Nyolc van belőle és évente több millió eurót emészt fel, sokan azonban még a legalapvetőbb hatásköreivel, tevékenységével sincsenek tisztában. Mi az? Különböző felmérések és az alacsony választási részvételi arányok igazolják, a kérdésre nem is olyan egyszerű választ találni – legalábbis ha az utca emberét kérdezzük. Miért népszerűtlenek a megyei önkormányzatok? Valóban itt az idő, hogy megszüntessük a magasabb szintű területi egységeket? Mi értelme van mindennek a megyei választások évében?
Az elmúlt években több bírálat is érte a megyei önkormányzatok működését, de ahhoz a „támadáshoz“, amit Miroslav Beblavý és Katarína Macháčková indított az év elején a megyék ellen, a korábbi kritikák egyike sem ér fel. A két független parlamenti képviselő ugyanis nem reformokról, átalakításról, hanem egyenesen a megyei önkormányzatok teljes felszámolása érdekében dolgozott ki törvényjavaslatot és indított internetes aláírásgyűjtést – mint utólag kiderült, csekély sikerrel. Bár a két politikus a megyék megszüntetésének gondolatával gyorsan az újságok címlapjaira került, amilyen váratlanul érkezett, olyan gyorsan el is halt a kezdeményezés. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehessen felvetni: valóban hatékonyan és eredményesen működnek a megyei önkormányzatok? Nem szorul korrekcióra a nyolcmegyés szlovák közigazgatási rendszer?
Miért nem érezzük magunkénak?
A kritikák kereszttüzében korábban leginkább a megyék mesterséges kialakítása állt – pontosabban az, hogy a határok megrajzolásánál figyelmen kívül hagyták a természetes régiókat és tájegységeket. 2001-ben az első Dzurinda-kormány idején kialakított közigazgatási rendszer nemcsak Csallóközt, de Szepest, Árvát és Sárost is „szétszabdalta“ – mégsem lehetett nem nemzetiségi kérdésként értelmezni az intézkedéseket. Erre a felvidéki magyar politikai elit akkor rá is mutatott, és azóta is többször elhangzik: a megyehatárokat úgy rajzolták meg, hogy egyik megyében se érvényesüljön a magyar többség. Ha a szándék valóban ez volt, bejött, hiszen Nyitra megyében ugyan volt egy rövidebb időszak, amikor az MKP adta a legtöbb képviselőt, magyar megyeelnöke azonban még nem volt sem Nagyszombat, sem Nyitra, sem Kassa megyének. Sokan azzal érvelnek, hogy a megye népszerűtlenségének oka éppen ez a fajta „természetellenesség“, és ha a megyehatárok természetes régiók határait követnék, az emberek sokkal inkább magukénak éreznék a megyei önkormányzatokat és a korábbiakhoz képest jóval magasabb arányban vennének részt a megyei választásokon.
Nem teljesültek a legalapvetőbb célok
A Miroslav Beblavý és Katarína Macháčková által ismertetett törvényjavaslat azonban további érveket sorakoztat fel a megyék megszüntetése érdekében. A két független képviselő szerint a megyei önkormányzatok tizenöt év alatt sem tudták teljesíteni azokat a célokat, amelyeket megalakításuk idején velük szemben megfogalmaztak. Például nem csökkentek, sőt inkább tovább növekedtek a regionális különbségek, nem lett hatékonyabb a közügyek igazgatása sem (pedig a hatáskörök bővítése nélkül az elmúlt évek alatt 57 százalékkal nőtt a megyei hivatalokban dolgozók száma), és végül: a megszüntetéssel – állítják – egyetlen választási ciklus alatt 200 millió eurót spórolna meg az állam. A képviselők szerint éppen ezért már az idei megyei választásokat sem kellene megtartani, a megyei önkormányzatok hatás- és jogköreit pedig el lehetne osztani az állam és a helyi önkormányzatok között. Az iskolai, a szociális és a kulturális intézmények például a városokhoz, az úthálózat, a területrendezés vagy éppen a kórházak az állami hivatalokhoz, minisztériumokhoz kerülnének.
A Nyitra Megyei Önkormányzat főépülete
Kétfordulós helyett egyfordulós
Az elképzeléseknek az egyik legnagyobb bírálója Robert Fico miniszterelnök volt, ami már csak azért is meglepő, mert négy évvel ezelőtt éppen ő volt az, aki részben hasonló indokok alapján képzelte el Szlovákia közigazgatási rendszerének reformját. A szlovák miniszterelnök akkor egy 3+1-es új megyei felosztás tervének gondolatával állt elő, amiből ugyan nem lett semmi, az ellenzék szerint azonban csak azért nem, hogy Fico hűséges embereit, vagyis a másod- és harmadvonalba tartozó Smer-es kádereket továbbra is pozíciókban tartsa. Annyi azért takarékosság címén a „reformtörekvésekből“ megmaradt, hogy a kormány az eddigi kétfordulós helyett egyfordulós megyeelnök választást vezetne be, valamint a megyei és helyi önkormányzati választások egy időben történő megrendezése érdekében a megválasztott megyei képviselők a következő ciklustól az eddigi négy helyett öt éves mandátumhoz jutnának.
