„A kétnyelvűség lényege elsősorban a kölcsönös tisztelet, nem pedig a nyelvtudás szintje. Erre a sokszínűségre és odafigyelésre épül Európa“ – érvelt a Lidlnek címzett levelében a német üzletlánc komáromi boltjainak kétnyelvűsítése mellett Komárom polgármestere. Mindennek már két hete, válasz azonban még nem érkezett. Ankétunkban olyan civileket bírtunk szóra, akiknek nem közömbös a kétnyelvűség kérdese. Kétnyelvűség – mi az ára? Három vélemény, három látásmód, három stílus, egy kérdés.

FESZTY ZSOLT, a T(e).Ü(gyed)KÖR Polgári Társulás elnöke:

Az ember születik valaminek és valahová: férfinak-nőnek, magyarnak-másnak, a szülőföldjére. Ezeken az élete végéig nem tud változtatni. Illetve, van amiben megteheti, de azért nem az a normális.

Én úgy vélem, ezek az adottságok azok, amik révén boldogulhatunk az életünkben. Magyarán, nem azért  történik mindez, hogy boldogtalanok legyünk.

Esetünkben (felvidéki magyarok) megkerülhetetlen tényező, hogy nem bevándoroltunk ebbe az országba, hanem évszázadok óta itt élünk. (Az én családom például anyai ágon 400 éves komáromiságot tud dokumentálni – ami azt jelenti valójában, hogy régebb óta vagyunk itt, de ezt az utolsó 400 évet iratokkal tudjuk igazolni.)

Tehát, mi magyarok itt őshonosak vagyunk, ami önmagában indokolttá tenné a nyelvhasználatot. Azt gondolom, az a természetes, ha valaki őshonosként a szülőföldjén leélheti úgy az életét, hogy akár csak a saját nyelvét használhassa, ha akarja. Visszautalva a bevezető gondolathoz: boldogulhasson. Hiszen egyedül ezen a nyelven értjük és értelmezzük a világot tökéletesen. Akármilyen jól beszélünk ugyanis egy vagy több másik nyelvet, soha nem fogjuk annyira pontosan érezni a szavak súlyát, értelmét, mint a sajátunkét.

Szándékosan nem hoztam fel külföldi példákat, mert azok már a megoldások, s inkább abban segítenek, hogy a lehető legjobbat alapul vegyük. Nekünk a velünkszületett joggal kell azonosulnunk először – ebben látom egyébként a legnagyobb hiányosságot. Utána jöhet a megvalósulás mikéntje. Arról nem is szólva, hogy ilyen garanciákat már az 1. világháború után minden utódállamtól elvártak, s azok meg is ígérték.

Egy szó, mint száz – amikor valaki megkérdezi tőlem, hogy miért tartom ezt fontosnak, akkor igazából én nem értem a kérdést és a kérdezőt. Mert úgy hiszem, megmagyarázni mindezt nem nekem kell, hanem annak, aki a nyelvemtől megfosztani akar. S az alapvető különbség ez: az egyik hozzátenni szeretne valamit a közöshöz, a másik pedig elvenni. Márpedig a különbségek minden tekintetben szépek, jók (pl. virág, ruha, zene, étel, népek). S amíg a világ világ, addig a kettő mindig több lesz, mint az egy.

JOZEF ČERNEK, a komáromi Matica slovenská elnöke:

A polgármester megszólított egy nagy áruházat, hogy az kétnyelvű feliratokat helyezzen ki a boltjaiban. Mi hasznunk van ebből? Az első, ami eszembe jut, hogy ez egy kedves gesztus a polgármester részéről. Ugyanis a polgárok nevében lép fel, s ennek így kell lennie. A másik dolog, hogy erre már vannak megoldások. Különbözőek. Szerte a világban, ahol megfordultam, a többnyelvűség teljesen normális dolog. Meg szeretnéd szólítani a vevőidet? Beszélj a nyelvükön!

Édesanyám egész életét az emberek megsegítésének szentelte. Egészségügyi nővérként dolgozott. Nem beszél magyarul, betegeivel azonban mindig megértette magát. És minden esetben az ő oldalukon állt. Akkor is, ha éppen a főorvosokkal találta szemben magát. Nem tudom, hogy a betegei magyarul vagy szlovákul beszéltek, de ez nem is volt fontos. Ennél ugyanis sokkal fontosabb dolgokról volt szó: egészségről, életről. Érdekes, hogy bár nem beszél magyarul, rendszeresen Magyarországra jár bevásárolni. Az igazat megvallva, nem tudom, hogy vannak-e ott szlovák feliratok, de azt hiszem, hogy inkább nem. Azért megy oda, mert ott kedvesek vele.

