Megújult a Műszaki Szakközépiskola

KOMÁROM. Sorra cserélik le a megyei fenntartású középiskolák régi nyílászáróit, ezúttal a Pozsonyi úti Műszaki Szakközépiskola volt soron. Nemcsak az ablakok, de a szociális helyiségek is megújultak.

DSC_0527

Két sikeres felújítás is megvalósult a komáromi Műszaki Szakközépiskolában – tudtuk meg Pál Elemér igazgatótól. Egyrészt 36 ezer euróból a főépület mindhárom szintjén megújultak a szociális helyiségek, összesen 12 új toalettel gazdagodtak. Másrészt pedig csaknem 320 ezer euróból az iskola épületének külső nyílászáróit is újakra cserélték, tehát az ablakokat, ajtókat és bejáratokat, beleértve a tornatermet is. Mindkét beruházás a Nyitra Megyei Önkormányzat finanszírozásával, az iskola kérvénye nyomán került felújításra.

DSC_0524

A jövőbeli tervekről szólva az igazgató elmondta, szeretnék folytatni az iskola fejlesztését. Kérni fogják a tornaterem öltözőjének és szociális helyiségeinek rendbetételét, továbbá egy multifunkciós sportpálya építésére is pályáznak majd.

DSC_0514

Pál Elemér hangsúlyozta, az iskola az elmúlt években szellemiekben is megújult, ami gyakorlatilag előfeltétele volt a most megvalósult felújításoknak. Néhány éve ugyanis irányváltás zajlott az iskolában, több új szakot indítottak, melyekkel a munkaerőpiac, a környékbeli cégek, illetve a diákok igényeire reagáltak. Ilyenek például a számítógépes grafikus, továbbá logisztikai ügyintéző 4 éves tanulmányi szakok. A magyar és szlovák nyelven is elérhető tanulmányok elvégzése után a tanulók érettségi bizonyítványt és szakmunkás bizonyítványt is kapnak. Ezen új szakok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt években százzal növekedett a diáklétszám, jóval népszerűbbé vált az iskola. Az eredmények tükrében pedig a fenntartó megyei önkormányzat is előzékenyebben áll az iskola kérvényeihez – a létszámnövekedés garancia arra, hogy indokoltak a fejlesztések, a pénzek jó helyre kerülnek.

DSC_0519

A nyár folyamán más komáromi középiskolákban is történtek megyei felújítások: a Selye János Gimnázium egy korszerű multifunkciós sportpályával gazdagodott, melyet hivatalosan ezen a héten adnak át, míg az Ipari Szakközépiskolában ugyancsak ablakcsere zajlott a főépületben, egy második tornatermet alakítottak ki, valamint egy előadótermet is újjávarázsoltak.

(csá)

Top