1992-ben egy 15 éves komáromi fiú édesapja és nagyapja nyomdokaiba lépve motorcsónakba ült, hogy megkezdje hosszú és rögös útját a 2009-es világbajnoki cím felé. Miro Bazinský a különböző hazai és nemzetközi gyorsasági motorcsónak-versenyeken nagyjából 150 kupát gyűjtött be, pár hete pedig Komárom városa már nem először honorálta kitüntetéssel remek teljesítményét. A továbbra is nagy célokat szövögető sportemberrel beszélgettünk.

• Hogy érezted magad, mikor a kezedbe vehetted a várostól kapott legfrissebb kitüntetésed?

– Mindegyiket ugyanolyan nagy megtiszteltetésnek vettem és veszem is. A tavalyi világbajnokságon negyedik, az Európa-bajnokságon pedig második lettem, így mondhatom, nem érdemtelenül rázhattam kezet a polgármesterrel.

• A világbajnokságon közel volt a dobogó is…

– Az ilyen versenyeken általában négy futam alapján születik meg a végső sorrend. Az elsőben negyedik lettem, a másodikban harmadik. A következő felvonást elrontottam, így az utolsóban mindenképpen az amerikai versenyző előtt kellett volna végeznem, akivel egyébként nem először vívtam nagy csatát. Sajnos ezúttal nem jött össze, annak ellenére, hogy az egyenesekben fürgébb voltam. Neki viszont jobb volt a gyorsulása a bójáknál és emiatt végül a rövidebbet húztam.

• Tehát a technikai fölény döntött. Ilyenkor mit érzel?

– Ennyi idő után az ember már megbékél az ilyesmivel, nem őrlődik azon, hogy tehetetlen. Majd jön egy következő verseny, kipróbálok néhány módosítást, máshogy állítjuk be a csónakot, aztán majd kiderül, hogy mire lesz elég.

• Hogyan gyakorolsz?

– Sajnos a szlovák állam nem nagyon támogat ebben, annak ellenére, hogy azért szállítom az érmeket. Fizikailag ugyan kimehetek a Dunára, de mivel a hajóm nem szabványos, bármikor megbüntethetnek. Mindig meg kell oldanom valahogy. Szerencsére a versenyek előtt van lehetőség arra, hogy teszteljem a gépet.

• Mennyivel megy egy ilyen jármű és milyen érzés közben benne feküdni?

– Az én hajóm (amellyel az OSY-400 kategóriában versenyzek) maximális sebessége 110 km/h. Amikor ennyivel mész, szinte már repülsz, a hajó nagy része nincs is a vízben. Nehéz leírni, mit érez az ember ilyenkor, hiszen ez egy “adrenalin” sport. Egyébként versenyeztem 350-es kategóriában is, ott 160-170-nel is száguldoztunk. Az már azért elég kemény.

• Mi gátolja a hajót abban, hogy elszálljon?

– Ez csak beállítás kérdése. Sokan azt hiszik, hogy van benne nehezék, de a legnagyobb súlynak én számítok, a hajót csupán hozzám igazítjuk. Meg van szabva, mennyi lehet a minimális hajósúly, az én kategóriámban ez 180 kilogramm. Mindig törekedni kell arra, hogy a lehető legközelebb legyünk ehhez.

• Mesélj a legnagyobb bukásodról!

– Olaszországban, a 2009-es világbajnokság utáni Európa-bajnokság harmadik futamán az utolsó helyről rajtoltam, mivel a második futamot technikai okok miatt kénytelen voltam kihagyni. Elindult a verseny, nem sokkal később pedig már a hatodik helyen fordultam. Ekkor egy cseh és egy olasz versenyző párharcába keveredtem, s mivel a cseh fiú nem nézett oldalra, nekem ütközött, én pedig csináltam egy svédcsavart. Hála az égnek, nem történt semmi bajom, a hajó is egyben maradt. Szinte azonnal ott voltak értem a mentők és kiszedtek a vízből. Ezzel a bukással viszont elúszott az érmem is.

• És hogy jött össze a világbajnoki cím?

– Ez ugye szintén 2009-ben történt, de már 1-2 évvel korábban is esélyes voltam rá. Angliában például nyerhettem volna, csak éppen a házigazdák a zöldasztal mögül, sportszerűtlenül hozták ki az angol srácot győztesként, engem pedig csak másodiknak. Ez egy hosszú sztori, nem is akarok belemenni, mert egy elég nagy tüske bennem, hiszen lehettem volna többszörös világbajnok is. 2008-ban aztán kihagytam a vb-t, mert biztonsági szempontból nem tartottam jónak a pályát, egy évvel később viszont az édesapám munkájának köszönhetően technikailag nagyon jól felkészültünk és végre sikerült is feljutni a csúcsra.

• Van még benned 1-2 ekkora siker?

– Ez csakis a pénztárcától függ. Szponzoraim nagyon nincsenek, néhány kisebb adományon kívül csak a saját zsebemre számíthatok, ez pedig eléggé behatárolja a munkát, hiszen a konkurencia sokkal több pénzzel gazdálkodik. Nem is lehet összehasonlítani a lehetőségeket a top versenyzőkkel szemben. Ennek ellenére próbáljuk kihozni mindenből a maximumot. A versenyek ugyanakkor nem pénzdíjasak. Kapsz egy kupát vagy egy érmet, és viszontlátásra. Mielőtt végleg abbahagyom, természetesen szeretnék még sokszor felállni a dobogóra. Idén erre lesz is lehetőségem, hiszen júniusban a lengyelországi világbajnokságon, utána pedig júliusban az angliai Európa-bajnokságon is elindulok.

• Lesz, aki a családban továbbviszi majd a hagyományt?

– Nem valószínű. Két lányom van, és nem akarom, hogy ők versenyezzenek. Apámmal viccesen meg is szoktuk jegyezni, hogy legalább egy, de az is lehet, hogy két családi ház ára ment el erre a hobbira. Elég drága és veszélyes mulatság, főleg, ha kevesen segítenek.

• Édesapád is városi kitüntetésben részesült. Mesélj nekünk róla valamit.

– Annak ellenére, hogy pincér-szakácsnak tanult ki, később hegesztőként dolgozott a hajógyárban, közben a nagyapámtól, aki szintén versenyző volt, eltanulta a motor szerelésével kapcsolatos tudnivalókat. Mivel főleg neki köszönhetem, hogy világbajnok lettem, mondhatjuk, hogy a pincérből az egyik legjobb technikus lett. Versenyzőként sem volt utolsó, s most hosszú kihagyást követően visszatért, és kétszer egymás után megnyerte a szlovák bajnokságot veterán kategóriában. Egyébként a versenyhajóimat apámmal ketten, saját kezűleg építettük. Persze előfordult, hogy mások is besegítettek, de az oroszlánrészét mi csináltuk.

• Hogy néz ki a komáromi motorcsónak-sport jövője?

– Egyelőre az épülő híd miatt nincs lehetőség arra, hogy versenyeket szervezzünk. A Vág partja nagyon vízállás-függő, és anyagilag is sokkal igényesebb, mivel nincs megfelelő infrastruktúra. Nehéz megmondani, mit hoz a jövő, de van egy rossz érzésem, hogy 10-20 év múlva már nem lesz komáromi versenyző, sőt, szlovákiai sem. De ne legyen igazam! Ehhez sok pénz és támogatás kell, de nagyon kevesen vannak, akik kaphatóak ilyesmire. Ezért is vagyok hálás mindenkinek, aki bármilyen módon segít.

Kovács Gerzson Dávid