Részeg kamaszok

Komáromi középiskolák azt kérték a várostól, tegyen valamit a 18 évüket be nem töltött fiatalok alkoholfogyasztása ellen. Az elmúlt fél évben a városi rendőrség vezetésével több ellenőrzés zajlott Komárom bárjaiban, kocsmáiban. Ezek során sajnos holtrészeg fiatalok is fennakadtak a szűrőn. A razziáknak azonban pozitív hatása van.

A fiatalkorúaknak tilos alkoholt fogyasztaniuk, de nyilvánvalóan nem az okozza a fő problémát, ha valaki nagy ritkán titokban megiszik egy kissört, hanem az, ha eszementre issza magát. Ilyenkor aztán következnek az újabb szabálysértő cselekmények – szemeteskukák megrongálása, lámpatestek lerúgása, vandalizmus. Ezek súlyos költségeket jelenthetnek a városnak, a lakosoknak, illetve, ha például egy köztéri kamera rögzítette az esetet, a beazonosított garázdálkodó tinédzserek szüleinek. És akkor arra nem is tértünk ki, milyen veszélyeket rejt a fiatal egészségére, fejlődésére és jövőjére nézve a rendszeres alkoholfogyasztás (lásd keretes írásunkat).

reszeg1

Cél a tökrészegség?

Komáromban több olyan kocsma, vendéglátóhely van, ahová betérve már ránézésre is sok fiatalkorút találunk. Néha tényleg megdöbbentő az előttük lévő szeszes italok mennyisége – tömény, sör, bor vegyesen. A fiatalok mindig is fiatalok voltak, régebben is előfordult, hogy a saját korlátait tesztelve egy tinédzser „megcsúszott“, most viszont egyes körökben kifejezetten divatossá vált, hogy szinte öntudatlan részegre igyák magukat. Ezért szülők, középiskolák is rendőri fellépést kezdeményeztek.

Tóth Sándor városi rendőrparancsnok elmondta, az elmúlt félévben több kisebb, illetve négy nagyobb szabású ellenőrzést is tartottak egyes vendéglátóhelyeken, melyeknek fő célja a fiatalkorúak és kiskorúak alkoholfogyasztásának visszaszorítása volt. A nagyszabású ellenőrzések a vámhivatallal közösen zajlottak, a gyámügy illetékesének jelenlétében, aki a gyerekek jogainak, érdekeinek védelmében van jelen, ügyel arra, hogy ne forduljanak elő túlkapások a fiatalkorúak rovására. Az akciókat a komáromi városi rendőrség koordinálja. Mintegy 3-4 városi járőr – azaz 6-8 rendőr –, továbbá nagyjából ugyanennyi vámos vesz részt az ellenőrzéseken. Utóbbiak elsősorban azt vizsgálják, a vendéglátóhelyen kínált alkoholos italok zárjegyesek-e, igazolni tudják-e eredetüket, betartják-e az ezzel kapcsolatos szabályokat. A városi rendőrök pedig alapvetően három szempontot ellenőriznek: fogyasztottak-e alkoholt a szórakozóhelyen tartózkodó fiatalkorúak (18 és 15 év közöttiek), este 21 óra után vannak-e itt kiskorúak (15 év alatti gyerekek) szülői felügyelet nélkül, továbbá, hogy felnőttek segítettek-e abban, hogy 18 év alattiak alkoholhoz jussanak. Mindez a törvényekkel összhangban történik – a razziák a vendéglátóhelyekre korlátozódnak, mivel a jogi keretek kevésbé egyértelműek a közterületen történő italozással kapcsolatban.

Layout 1

15 év alattiak is lebuktak

Az elmúlt hónapokban 21 ittas fiatalkorút füleltek le a vendéglátóhelyeken. Ezeket az eseteket jelentik a városi hivatalnak, és a továbbiakban a város intézkedik. Az önkormányzat elrendelheti a fiatalkorú kitiltását az alkoholt árusító vendéglátóhelyekről, sőt, ha valaki a tiltás ellenére is betér egy kocsmába, további eljárás indulhat vele szemben. Háromszor az is előfordult, amikor kiskorú, azaz 15 év alatti gyerek szervezetében mutatott ki alkoholt a szonda, ilyenkor a szülőket sújtják pénzbírsággal – már akkor is, ha nem is ivott, csupán felügyelet nélkül tartózkodott a szeszes italt árusító helyen. Ha ismétlődő dologról van szó, amely komolyan veszélyezteti a gyerek fejlődését, akár intézetbe is kerülhet. Pénzbírságra számíthatnak azok a felnőttek is, akik szeszes italt rendelnek a 18 év alattiaknak, illetve a pincér, aki fiatalkorúakat szolgált ki. Utóbbi esetben akár a vendéglátóhely bezárására is sor kerülhet, amennyiben nem egyszeri esetről van szó.

