„Kell, hogy az ember magának parancsolni tudjon, amit kötelességének kell éreznie azt megtegye és elvégezze, akár kedve telik benne, akár nem. (…) Mélyen átgondoltam minden körülményt, mindig minden lehetséges akadályt mérlegeltem, elhárítottam vagy legyőztem, nem feledkeztem meg semmiről, amire a siker érdekében szükség volt.” Így gondolkodott Széchenyi István, a legnagyobb magyar.
Az idézet ide kívánkozik, amikor évente feltesszük a kérdést, milyen iskolába írassuk gyermekünket. Amikor erre a meghatározó dologra készülünk, jusson eszünkbe a fenti gondolat utolsó mondata: megteszünk-e mindent gyermekünk sikere érdekében? Jó, kiváló iskolába kell íratni a gyermeket a boldogulása végett.
Ám nem értem, miért foglalkozunk az elsősök beiratkozásával időszakosan. Zavar, hogy amikor már a gyermek az iskolapadban ül, senki nem kérdezi meg a szülőtől, gyermektől, nem bánta-e meg választását, mondja el jó tapasztalatait, biztasson másokat ezen iskola választására.
Amikor a szüleim magyar iskolába vittek, később testvéreimet is, soha nem hallottam, hogy más iskola is van a világon, mint olyan, ahol anyanyelvemen tanulhatok. Igaz, ez 1951-ben volt, amikor még fájt a megalázás, a magyar családokban a „csakazértis” érzése munkált. Fel sem vetődött, hogy a gyermek nem a megfelelő iskolában van. Később sem értettem sok magyar szülőtársam döntését. Az ember óvatosan kérdezget a döntések okairól, motivációjáról. Nem is mindig tudjuk meg a valódi okokat. Van, aki zsigerből dönt, van, akit befolyásol a baráti társaság, van, akit már a szlovák óvodában elkápráztatnak gyermeke képességei szintjével, aztán jó esetben az érettségiig viszi legtöbbször. Ez olyan megerősítés a szülőnek, mint amikor a kamasz a haveri társaságban mellre szívott első slukk után vállveregetést kap, megerősítik, így kell ezt ebben a társaságban csinálni, közénk való vagy.
A szülő részéről ez a felelősség másra ruházását jelenti: ha neki megfelelt, az én gyerekemnek sem lehet rossz. Ez a végig nem gondolt felelősség, a végig nem gondolt jövő az anyanyelv és kultúra, a hagyományainknak, mint fölösleges holminak a kidobása. De ebből épül az egészséges személyiség!
Amikor olyan embereket kérdeztem, akik magyarként szlovák iskolába jártak, hogy miért vitték gyermeküket magyar iskolába, egyikük azt felelte, hogy ott közösséget látott, s ez tetszett neki. Meghatott, hogy fontos számára a közösség egyre jobban elidegenedő világunkban. Mások kétkedve, ám magyar iskolába íratták a gyermeküket, de alig várták, hogy az ötödik évfolyam után megszabaduljanak gyermekük tanítójától.
Mindig is tudtam: a tanító személyisége mindent felülír. Ne az iskolát, de gyermeked tanítóját válaszd! – mondogatta valamikori igazgatóm, későbbi tanártársam. A legfontosabb pedagógiai kompetenciák közül a tanár személyes kompetenciája a leglényegesebb, ami nem jelenti azt, hogy szakmailag ne legyen a csúcson vagy annak közelében! Amikor gyermekünk iskolásnak készül, én nem a nyitott órákra mennék be, hanem véletlenül egy-egy szünetben figyelném meg, hogyan oldja meg a tanító a nevelési problémákat. Ez mindent elárul a személyiségéről.
Hiteles és emberséges pedagógus kezébe kell tenni gyermekünk kezét, amikor beíratni visszük a magyar iskolába. Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz. A példában van a nevelés ereje. S a példa csak akkor lesz hiteles, ha te is az vagy. A hegyi beszédek nem nevelnek, ha az, aki mondja, nem a beszéd és érzései szerint él.
A másik kérdés, ami bennem ilyenkor felvetődik: szükségét érzi-e a felvidéki magyarság, az önkormányzatok, a helyi közösség anyanyelvű iskoláinak, mint a kultúra, az anyanyelv hordozójának? Ha igen, akkor nem mindannyiunk feladata-e, hogy bizonyítsuk a magyar iskola rátermettségét, kiválóságát? Nem harsányan, de az iskola jó eredményekkel, emberséges hozzáállással, hatékony szülő-iskola, iskola-fenntartó kommunikáció révén. Súlyos és érzékeny probléma ez, ami felveti a további kérdést: meg kell-e tartani kisiskolákat? Az egészséges személyiség fejlesztése a pedagógus hozzáállásán múlik. A kisiskola otthon, az iskolaközpontban gyermekünk egy lesz a többi névtelen gyermek között. És ez nem mindegy a gyermeknek! Az iskola elsődleges feladata, hogy szokásokat alakítson ki, megtanítsa beilleszkedni a közösségbe a tanulót, fejlessze a szociális képességeit, hogy a világban feltalálja magát, alkalmazkodni tudjon, boldog legyen. Önbizalomra nevel azáltal, hogy biztosan eligazít az egyre zűrzavarosabb világban.
A szlovákiai magyar oktatásügynek kulcsszerepe van a szlovákiai magyarság megerősödésében. Ennek azonban meg kell jelennie a teremtő társadalmi vitákban is, a jó iskoláról szóló vitákban is. Egyedül neki lehet feszülni a csillagoknak, de építkezni csak közösségben sikerülhet. Jó iskolát is csak a helyi közösség tud építeni a szülők és pedagógusok teremtő párbeszéde révén. Valamikor a magyar iskola így újult meg: a felvidéki magyarság szükségét érezte a javakat adó anyanyelvű iskoláira, a magyarság reprodukciója, megmaradása érdekében. Miért lenne ez ma is másként?
Ádám Zita, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének szakmai alelnöke