„Együttműködésre vagyunk ítélve“

Basternák Ildikó két éve vette át a Ógyalla vezetését. Bár nem ment minden simán, azóta javult a közbiztonság, jelenleg is formálódik a városi rendőrség. Bővítették az ipari parkot, folyamatosan új cégek telepednek az új területre – napokon belül döntés születhet egy nagyobb külföldi beruházó érkezéséről is.

Interjú Basternák Ildikóval, Ógyalla polgármesterével

• Hogyan értékeli 2 éves polgármesteri működését?

– Miután a polgármesteri székbe kerültem, kellett egy kis idő, míg átláttam a város menetét, minden részlettel behatóan megismerkedtem. Ez nem volt könnyű időszak, hiszen a felmerülő problémákat közben is oldani kellett, ám mostanra már sokkal könnyebben és nyugodtabban tudok megfelelő döntéseket hozni. Ezt sikerként könyvelem el. Előfeltétele annak, hogy a konkrét projektekre összpontosíthassak. Úgy látom, a korábbiakhoz képest történt fejlődés Ógyallán, él a város.

• Másfél éve befejeződött az ipari park bővítése. Mi történt azóta? Vannak jelentkezők a 8 hektáros új területre?

– Azóta új munkaadók is megtelepedtek az ipari zónában. Két kisebb cég biztos érkezik, egy fűszerpaprikát előállító családi vállalkozás nagyjából 10 embert foglalkoztat majd, míg a komáromi Atwood Slovakia építőipari vállalat 12 embernek ad munkát. Egy jelentős munkahelyteremtő beruházásról is döntés születik a napokban, egy svájci tulajdonú társaság jönne az ipari parkba, 100-150 új munkahely ígéretével. Bízom a sikerben, az üzem a Jaguar Land Rover nyitrai autógyárának beszállítója lenne. Ha összejön, akkor a városi tulajdonú ipari területek teljesen kihasználtakká válnak, magántelkek viszont még vannak üresen. Ha már a munkahelyeknél tartunk, a Nuritech is bővítette kapacitását, tavaly év végéig további 100 embert vettek fel. Egyébként kifejezetten jó a város és a vállalatok együttműködése, beleértve a Heineken sörgyárat is.

basternak2

„Ahová csak lehet, pályázunk“

• Milyen további fejlesztések valósultak meg?

– Teljesen kiépült a csatornarendszer, már csak a városrészeket kell rákötni, ez a következő években fokozatosan megvalósulhat, konkrét elképzelések vannak Margitpuszta rákötéséről. Ugyancsak bővült a vízvezeték-rendszer, most már mindenhol elérhető a vezetékes víz, csupán 4 utca hiányzik, illetve a külterületek. A magyar és a szlovák iskolában is zajlott fejlesztés – a tornatermek tetejének felújítása, ablakcserék, új villanyvezetékek –, parkolók épültek két helyen is a város központjában, térkövekkel raktuk ki az artézi kút környékét, a temetőkben is javítások zajlottak, ahogy az ógyallai és zöldállási idősek klubjában is. A nagyobb beruházások, de sokszor a kisebbek is külső forrásokból, sikeres pályázatok nyomán valósultak meg. Ahová csak lehet, pályázunk, így a különböző minisztériumok kiírásaira, vagy a megyéhez a Leader-program keretében. Egyre több a bevételünk az államtól – a részadókból –, így saját forrásból is képesek vagyunk néhány beruházásra.

• Mire költené a város pénzét? Vagy a külső forrásokat?

– Fontos lenne, hogy az utakat, járdákat is javítsuk, felújítsuk, leginkább az artézi kút környékén kellene folytatni a megkezdett fejlesztéseket. A Konkoly-Thege Miklós téren található kultúrházunkat is 21. századi színvonalra kellene emelni, teljesen újjávarázsolni, ha csak lépésekben is – ez egy jelentős célom a következő időszakra. Szeretném, ha visszanyerné régi fényét az Ordódy park és a kastély, a szabadidőközpontra is ráférne a felújítás. Jelenleg természetes jégpályán korcsolyázhatnak az ógyallaiak, jó lenne műjégpályává alakítani. Említeném a Pons Danubii közreműködésével futó, folyamatban lévő pályázatokat, a Komárom-Martos-Ógyalla kerékpárút kiépítését, a játszópark létrehozását, a kerékpárkölcsönző rendszert, amelyek szintén sikerrel kecsegtetnek. De a kisebb projekteket is örömmel támogatom, például a közösségépítő tevékenységeket.

