Ivókúttal gazdagodnak az iskolák

A KOMVaK városi víz- és csatornaművek hagyományteremtő szándékkal szervezett rajzversenyt a komáromi óvodások és alapiskolások számára – idén először. A középiskolások is bekapcsolódtak a programba, ők a vízművekkel ismerkedtek egy látogatás keretén belül. December első napján értékelték ki a rajzversenyt.

IMG_0754

Komárom város polgármestere, alpolgármestere, az iskolai bizottság és a környezetvédelmi bizottság elnökei, valamint több városi képviselő jelenlétében a vízművek igazgatója, Ruman Patrik köszöntötte a rajzpályázatban résztvevő gyerekeket és tanáraikat. Az igazgató elmondta, fontosnak tartják felhívni a figyelmet az ivóvíz fontosságára és az életkörnyezet megóvására már gyermekkorban is. Ezzel a programmal is szeretnék közelebb hozni az emberekhez a vállalatot, népszerűsíteni a jó minőségű komáromi csapvíz fogyasztást.

ivokut

A rajzpályázatba bekapcsolódó kis művészek egy rajzeszközökből álló csomagot kaptak ajándékba, valamint a résztvevő iskolák a KOMVaK jóvoltából egy ivókúttal gazdagodnak, így a gyerekeknek lehetőségük lesz friss komáromi vizet inniuk.

-ssy-

Top