Játszóparkok a láthatáron

Látványos és korszerű játszóparkok épülhetnek meg Komáromban, Gútán és Ógyallán. Amellett, hogy a gyerekek egy igazán menő játékteret kapnak, turisztikai szempontból is jelentősek lesznek: egy-egy régióbeli nevezetességet formáznak. Ezenkívül jelentős kerékpáros fejlesztések is várhatók. Mindehhez azonban az szükséges, hogy a Pons Danubii pályázatai sikeresek legyenek, amire jó esély van.

Két jelentős pályázatot is kidolgozott a Pons Danubii Európai Területi Társulás (EGTC), melyeken az utolsó simításokat végzik, és október végéig be is nyújtják őket. A térség szlovákiai és magyarországi városait összefogó szervezet egyrészt olyan nagyméretű játszóparkok megépítésére igyekszik pénzt szerezni, melyek egy-egy régióbeli nevezetességet formáznak, másrészt további kerékpárutas fejlesztéseket valósítanának meg – Komáromon belüli kerékpárút, valamint a Komárom-Martos-Ógyalla bicikliút megépítését, de a határ menti térségben működő kerékpárkölcsönző rendszert is kialakítanának.

jatszopark1Észak-Komáromban a Monostroi Erődöt formázó élménypark épülne

Élményparkok nemcsak gyerekeknek

Bara Zoltán, a Pons Danubii igazgatója lapunknak elmondta, mindkét pályázatot a magyar-szlovák határon átívelő együttműködési program keretében nyújtják be, az összköltség mindkét esetben nagyjából 2,5 millió euró. Az egyik projekt szerint 4 szlovákiai és 4 magyarországi városban építenének fel egy-egy látványos élményparkot. A Pons Danubii tagjai, így a szlovákiai Gúta, Ógyalla és Észak-Komárom, valamint a magyarországi Tata, Kisbér, Oroszlány és Dél-Komárom, továbbá Érsekújvár is gazdagodna egy játszóparkkal. Nagy méretű játszóterekról van szó, amelyek úgy lennének felépítve, hogy egy másik város turisztikai nevezetességét formázzák – gyakorlatilag nagy makettekről beszélhetünk, melyek mászókák, játékelemek, hinták, csúszdák felhasználásával lennének felépítve. Észak-Komáromban például a dél-komáromi Monostori Erőd épülne meg, Dél-Komáromban az észak-komáromi Újvár és Öregvár, Gútán a tatai vár, Ógyallán pedig egy oroszlányi bányászjátszótér.

Bár az élményparkok elsősorban gyerekek számára készülnek, a felnőttek számára is rejtenek majd hasznos információt: az adott turisztikai nevezetesség múltjáról tájékoztatnak, esetenként feladatok, játékok segítségével. Azzal, hogy egy másik régióbeli város nevezetességét mutatják be, az egész régió turizmusát erősítik majd nemcsak a helyiek, de a turisták körében is. A turisták kedvet kaphatnak ahhoz, hogy ne csak kicsinyített formában lássák mondjuk a gútai fahidat – ami a kisbéri játszópark alapja lesz –, hanem fel is keressék azt – mutatott rá Bara Zoltán. Éppen ezért az élményparkok a települések turisztikailag vonzó helyein épülnének fel, és nem lakótelepeken.

jatszopark3

Bara Zoltán a projekt kapcsán megjegyezte, mivel az érsekújvári polgármester, Klein Ottokár nyitott a további együttműködésre, nem kizárt, hogy hamarosan Érsekújvár is a Pons Danubii EGTC rendes tagjává válik.

Komáromi kerékpárút

Korábban már írtunk a kerékpárutak fejlesztését érintő tervekről, most egy konkrét pályázat is elkészült, melynek több eleme van. Kerékpárutak épülnének ki Komáromon belül: a Vág-hídtól az Erzsébet-hídig, ami azt jelentené, hogy a meglévő, város széli szakaszokat kötné össze: a Karvára vezető bicikliutat, mely hamarosan egészen Párkányig vezethet, a Gútára vezető útszakaszt, mely a Vág jobb partján halad a Vág-hídig, továbbá az Erzsébet szigeten, a Duna mellett haladó kerékpárutat, amit a tervek szerint néhány éven belül ugyancsak meghosszabbítanak majd Csicsóig. A Komáromon belüli kerékpárutat a széles, nem túl jó állapotban lévő járdákon alakítanák ki. Ezeket teljesen kiköveznék, és egymás mellett haladna a bicikliút és a gyalogosok számára szabadon hagyott sáv – a főút mindkét oldalán. Azaz gyakorlatilag új építésű kerékpárutakról beszélhetünk.

knA Rákóczi utca járdái is megújulnának. Egymás mellett haladna a kerékpáros és a gyalogos sáv.

Ógyallára és Martosra a folyóparton

Ezen túl a Komárom-Martos-Ógyalla kerékpárutat is megépítenék, mely a Nyitra folyó partján vezetne festői környezetben. A karvai szakaszra kapcsolódna, mégpedig úgy, hogy a bringásoknak ne kelljen áthaladni a főúton, és kikerülhessék a városból kimenő, illetve oda bemenő autós forgalmat. A Vág-híd alatt kötnék össze a két szakaszt, ahogy az a túlparton (a város felőli oldalon) már megvalósult. Mindkét bicikliútnál készek a tervek korábbi sikeres pályázatoknak köszönhetően.

Egy harmadik lényeges eleme is van a kerékpáros pályázatnak, mégpedig kerékpárkölcsönző rendszer kialakítása a Pons Danubii régió városaiban. Kerékpárállomásokat hoznának létre, így bárki megtehetné, hogy például egy komáromi kölcsönzőhelyen felpattan egy bringára, elkerekezik mondjuk Gútára, és ott akár le is adhatja a kerékpárt. Észak-Komáromban, Dél-Komáromban és Tatán két-két kölcsönzőállomást alakítanának ki központi helyeken, míg például Gútán és Ógyallán egyet-egyet. Nagyjából 100 kerékpár lenne a rendszer része, ezek kétharmada hagyományos bicikli, egyharmaduk viszont elektromos meghajtású. A projekt magába foglal még különböző kisebb turisztikai fejlesztéseket, tájékoztató szolgáltatásokat, mint térképek készítése, érintőpadok kihelyezése.

bicaj

Bara Zoltán hangsúlyozta, mindkét projekt hasznos lenne mind turisztikai szempontból, mind a helyi lakosság életminőségének javítása szempontjából. Csak akkor valósulhatnak meg, ha a pályázatokat pozitívan bírálják el, de úgy véli, a kettő közül legalább az egyik projektre sikerül pénzt szerezni. „De bízom abban, hogy mindkettő sikeres lesz” – tette hozzá. A Pons Danubii egyébként az egyik legsikeresebb európai területi társulás, pár év alatt összesen csaknem 6 millió eurót hozott régiónkba pályázatai nyomán.

Csaba Ádám

Top