Gondolatok adventről, karácsonyról; a várakozás és az ünnep valódi értelméről.

Balázs Lilla, református katechéta:

Advent van. Úton-útfélen azt tapasztalom, mindenki készül. Készül a diáksereg a szünetre, elegük van már a dolgozatokból, a számonkérésekből. Készülnek a tanárok, elegük van már a dolgozatjavításból, az órákra készülésből és a becsengetésekből. Készülnek az emberek, elegük van már a feszültséggel teli főnökből, az elszámolásokból és a közelgő év végéből. Van ebben a zakatoló nagy kavalkádban egy kis sziget, ahol szintén készülnek. Az óvodásaimmal beszélgettem arról, hogy ők hogyan készülnek a karácsonyra. Érdemes ezekkel a csöpp angyali lelkekkel beszélgetni, mert bizony ők is készülnek! Csillogó szemekkel, el-elakadó lelkes meséléssel ecsetelik, hogy ők mindezt hogy élik meg. Az egyik csillagokat készít, a másik szép rajzokról mesél és mindannyian azt várják, legyen elég az együttlétből, legyen elég anyából, legyen elég apából, legyen elég a szeretetből, az együtt eltöltött időből. Mert ebből annyira nincsen elég!

Öröm a tudat, ha ajándékként nézünk gyermekeinkre. De vajon tudjátok-e, hogy nekik ti vagytok a legnagyobb ajándék? Tudod-e, hogy Te vagy a legnagyobb ajándék azoknak az embereknek, akik rád bízattak ebben a földi életben? Tudod-e, hogy létezésed a legfontosabb és legértékesebb dolog? Vajon tudod-e, hogyan kell ajándékká lenni?

Lépes Lóránt, katolikus pap, a Felvidéki Mária Rádió műsorigazgatója:

Urunk születése nemcsak az életünk, hanem az időszámításunk központi eseménye is az egész világon. Hiszen az, hogy Isten emberré lett, az egész történelmet Krisztus előtti és Krisztus utáni időszakra osztja fel. Karácsonykor Isten mérhetetlen szeretetét ünnepeljük, mivel Krisztusban a Mennyei Atyánk legnagyobb ajándékát kaptuk. Milyen fura: Jézus születésnapját ünnepeljük, egymást megajándékozzuk, de róla meg gyakran megfeledkezünk. Lehet tartalmas karácsonyunk hó nélkül, villogó fények és drága ajándékok nélkül, de Jézus születése nélkül nincs karácsony. Isten emberek iránti szeretetére csakis szeretettel lehet válaszolni.

Nem tudunk várakozni, pl. az orvosi rendelőben. Mindent azonnal akarunk. Pedig az adventi lelki készületnek fontos szerepe van. Az ünnep csak egy „pillanat”. Figyeljük csak meg a gyerekek örömteli várakozását – számolják a napokat.

Tegyünk különbséget a készületi idő és maga az ünnep között! Advent még nem karácsony. Ha felismerjük a készülődés értelmét és felfedezzük a várakozás szépségét, megtapasztaljuk Isten közelségét. Áldott krisztusszületést!

Stubendek István, nyugalmazott pedagógus, karnagy:

A keresztény ünnep mindig Istent állítja középpontba. A Karácsonyi Kisdedre való várakozás – „Adventus Domini – Úrjövet” –, a felkészülés időszaka. Az Istenre való várakozás időszaka a mai embernek nem sokat jelent. Nem szeret várni, s így elmegy Isten mellett. Az Advent négy hetében keresi a kibúvókat, nehogy találkozzon Vele. Esetleges Istenhez közelítő cselekedeteit elfedik az ünnepre ráerőszakolt szórakozásai, az értelmetlenségig elfajult ajándékvásárlásai.

A hívő ember Istent teszi az első helyre, így Adventben és karácsonykor is. Keresi az élő kapcsolatot Jézus Krisztussal, aki az Istentől kapott legnagyobb ajándék. Megtapasztalva ezt a szeretetajándékot, csak csendes készületben, lelket megtisztító derűs várakozásban, Mária lelki iskolájának imádságaiban van értelme elfogadni.

Ne csak az adventi koszorúval tudjuk le az Ünnep lényegét, de lássuk meg az Úrjövet misztériumát: az emberiség számára karácsonykor megszületendő Megváltót!