• Konkrétabban?

– Kulturális rendezvényekre gondolok, idősek, fiatalok, civilek ötleteinek támogatására, minden olyasmire, amitől egy város élővé válik. Hivatalba lépésemkor például Ógyallának egyetlen testvérvárosa sem volt, ma már a nyugat-csehországi Žlutice városka hivatalos partnerünk, napokon belül a horvátországi Lovran is azzá válik, de a lengyelországi Wegrów és magyarországi Pápa városokkal is felvettük a kapcsolatot. Ez lehetőséget teremt arra is, hogy közösen pályázzunk uniós kulturális támogatásokra.

basternak3

Megnyugodtak a kedélyek, jobb a közbiztonság

• Ógyallán jelenleg már valamivel több szlovák él, mint magyar, két éve úgy fogalmazott, egyre inkább érezhető az ellentét. Az MKP jelöltjeként hogyan kezeli ezt a helyzetet?

– A korábban fellángolt magyar-szlovák ellentéteket kellő érzékenységgel igyekszem kezelni, és úgy gondolom, sikeresen. Előfordul, hogy mindkét oldalról kapok kritikát, azonban tisztában kell lenni a realitással, mind a lakosság nemzetiségi összetételével, mind a képviselő-testületével, ahol a 11 képviselő közül 4 MKP-s. Együttműködésre vagyunk ítélve, a város érdekét kell szem előtt tartanunk, és embernek kell maradnunk. Meggyőződésem, hogy ezzel minden ógyallai jól jár. Ebbe az irányba nyitottam, és ma sokkal nyugodtabb a helyzet e téren, mint megválasztásom idején.

• Hozzájárult ehhez az is, hogy szlovák alpolgármestert nevezett ki megválasztásakor, majd helyette nemrégiben ismét?

– Igen, ez a lépés is a közös munka érdekében történt. Mivel az első alpolgármesterrel a kelleténél több nézeteltérésünk volt – de nem nemzetiségi vonalon –, tavaly október óta a Smer jelöltjeként mandátumot szerzett Anna Žigovát neveztem ki a helyére, 25 százalékos munkaviszonnyal. Úgy néz ki, jól fogunk tudni együtt dolgozni.

• Nem mehetünk el szó nélkül a közbiztonság, illetve a beilleszkedni képtelen romák kérdése mellett: talán mindenki emlékszik arra, hogy 2012-ben gyilkosságokba torkollt a feszültség. Mi a helyzet most?

– Jobb a helyzet, jobb a közbiztonság. Ez nagyban köszönhető a városi rendőrség átszervezésének, elsősorban Róbert Majornak, aki polgármesterré választásom után vette át a rendőrparancsnoki tisztséget. Előbb egy év próbaidőre a korábbi 6 főről 12+1 főre emeltük a városi rendőrség állományát, ám az eredmények ismeretében ez jó döntés volt, még akkor is, ha természetesen mélyebben bele kellett nyúlni a városi kasszába. Az új városi rendőrfőnök közelebb vitte az emberekhez a rendőrséget, új helyre, a központba költöztek, 24 órás szolgálat indult, a városi rendőrök mindig elérhetőkké váltak, fontos szerepet kapott a megelőzés, és az új parancsnok a beilleszkedni képtelen lakókkal is képes volt szót érteni. Mindez nagy javulást hozott, és sajnálatosnak, sőt, érthetetlennek tartom, hogy tavaly májusban a képviselők többsége nem szavazta meg, hogy folytathassa munkáját. Ezután megint romlott a közbiztonság. Tavaly év végén viszont úgy döntöttünk, hogy korábbi helyettese, Darázs József legyen az új rendőrfőnök, továbbá, hogy – konszenzusos és költségkímélőbb megoldásként – ha nem is 12, de legalább 10 városi rendőr legyen februártól. Bízom benne, hogy sikerül a korábbi eredményeket hozni a közbiztonság terén.

• Újra harcba száll a polgármesterségért?

– Négy év alatt nem lehet csodát tenni. Ha érezni fogom a lakosok támogatását, és az egészségem is engedi, akkor megpróbálom folytatni a megkezdett munkát.

• Mit üzen az ógyallaiaknak 2017-re?

– Hektikus időket élünk, a nemzetközi helyzet nálunk is lecsapódik. Mi azonban találjuk meg a nyugalmat, emberséget városunkban, segítsük egymást, és annak mindig megjön az eredménye. Én ebben minden téren partner leszek.

Csaba Ádám

Top