Nem a fiatalok ellen, hanem értük

Tóth Sándor kérdésünkre elmondta, sokszor valóban súlyosan ittas fiatalok akadnak horogra, akiknek szervezetében több mint 1 ezreléknyi alkohol jelenlétét mutatja ki a szonda. A dokumentált esetek harmada ebbe a kategóriába tartozik. „Nem zaklatni akarjuk a fiatalokat, mindez nem ellenük, hanem az ő érdekükben történik. Igyekszünk érzékenyen viszonyulni hozzájuk, tudjuk, hogy nem bűnözők. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy az ittas fiatalok gyakran elvetik a sulykot, agresszívakká válnak, és ilyenkor gyakran a város köztéri tulajdona esik áldozatul a vandál viselkedésnek“ – fogalmazott Ujj Ernő rendőrparancsnok-helyettes, aki szerint az ellenőrzésekkel kapcsolatos visszajelzések többnyire pozitívak, még akkor is, ha a lefülelt középiskolások szülei sokszor nincsenek elragadtatva attól, hogy gyermeküket italozáson kapták egy kocsmában – legtöbbször a felszolgálókat hibáztatják, mondván, miért adtak szeszes italt 18 év alattiaknak.

vandal

Pozitív hatás

A középiskolák, gimnáziumok igazgatói ellenben egyértelműen üdvözlik a városi rendőrök fellépését, sőt, pozitív hatásokról számolnak be. A fokozott ellenőrzések szükségességét elsőként Vetter János, a komáromi Ipari igazgatója vetette fel, mivel korábban többször előfordult, hogy a kimenőről visszatérő diákok ittasan érkeztek meg az iskola kollégiumába. „Bizonyára a városi rendőrség fellépései is hozzájárultak ahhoz, hogy hónapok óta nem fordult elő ittas tanulókkal kapcsolatos ügy. Amióta Tóth Sándor vezeti a rendőrséget, akivel többször is egyeztettem a témában, érezhető a pozitív változás“ – mondta az igazgató, aki egyben a kollégium irányítója is.

Tóth Sándor hangsúlyozta, a jó idő közeledtével valószínűleg nő a kockázata a fiatalkorúak italozásának, ezért nem állnak le az ellenőrzésekkel, sőt, még gyakoribbak lesznek. Hozzátette, a jövőben is igyekeznek figyelembe venni a lakossági kéréseket, észrevételeket, és megfelelően reagálni rájuk.

Csaba Ádám


A szülők felelőssége a legnagyobb

Számos kutatás és statisztika bizonyítja, komoly veszélyt jelent a fiatalkorúakra, gyerekekre az alkoholfogyasztás. Károsodhat az agy fejlődése, lassulhat a növekedés, lányoknál hormonzavarok léphetnek fel, viszonylag gyorsan függőség alakulhat ki, és az első lépést jelentheti más drogok felé. Tanulási zavarokkal, emlékezetkieséssel járhat, a fiatal egész felnőtt életére negatívan hathat – hogy csak néhány kockázatot és következményt említsünk.

S hogy miért iszik egy kamasz? Nagyjából azért, amiért a felnőttek: így oldják a stresszt, ami az iskolában, rosszabb esetben a családban éri őket. Vagy éppen csak sok a szabadidejük, és jó ötletnek tűnik a barátokkal italozni, ami az összetartozás élményét is erősíti. Ráadásul apa és anya is ezt csinálják, ha szórakoznak, mi rossz lehet abban?

Pszichológusok hangsúlyozzák, a szülőknek óriási a felelősségük abban, hogy gyerekük milyen útra lép, gyermekeik ugyanis elsősorban az ő mintájukat követik. Ha rendszeresen isznak, és így oldják a napi stresszt, akkor nagy eséllyel kamasz lányaik és fiaik is így tesznek majd. Egyértelmű, hogy a legtöbbet a család tud tenni a gyerek alkoholfogyasztása ellen – ha a baj már megtörtént, akkor a megfelelő szakemberek segítségével.


 Piálnak a fiúk és a lányok is

Az elmúlt években több szlovákiai felmérés készült, melyek kifejezetten a kiskorú gyerekek alkoholfogyasztását vizsgálták. Mindegyik bizonyította, valós problémáról van szó, bár az adatok sokszor jelentősen eltértek. Egy tavalyi kutatás szerint a 15 évesek 16,5 százaléka vallotta be, hogy heti rendszerességgel iszik alkoholt, azonban a tendencia csökkenő. Egy másik, tavalyelőtti felmérés ennél sokkal ijesztőbb számokkal szolgált: a 15 évesek mintegy harmada mondta azt, hogy havonta legalább 10 alkalommal iszik alkoholt. A friss kutatások többsége megállapítja azt is, hogy a lányok szinte semennyivel nem maradnak le a fiúk mögött az alkoholizálásban.


Top