Egyes szakértők szerint félő, hogy az egyfordulós választási rendszer a szélsőségek térnyerését segíti majd elő, vannak azonban olyan vélemények is, hogy az új rendszer magyar szempontból kifejezetten előnyös volna – ugyanis a korábbi évekhez képest jóval nagyobb esély nyílna egy magyar megyeelnök megválasztására. Ehhez azonban több feltételnek is teljesülnie kellene: mindenekelőtt annak, hogy a magyar szavazatokra hajtó pártok meg tudjanak egyezni egy közös magyar jelöltben.
Amikor állami hivatalnokok döntöttek helyettünk
Beblavý és Macháčková kritikái nem teljesen alaptalanok. Nehéz lenne például amellett érvelni, hogy az elmúlt másfél évtizedben csökkentek volna a régiós különbségek. Sőt, inkább ezzel ellentétes folyamatokat látni: Pozsony és vonzáskörzete, illetve a déli vagy keleti járások között hatalmas különbségek vannak, és nem sok esély van arra, hogy ezek belátható időn belül megváltoznak. Félő ugyanakkor, hogy akkor sem jutnánk előbbre, ha a jelenlegi megyerendszert teljes egészében sutba vágnánk és helyébe a két független képviselő által javasolt kerületi szintű állami hivatalok rendszere lépne. Erre ugyanis már volt példa, éppen a mostani közigazgatási rendszer előtt, amikor a déli járásokból „érkező“ képviselők helyett állami hivatalnokok döntöttek a fejünk felett. Nehezen vitatható, hogy vannak olyan természetű és volumenű ügyek, amelyek megoldását jobb, ha nem országosan, hanem helyi vagy régiós szinten keressük.
A jelenlegi rendszer nem jó. Messze nem ideális. Magyar szempontból semmiképpen sem. A felkínált alternatíva azonban még rosszabbnak tűnik fel, vagyis a megyei önkormányzatok minden hibájuk és tökéletlenségük ellenére is a legjobb megoldás a régiók érdekérvényesítő képességének megőrzésére. Márpedig mi, akik a déli járásokban élünk, nagyon másban, mint ebben, nemigen bízhatunk, Pozsony ugyanis eddig sem kényeztetett el minket – sem beruházásokkal, sem fejlesztésekkel. Miért is tenné ezután? Egyelőre tehát maradnak a megyei önkormányzatok és a feladat, hogy azokból kihozzuk a legtöbbet.
Duna menti megye Komárom központtal?
Már a jelenlegi megyerendszer 2001-es létrehozását is heves viták előzték meg. Emlékezetes, hogy az első Dzurinda-kormány elfogadott egy 12 megyés rendszert, amelynek része volt többek között Gömör, Nógrád, Bodrogköz és Duna mente is, ám amikor szavazásra került a sor a parlamentben, a kormánypártok egy része összejátszott a HZDS-szel és az SNS-szel, így az eredeti javaslat nem ment át. A viták azóta sem zárultak le, nem véletlen, hogy az eltelt időszakban is többször felmerült a rendszer megreformálása. Az elképzelések között volt olyan is, amely kimondottan a természetes (és részben a magyar) régiókra épített volna. 2014-ben Simon Zsolt, aki akkor még a Híd alelnöke volt, egy 18 megyés javaslattal állt elő, melyben helyet kapott volna egy Duna menti, valamint egy gömöri megye is – előbbi Komárom, utóbbi Rimaszombat központtal. Simon az ügyben népszavazási kezdeményezést indított, ám az indítvány végül nem járt sikerrel. Legutóbb pedig Richard Rybníček dobta be a megyerendszer átalakításának gondolatát. Trencsén jelenlegi polgármestere az ország területi felosztásának megváltoztatása kapcsán – svájci mintára – kantonokról beszélt. Elképzeléseire a felvidéki magyar választók is felkapták a fejüket, hiszen azok között szerepelt egy önálló Komárom, Nógrád és Gömör-Kishont megye is. „Az, hogy elképzelhető-e a jelenleginél igazságosabb és működőképesebb közigazgatási rendszer, nem kérdés, hiszen a jelenlegi megyék nagyobbik része nem természetes földrajzi egységet képez, a határok egyszerű átrajzolására azonban nincs politikai akarat, mert ha már kialakul a szándék a megyerendszer megváltoztatására, az mélyrehatóbb lesz egy területi átszervezésénél és a hatásköröket is érinti majd” – nyilatkozta Tokár Géza politológus.
Langschadl Mátyás
Kapcsolódó cikkünk: