A komáromi sakkozók nemrég pompás sikert értek el, hiszen a szisztematikus építkezésnek is köszönhetően feljutottak a szlovák extraligába. Ez már egy olyan szint, ahol időről időre csak a legtehetségesebbek bizonyíthatják tudásukat, gyakran a világ élvonalából. Ifjabb Kukel Imre immáron 5 éve látja el a helyi klub elnöki teendőit, neve pedig nem lehet ismeretlen a komáromi közélet számára, hiszen a közel két éve elhunyt legendás sakkozó, edző fiáról van szó. Kukel ugyan jelenleg a drezdai egyetemi kórházban dolgozik aneszteziológus-mentőorvosként, de szülővárosának sakkélete mindig is a szívügye marad. Interjú.

 • Hány éves korodtól űzöd ezt a sportot?

– Hozzávetőlegesen hatéves koromtól sakkozom, illetve foglalkozom sakkal.

• Nyilván édesapád is nagy szerepet játszott abban, hogy a kockás táblát választottad…

– Mindig volt valamiféle vonzalmam a bonyolult problémák iránt. Gyerek-, illetve iskoláskoromban matematikával és fizikával is foglalkoztam, később az egyetemen a tanulás, végül pedig a szakmám kötött le. Ugyanakkor az életemet végigkísérte a sakk is, a maga komplex világával, kérdéseivel és nem utolsósorban a játék szépségével.

• Legnagyobb sikerek?

– Egyénileg középiskolás koromban szereztem többek között két országos bajnoki címet a 14, illetve a 16 éves korosztályban. Ugyan ezek után is fejlesztettem magam, például egyetemista koromban a FIDE (a nemzetközi sakk szövetség) mesteri címét is megszereztem, de egyéb elfoglaltságaim miatt később már nem foglalkoztam olyan intenzíven a sakkal.

• Mire lehet a legbüszkébb a komáromi sakk?

– A második világháború után volt egy sikeres korszak, amit az Andrej Ančin körül szerveződött sakkozók hoztak létre, és akik közül páran még mindig tagjai a klubunknak. Később volt egy másik időszak, melyet néhai édesapám a ’80-as, ’90-es években kezdett szisztematikus edzői tevékenységével hozott létre. Ebből a korszakból több korosztályos országos bajnoki, illetve női nagymesterünk, valamint Zuzana Cibičková révén több országos női bajnoki és egy Európa-bajnoki címünk is van.

• Kik voltak és jelenleg kik a legnagyobb egyéniségek?

– Az imént említett Zuzana Cibičková egyértelműen a legsikeresebb egyéni versenyzőnk, de országos bajnoki címet viselhettek Édes Zsófia, Kráľ Klaudia – aki sajnos már nincs közöttünk –, Jankó Zoltán, illetve jómagam is. Több érmes helyezettünk van a fiatal reménységeink között, mint például Molnár Ernő vagy Jakab Béla, akiknél csak idő kérdése, hogy eljutnak az országos bajnoki címig. Persze, a szerencse is egy fontos faktor, de előbb-utóbb rájuk mosolyog.

• Hogy jellemeznéd a komáromi sakkélet múltját, jelenét?

– Az édesapám által megkezdett edzői tevékenység révén kialakult a városban egy jelentős sakkozói kör, akik már több generáción keresztül számítanak klubunk szorgalmas tagjainak. Ez a réteg, illetve maga a sakkozás több száz embert mozgat meg, így szerintem elmondhatjuk, hogy a sportág régóta (és jelenleg is) szerves része Komárom életének.

A két éve elhunyt id. Kukel Imre sakkozók gyűrűjében

• Mit tartogathat a jövő a helyi sakkozók számára?

– Klubunk idén öt csapattal szerepelt négy szlovákiai bajnokságban, ezt jövőre is szeretnénk biztosítani. Az idei győzelmekkel az első, illetve a negyedik ligában elértük, hogy csapatunk jövőre az extraligában, a második, harmadik illetve negyedik és ötödik ligában is szerepelhet. A cél egyértelműen a teljes skála lefedése volt, hiszen fontos, hogy a fejlődésre mindenki lehetőséget kapjon a képességeinek megfelelő erősségű mezőnyben. Ezen túl az edzéseink is rendszeresen, több szinten folynak, így biztosítható, hogy aki elég elszántságot érez magában és képes a sakkal következetesen foglalkozni, az a komáromi klub berkein belül eljuthat az országos szintig.

• Mi az, ami jól működik, és mi az, ami fejlődhetne/változhatna pozitív irányba?