Dobai Sándor, dunamocsi református lelkipásztor:

Karácsony a legnagyobb örömet hirdeti számunkra: Teremtő Urunk Jézusban testet öltött szeretetét. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, örök élete legyen” (Jn 3.16). Ennek az örömhírnek az el- és befogadására készít fel az adventi időszak. Gondoljunk arra, Mennyei Urunk mennyi mindennel elhalmozott bennünket csak ebben az esztendőben. Ezt a megtapasztalt feltétlen isteni szeretetet és gondviselést próbáljuk mi is tovább sugározni, s akkor az Isten iránti hála és köszönet ölthet testet mindabban, amivel szeretnénk meglepni a hozzánk legközelebb állókat. Ez indíthat a testi-lelki ínségben levők, a hontalanok és hajléktalanok megsegítésére is. Isten különösen karácsonykor figyelmeztet, hogy ne feledkezzünk el azokról sem, akik fekete báránnyá váltak okkal, vagy ok nélkül a szemünkben. Találjunk rájuk is időt. Merjünk lépni, eleget téve Megváltónk kérésének: „úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15.12). Erre igyekezve növekszik bennünk és körülöttünk nemcsak a szeretet és a békesség, hanem a Lélek minden gyümölcse (Gal 5.22-23). Így a mulandók mellé örök mennyei kincseket adhatunk. Az Úr közel!

Haris Szilárd, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja lelkésze:

Mai világunkban minden felgyorsult és folyamatosan mozgásban van. Nekünk már nehéz megállni és ünnepelni, még a karácsonyt is, Jézus születésének, azaz a Megváltó testet öltésének ünnepét. Pedig a karácsony körüli események tele vannak mozgással. Nem kell részleteznem, hogy ez mennyire igaz a mi készülődésünkre: felrakjuk a karácsonyi fényszórókat a házra, feltesszük a csúcsdíszt a fára. A hangszórókból hangosan szólnak a (néha tartalmatlan) zenék. Ha mozgással akarnánk kifejezni, akkor azt mondhatnánk, hogy minden emelkedik és hangosabb lesz. A Szentírás szerint azonban Isten éppen ellenkező irányú mozgást végzett az első karácsony estén. Mert Jézus a mennyből szállt alá. Pál apostol a Filippibeliekhez írott levelében így fogalmaz: „mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett.” Esendő kisgyermekként született egy jászolbölcsőben, ahová a napkeleti bölcsek és a pásztorok is lehajoltak. Úgy gondolom, hogy a mi igazi karácsonyi ünneplésünk kérdése is az, hogy együtt tudunk-e mozdulni az Istennel. Hagyjuk-e, hogy ő diktálja az ünnep ritmusát, a készülődéstől, a csenden át, az örömteli beteljesedésig. Áldott karácsonyt kívánok minden kedves Olvasónak!

Józsa Attila, ógyallai katolikus esperes-plébános:

„Elküldte az ő igéjét és meggyógyította őket és kimentette őket a sírveremből“ (VgZs 106,20). Ez a zsoltársor szólított meg advent kezdő napjaiban és visszhangzik lelkemben. Az Ószövetségnek imént idézett történelmi tapasztalata  karácsony titkában egészen személyessé válik: A mennyei Atya elküldi az ő Igéjét, szeretett Egyszülöttjét, hogy meggyógyítson minket a bűnből és annak súlyos sebeiből. Erről szól az egyik kedves adventi himnusz is, amelyet mostanában hittanos diákjaimmal énekelgetünk: „Ki világon könyörülvén – örök halált eltérítvén – meggyógyítád a világot, – hozván neki orvosságot!“ (Csillagoknak Teremtője). Karácsony értelmét a közénk testesült Isten Fiában, Jézusban, mint az Atya ajándékában látom, akit hálával, szeretettel, hittel, bűnbánat lelkületével ma is elfogadunk és befogadunk, hogy immár Őáltala, Ővele és Őbenne megújult, bűnből meggyógyult élettel éljünk. Számomra, aki felszentelt papként vagyok keresztény ember, az ünnepek átélése elsősorban a római szertartás gazdag kincseiből táplálkozik. Nagyon szeretem az ünnepek latin imádságait, gregorián énekeit, de azt a módot is, ahogy hívő népünk a maga egyszerűségében megénekli az ünnepek hittani tartalmát. Hét bősi, nyolc galántai karácsonyom után pedig várom, milyen tapasztalatokkal ajándékoz meg engem és a híveket a mi Urunk első ógyallai karácsonyunk alkalmából.

Langschadl Mátyás