akik nem. A népet lehet manipulálni, de csak akkor, ha hagyja magát. Önigazolás helyett tudni kell szembenézni a tévedéseinkkel, képesnek kell lennünk megváltoztatni a véleményünket, ha hibás. A demokrácia olyan rendszer, amelyben végsősoron az történik, amit a nép eldönt.
Komáromi események
A bársonyos forradalmat gyakorlatilag a diákok – főiskolások és középiskolások – robbantották ki, de vezető szerepük volt a színészeknek is. Ez utóbbi Komáromra is jellemző volt: a Jókai Színház – akkori nevén Magyar Területi Színház (MATESZ) – művészei hamar reagáltak a prágai színészek felhívására, és elítélték a Vencel téri tüntetőkkel szembeni rendőri fellépést. Bejelentették, hogy november 21. és 27. között semmilyen színházi előadáson nem játszanak, egyúttal sztrájkbizottságot alakítottak, és csatlakoztak az általános sztrájkhoz. A színészek közül többen is részt vesznek a komáromi események alakításában, vitafórumok moderálásában, nagygyűlések szervezésében, illetve tartották a kapcsolatot a Prágában, Pozsonyban zajló ellenzéki tanácskozások képviselőivel.
Érkeznek az emberek a komáromi demonstrációra
A legnagyobb tömegmegmozdulás – az országos sztrájkkal összhangban – november 27-én zajlott, a Kertész utcában, a „piramis” épület előtt, mely akkor a Nemzeti Front járási bizottságának székháza. Több ezer ember vonult az utcára, a tüntetés a csehszlovák himnusz eléneklésével kezdődött, és végig nyugodt légkörben zajlott. Jelen voltak a komáromi középiskolák diákjai – az ógyallai középiskolások ráadásul gyalogosan érkeztek Komáromba –, valamint szakszervezetek, dolgozók is. Szabad választások és többpártrendszeren alapuló valódi demokrácia voltak a legnépszerűbb követelések.
Komáromban és környékén is fokozatosan alakultak meg a polgári kezdeményezések, az országos mozgalmak helyi csoportjai, köztük az elsők között a Független Magyar Kezdeményezés és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN). December 16-ig már 91 különböző akciócsoport és helyi ellenzéki szerveződés jött létre a Komáromi járásban. Tekintettel a nagy számra, a Tiszti pavilonban egy járási koordinációs központot hoztak létre, amely képviselte a régiós polgári-ellenzéki csoportokat az állami intézményekkel folytatott tárgyalások során. December elején megalakult Komáromban a Kommunisták Demokratikus Fóruma, mely felszólította a „tisztességes” kommunistákat akcióbizottságok létrehozására, személycserék végrehajtására saját soraikban és párbeszédre az ellenzéki kezdeményezésekkel.
Kiállítások
A bársonyos forradalom komáromi eseményeiről a komáromi levéltár két munkatársa, Tímea Jurčinová és Lívia Ďumbierová egy hordozható kiállítást állított össze – a fenti beszámoló is a segítségükkel készült.
Oľga Kasalová, a levéltár igazgatója elmondta, bár a kiállítás anyaga elkészült, továbbra is gyűjtik a ’89-es forradalom komáromi eseményeit bemutató fényképeket. „Szeretnénk bővíteni a tárlatunkat, ezért ezúton is arra kérek mindenkit, hogy ha akad fotójuk a helyi történésekről, bocsássák rendelkezésünkre. Ezeket digitalizáljuk, másolatot készítünk, ami által közkinccsé válhatnak ezek a történelmi dokumentumok. Köszönjük a segítséget!“ – mondta el a levéltár vezetője. Hozzátette, az emberek a 035/79 03 933-as telefonszámon, az archiv.nr.kn@minv.sk e-mail címen, illetve személyesen a komáromi levéltárban – a VMK mögötti épületben – is megkereshetik őket ezzel kapcsolatban.
Maga a kétnyelvű mobil kiállítás megtekinthető lesz Komáromban is, a levéltár szívesen kölcsönzi például helyi iskoláknak, amennyiben érdeklődnek iránta. Első ízben november 17-én kerül bemutatásra a Tiszti pavilonban (amennyiben a jelenleg nyomdában lévő anyagok az ígéreteknek megfelelően megérkeznek) – egy másik, bársonyos forradalomról szóló kiállítás részeként.
November 17-én, vasárnap 17 órától ugyanis a Tiszti pavilon dísztermében mutatják be a Fórum Kisebbségkutató Intézet tárlatát (Simon Attila és Popély Árpád történészek összeállítása), mely a ’89-es forradalom országos eseményeire, illetve a szlovákiai magyar vonatkozásokra fókuszál. A program keretében a rendszerváltás résztvevői emlékeznek a 30 évvel ezelőtti történésekre.
Csaba Ádám
(Komáromi fotók: Österreicher Antal – Pinke László gyűjteményéből)
(Összeállításunk a Delta november 12-i számban jelent meg)
Kapcsolódó cikkeink:
Egy kicsivel jobban élünk, mint 25 éve
Megszállóként tekintettek a magyar katonákra is