– Mostanra a játék-, illetve edzéslehetőséget a tagok számára minden további nélkül biztosítani tudjuk. Ez persze sok munkát igényel, és az igazság az, hogy ez mind annak a pár lelkes segítőnek az idejéből megy el, akik foglalkoznak a klubbal. A sakk persze nem mozgat meg akkora szurkolói táborokat mint egyes más sportok, de így is szép számmal vannak, akik így, vagy úgy, kapcsolatba kerülnek vele. Éppen ezért nem meglepő, hogy a sakk világán belül is elindult egyfajta professzionalizáció, és még Szlovákián belül is több egyesület van, akik profi szinten foglalkoznak sakkozókkal, fiatalokkal, tehetséggondozással. Erre a szintű professzionalizmusra sajnos nekünk az anyagi, illetve az emberi erőforrásaink sincsenek meg.

• Hogy jött össze mégis az extraliga?

– Minden nehézség ellenére voltak kiemelkedő tehetségek. Mivel a sakk más sportokkal ellentétben sokkal hosszabb ideig, akár a legmagasabb szinten is űzhető, így azok a sakkozók, akik Komáromban korábban kinevelődtek, nem tűntek el. Hozzájuk csatlakoztak az utóbbi évek felcseperedő generációi, ami biztosított egy olyan bő sakkozói bázist, amiből sikerült felépíteni egy kiegyensúlyozott, tapasztalt csapatot. Mindemellett az összeállítás módja is sikeresnek bizonyult, amiben egész biztosan szerepet játszott, hogy jómagam is lassan harmincéves tapasztalattal bírok.

• Mekkora a különbség az első és a második vonal közt?

– Elég nagy. Szlovákia alapvetően kis ország, így nem várható el, hogy a második bajnokság is világszínvonalat vonultasson fel. Az extraliga viszont egyértelműen az a hely, ahol profi klubok profi játékosokat szerepeltetnek akár a világ élvonalából. A nem hivatásos sakkozókon kívül tényleg csak a legtehetségesebb hazai játékosok jutnak szóhoz.

• Mennyibe kerül ma a sakkozás?

– Sok múlik azon, hogy az ember milyen szinten űzi ezt a sportot. Egy sakk-készlet, illetve (ma már digitális) sakkóra pár száz euróból előteremthető és elég hosszú élettartammal rendelkezik. Ha viszont az ember fejlődni is akar, akkor mindenképpen szüksége van számítógépre, elemző-programokra, szakkönyvekre. Ezek megint száz eurókban mérhető összegek, és van egy elavulási idejük, időről időre frissíteni kell a szakirodalmat. Végül következik a versenyek költsége, ugyanis anélkül, hogy az ember élőben mérje össze az erejét mások ellen, nem lehet a tanultakat gyakorlati tudássá fejleszteni. Egy komoly versenyen napi egy partinál nem szokás többet játszani, és az is ritka, hogy az ember otthonában kerül megrendezésre. Így versenyenként számolni kell az utazási és a szállásköltségekkel, illetve a nevezési díjjal is.

• Évente hány megmérettetésről van szó?

– Ahhoz, hogy az ember komoly szinten sakkozzon, esztendőként legalább 5-6 versenyen kell részt venni. Itt megjegyezném, hogy pontosan a versenyköltségek magas volta miatt is fontos a részvétel a szlovák ligás csapatbajnokságokban, mert ezek általában regionális szinten szerveződnek, illetve a fordulók sem egyszerre, hanem hétvégenként vannak, így a szállás, illetve utazási költségeken sokat lehet spórolni.

• Mennyire éri meg sakkozni? A legjobbak nagyvonalakban mennyit kereshetnek?

– Nehéz ebbe belelátni, mert többségében nem nyilvános adatokról van szó. A világbajnoki címért viszont legutóbb egymillió dollár járt, a döntő vesztese pedig félmillióval gazdagodott. Ez persze a csúcs, de nagyon sok csapatbajnokságban szerepelnek fizetett profik, akik egy-egy hétvégi napért kapnak pénzt. Fontos még megjegyezni, hogy egy sakkozó karrierje 30-40 évig is tarthat, és ezalatt végig a csúcs közelében tudhat maradni annak minden pozitív (anyagi) hozományával együtt.

• Miért válassza ezt a sportágat egy gyerek?

– A mai világot elárasztotta az „instant kultusza“, ahol pillanatnyi villanásokat üldözünk másodpercnyi örömökért. Ez biztosan jelen volt korábban is, de a technikai vívmányoknak köszönhetően az élet minden területére betört, és kiirthatatlannak tűnik. Ebben a környezetben szisztematikusan, alulról, apró lépésekkel felépített sikereket keresni szinte senki nem akar, vagy nem talál olyan tevékenységet, ami erre ösztönözné. Márpedig véleményem szerint az ilyen hosszú távú célok nélkül nehéz teljes, boldog életet élni. A sakk már kiskorukban megtanítja a gyerekekkel, hogy a lépé­seiknek következménye van, a tervezésnek eredménye. A csemeték rájönnek, hogy a következetlenség megbosszulja magát, hogy munka nélkül nincsen eredmény, és hogy igazán annak a sikernek lehet örülni, amiért az ember keményen megdolgozott. Milyen más tevékenység képes még ennyire összetetten felkészíteni a felelős, értékkövető életmódra?

Kovács Gerzson Dávid