Véget ért a női kézilabda liga 2016/2017-es kiírása, s ahogy az várható volt, a végső győzelmet (és ezzel a jogot a cseh-szlovák WHIL-ben való szereplésre) a báni együttes szerezte meg. A legújabb hírek szerint a friss bajnok él is a lehetőséggel, és ősztől egy szinttel feljebb folytatja.
Az utolsó fordulóban a kassaiak nem utaztak el Csallóközaranyosra, így a hazai nézők meccs nélkül maradtak. A Ferplast a meglehetősen jó képességű Galgócot fogadta, a meccs pedig sajnos ismét hazai vereséggel végződött. A vendéglátók a bronzérmes csapattal szemben kétgólos vereséget szenvedtek. A második ligában Gúta gárdája ahhoz a Dunaszerdahelyhez látogatott, mely már megnyerte a II. ligát, így ősztől, mint újonc, a legmagasabb osztályban képviseli majd a csallóközi várost. A két csapat összecsapása sima hazai győzelmet hozott.
Handball Csallóközaranyos – Bernolákova Košice 10:0 (játék nélkül)
A forduló utolsó összecsapása nem valósult meg, mert a kassai csapat úgy döntött, ez a mérkőzés már nem ér annyit, hogy üzemanyagot pazaroljanak. A keletiek szombat délelőtt hívták az aranyosi vezetőket és tudatták velük, hogy ne várják hiába őket, mert nem lesz találkozó. Tudvalevő, hogy Kassa már megmenekült a kieséstől, talán ezért is választották inkább a várható szövetségi büntetést. A meccset így 10:0-ás gólaránnyal és két ponttal az aranyosiak javára írták. Mivel a közvetlen rivális Nagytapolcsány súlyos vereséget szenvedett Nagymihályban, a Handball végül a hetedik helyet szerezte meg.
Ferplast Naszvad/Ímely – Sporta Hlohovec 20:22 (7:16)
Az idény utolsó bajnoki mérkőzését feszült hangulatban várták a csapatok, mert a hazaiak nehezteltek a galgóciakra. Történt ugyanis, hogy ősszel a vendégek kérésére tavaszra lett áttéve a meccs, majd amikor a hazaiak a rengeteg sérült és beteg játékos miatt kértek egy másik időpontot, azt sem Galgóc, sem a szövetség nem hagyta jóvá.
A papírforma szerint egyébként tuti vendéggyőzelem volt kilátásban, hiszen a harmadik az utolsó előttivel mérte össze erejét. A Ferplast csapata ráadásul a lehető legrosszabban kezdett: öt perc leforgása alatt sajnos egyszer sem tudták bevenni az ellenfél kapuját, miközben négy találatot beszedtek. Az egész első félidő úgy nézett ki, mintha félnének. Talán tulságosan is tisztelték az ellenfelet, hiszen görcsösen, bátortalanul játszottak.
A második félidő mozzanatait így látta Miškovič György, a Naszvad/Ímely mestere: „A szünetben gyorsan helyre kellett tenni a dolgokat, főleg a fejekben. Tisztázni kellett a játék lényegét, újra el kellett sorolni az elvárásokat a csapattól, de főleg az egyénektől, na és persze azt, hogy a játékba bele kell adni apait-anyait. A második félidőben, mintha az élet vizéből ittak volna a Ferplastos lányok, egy teljesen új csapat lépett a pályára. Nagyszerű védekezések után jöttek a gyors ziccerek, kontrák, a támadásoknak volt szeme, értelme, mindenki felvette a harcot, így tíz perc alatt két gólra faragtuk a tetemes előnyt. Kár, hogy a második tíz percben a nagy igyekezetben becsúszott egy két hiba, szusszanni hagytuk az ellenfelet, ennek köszönhetően elhúztak négy gólra, de egy időkérés után ismét beindultak a lányok, és újból csak két gól volt a különbség. Az ellenfél egyre inkább féltette a győzelmet, az amúgy is kemény második félidőt így még jobban megpaprikázta durva belemenésekkel. Jött is két idő előtti végleges kizárás, de ezeket megelőzve is volt két eset, ami sajnos nem volt kellőképpen büntetve. Még szerencse, hogy sérülések nélkül megúsztuk ezt a félidőt. Ha nincs az a sok kapufa, valamint a játékvezetők is egy kicsit a szívükbe zártak volna minket, akkor biztos, hogy a két pont Naszvadon marad.
Naszvadi/ímelyi találatok: Lucia Ožvaldová 5, Zachar Karin 4, Csontos Lilla, Molnár Borbála 3-3, Klaudia Miškovičová, Gál Szabina 2-2, Bureš Nikolett 1.
További eredmények: Michalovce jun. – Topoľčany 41:22, Šurany – Bánovce nad Bebravou 26:34, Sereď – Močenok 28:34, Stupava – Inter Bratislava 19:29
A 2016/2017-es idény végeredménye
1. Bánovce nad Bebravou 22 18 0 4 723:571 36
2. Inter Bratislava 22 18 0 4 617:497 36
3. Hlohovec 22 17 0 5 625:500 34
4. Michalovce jun. 22 15 0 7 742:622 30
5. Stupava 22 13 1 8 591:555 27
6. Šurany 22 12 0 10 619:578 24
7. Csallóközaranyos 22 10 1 11 548:551 21
8. Topoľčany 22 9 2 10 562:601 20
9. Močenok 22 6 1 14 565:657 13
10. Bernolákova Košice 22 4 2 16 494:638 10
11. Naszvad/Ímely 22 4 1 17 475:622 9
12. Sereď 22 2 0 20 507:692 4
II. liga
Talent Dunaszerdahely – Gúta 33:22 (15:10)
A gútai csapat csupán nyolc játékossal utazott el Dunaszerdahelyre, és már a meccs elején érezhető volt, hogy ez nem lesz elég az üdvösséghez. A vendégcsapat az első félidőben még úgy-ahogy tartotta magát, de a második játékrészben nagyon látszott, hogy nincs kispad a gútaiaknál. Végül 11 gólos vereséggel hagyták el a sportcsarnokot, a hazaiak részéről pedig elkezdődött az ünneplés, ugyanis a klub történetében először kerültek fel az I. női kézilabda ligába.
Gútai találatok: Fekete Anita 11, Navrátil Tímea 6, Navrátil Krisztina 4, Nagy Nikolett 1.
Pint Sándor