Séta a mellrák elleni harc jegyében

GÚTA. A mellráktól a szíve mélyén a legtöbb nő fél, azonban elmondható, hogy a szűrővizsgálattól még jobban, hátha a vizsgálat során derül ki valami. Pedig nagyon fontos a rendszeres ellenőrzés, hiszen a diagnosztizált elváltozások majd felénél rosszindulatú megbetegedést állapítanak meg az orvosok.

rak

Október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, október pedig a kampány hónapja. Világszerte nők milliói fognak össze annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a betegségre, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára. A rendszeresen végzett önvizsgálat, valamint a mammográfiás vizsgálatokon való részvétel életet menthet. Napjainkban leginkább a nők körében előforduló emlőrákról hallhatunk és olvashatunk, ám a betegség nemcsak a nők betegsége. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.

Ehhez a nemes kezdeményezéshez sorakozott fel Németh Iveta gútai városi képviselő, aki immáron második alkalommal szervezi meg Gútán a sétát a mellrák elleni harc jegyében. A figyelemfelhívó séta mellett előadásokkal és kísérőprogramokkal is szeretnék felhívni a nők és a férfiak figyelmét a mellrák veszélyeire.

emlorak

Az idei programsorozat október 13-án kezdődik a Városi Művelődési Közpotban hat órai kezdettel, ahol előbb Both László radiológus tart előadást, majd kötetlen beszélgetés formájában lehet kérdezni a szakembertől. Másnap, október 14-én délután 14 órától lesz a gyülekező a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola hátsó udvarában, majd innen indul a séta a Városi Művelődési Központ előtti térre. Itt fellép a Crystal Mazsorett csoport, mad köszöntőt mond Rozsványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Szűcs Liza éneke után Szlovák Marián esperes mond áldást és a jelenlévőknek feltűzik a rózsaszín szalagokat, végül felengedik a rózsaszín léggömböket.

Szénássy Tímea

Top