Mivel a közvélemény úgy ismer engem mint a Matica slovenská képviselőjét, az újságírók talán azt gondolják, hogy a szlovák-magyar kérdésekben érdekes lehet a véleményem. Érdekesnek lenni sajnos azonban ma azt jelenti: megosztani a társadalmat. Keresni valami olyat, amibe bele lehet rúgni – és a legjobb az, ha folyik az epe, de még jobb, ha a vér. Különös korban élünk.

Engem a többnyelvűség nem zavar, sokkal inkább az emberi butaság. Sajnos erre is van példa: vannak olyan esetek, amikor az egymással való kommunikációban a kicsinyesség és a düh kerül felszínre. Nem szabad hagynunk, hogy politikusaink az emberekben zsigeri gyűlöletet keltsenek – ez ugyanis egy modern társadalomba nem való. Nincsenek valódi problémáink? Mennyi felesleges energiát fordítottunk erre az elmúlt években? Hosszú ideje élünk itt egymás mellett két nemzetként. Ismerjük egymás hibáit, tudjuk, hol húzódnak a különbségek. De ugyanazt a kenyeret esszük, ugyanazt a vizet és bort isszuk, és ugyanazt az adót fizetjük. Nem hinném, hogy egy akármilyen nyelvű tábla engem meggyőzne, hogy ide vagy oda menjek vásárolni. Mert ha valóban meg akarjuk egymást érteni, biztosan meg is fogjuk. Ha egy kereskedő meg akarja találni az utat a vásárlóihoz, biztosan megtalálja. Ha pedig mégsem, azon nem fog segíteni semmiféle felirat sem.

FORGÁCS ATTILA, a Gúta TV ügyvezető igazgatója:

A Lidl és a kétnyelvűség. Nem csak Komáromban téma ez, egy gútai történet kulcsszavai is  lehetnének. Bár Gútán még csak telekrendezési fázisban van az áruház nyitása, nálunk is rendszeresen felmerült az üzletlánccal szemben az igény, hogy magyar nyelven is kommunikáljon majd a helyi felületein. Városi képviselőként már az előkészítő szakasztól kezdve rendszeresen kértem a városvezetést, hogy a tárgyalások során ezt jelezze a vállalat felé és rögzítsék a szerződésekben, jegyzőkönyvekben. Tudni kell, hogy Gútán a várostól vásárolt területekre is építkeznének, ám a város nem közvetlenül a Lidllel tárgyal. Egy köztes ingatlanfejlesztő céget bízott meg az áruházlánc, amelynek megbízása az épület felépítéséig tart. Ez az ingatlanfejlesztő azért nem tudja ezt a kötelezettséget (vagyis a kétnyelvűség számonkérését) vállalni, mivel hatáskörén kívül esik. Jelenleg ott tartunk, hogy elfogadásra került egy előszerződés, amely biztosítja a beruházás további menetét, és mellette hoztunk egy olyan határozatot, mellyel a városvezetést megbíztuk, kérjen a Lidltől egy szándéknyilatkozatot, hogy a végleges szerződésben vállalják a kétnyelvűség biztosítását. Bízunk a polgármester úrban, hogy ez mihamarabb meglesz.

A kétnyelvűség véleményem szerint nagyon fontos dolog, és mindent meg kell tenni ez irányban. Jól ismerem azonban a visszatérő argumentumokat! A „nincs nagyobb gondotok”-at, az „ettől nem lesz olcsóbb a kenyér“-t és társait! Erre mindig az a válaszom, hogy valóban van nagyobb gond, de azokkal is foglalkozunk! És valóban nem lesz olcsóbb a kenyér (megjegyzem: drágább sem), ám ha valóban – ahogy mondják – csak egy kis semmiség az egész ügy, és csak egy csettintésre vagyunk attól, hogy a városunk magyar lakossága megtisztelve érezze magát és a békés együttélés szimbóluma lehessen a kétnyelvű felirat egy bevásárlóközpontban, akkor kérek mindenkit, komáromit, gútait, polgárt, képviselőt, szlovákot, magyart: Csettintsünk! És jó érzéssel a szívünkben az élet megy tovább.

-lm-

(Összeállításunk a Delta november 20-i számában jelent meg)