Kevesen étkeznek a menzán

Nem igazán népszerű a városi iskolai étkezde Gútán. Ezer főre főzhetnének, de még a felére sincs igény. A városvezetés hatalmas népszerűsítési hadjáratba kezdett.

menza-guta (6)

Kedvezőtlen képet mutat a városi konyha látogatottsági statisztikája. A Gőgh Margit, a városi hivatal iskolai osztályának vezetője által összeállított kimutatás szerint még fél kapacitással sem működik a városi iskolai konyha. Tavaly a második félévben 499-en étkeztek a menzán, idén az első negyedévben már csak 462-en, miközben a lehetséges étkezők száma 740 fő, ráadásul a városi konyha ezer személyre is képes lenne főzni. Bár a konyha és étkezde teljes felújításon esett át, mégsem nyerte el a vendégek tetszését. Az okok több helyen keresendőek.

Gőgh Margit elmondta, miután mintegy 350 ezer euróból befejezték a konyha felújítását, a munkálatok idején kijelentkezett diákok közül többen már nem igényelték újra a meleg ételt. Az osztályvezető elárulta, leginkább a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekekről van szó, akinek az étkeztetése államilag garantált. „A tavalyi évhez képest idén 37 diákkal kevesebben étkeznek a menzán. Azon dolgozunk, hogy attraktívabbá tegyük az étkezők számára a helyet, és változatosabb menü kialakítására törekszünk” – fogalmazott.

menza-guta (2)

A menzakaja többeknek nem ízlik, a panaszok zömében azt kifogásolják, hogy gyakran van burgonya, amit csak egyféleképpen készítenek. Továbbá nem túl széles a választék. Emiatt aztán a diákok inkább az iskolai büfé kínálatát részesítik előnyben, leginkább chipset fogyasztanak, illetve gyakorta áll az iskolák előtt a pizzát kiszállító autó. Horváth Árpád polgármester is sajnálkozott, amiért kevesen étkeznek a városi konyhán, mivel szerinte ez a régió legmodernebb iskolakonyhája, még az EU-s normáknak is megfelel.

Másik indokként szerepel, hogy a Corvin iskola udvarán lévő városi konyhán a szomszédos Rákóczi iskola diákjai és pedagógusai is étkeznek, az épülettől pedig mintegy kétszáz méterre található, és többek elmondása szerint nem elegendő az ebédszünet, hogy időben visszaérjenek. Ennek érdekében tervben van, hogy az ebédszünet harminc perces lenne, valamint az iskolai büfék nyitva tartását is módosítanák, délelőtt 11 után már zárva lennének. Az Iskola utca 6. szám alatti iskolai étkezdében az ebéd kiosztása déltől fél háromig történik, az alsó tagozatosok számára havonta 21 euró, a felsősöknek 22 euró, illetve a hátrányos helyzetű családból származó gyermekek részére az alsó tagozatosoknak havi 0,60 euró, a felső tagozatosoknak 1,80 euró.

menza-guta (5)

A menza látogatottságának növelése érdekében népszerűsítő akciókat tervez a város, propagációs anyagokat jelentetnek meg, illetve szülői értekezletet tartanak a témában, ahol az iskolai étkezés fontosságáról tartanak beszámolókat, illetve közösen kialakítják az étrendet, amit szigorú előírások szabályoznak. Annyi már bizonyos, hogy jóval több friss zöldséget és gyümölcsöt fognak kínálni, illetve a burgonyás ételek változatosabb elkészítési módját szorgalmazzák. Ez utóbbit hátráltatja, hogy a sütők az áramellátás nem kielégítő megoldása miatt nem teljesen üzemképesek. Horváth Árpád elmondása alapján a hibát hamarosan kijavítják, ősztől pedig kétféle menüből választhatnak a látogatók. Mindettől az iskolai konyha népszerűségének és a látogatók számának növekedését várják.

Borka Roland
Fűri Gábor felvételei

Top