Kompjárat Dunaradvány és Neszmély között

DUNARADVÁNY. Sikeres évet tudhat maga mögött a Duna és a Zsitva folyók összefolyásánál fekvő község. Ez a pályázatokkal elnyert támogatásoknak is köszönhető. A források felhasználása jól halad, de a további falufejlesztés áthúzódik erre az esztendőre is.

4-0d633c3ddb5337a1cf1f0dd4a2320a8616d06b4aIllusztrációs felvétel

Az utóbbi évek beruházásai között szerepel hat új autóbuszmegálló, az alapiskola szociális helyiségeinek és tetőszerkezetének felújítása. Átadásra került az új könyvtár, az ifjúsági klub. A zsitvatői temetőben új kerítést és pergolát építettek, a dunaradványi temetőben pedig a halottasház elé helyeztek ki pergolákat. A drótnélküli hangszóró segítségével minden utcába eljut a tájékoztatás. Új információs és üdvözlő/kilépő táblákat helyeztek ki a település végein. Felújításra került a súlyzóterem és új asztalitenisz asztalokat kapott a helyi klub. „Közös sikereinkre mindannyian büszkék lehetünk! Ezekkel a megvalósult pályázatokkal a falu vagyona közel 1 millió euróval gyarapodott” – értékelt Ľubomír Púchovský polgármester, aki az elmúlt év feladatairól és az új falufejlesztési céljaikról is beszélt lapunknak.

Saját költségvetésből, 42 800 euróból építették ki a közvilágítást, melyre a kivitelező 15 éves garanciát adott. A LED lámpák felszerelésétől 42 százalékos megtakarítást remél az önkormányzat. Az Enviro projekt keretében 101 ezer euró értékben vásároltak hulladékszállító eszközöket, beleértve egy 90 lóerős, rakodókanalas traktort, egy 9 tonnás pótkocsit és 2 zárt konténert. Az önkéntes tűzoltók az új tűzoltóautó mellé tavaly kaptak egy új árvízvédelmi pótkocsit is. A kultúrház nyílászáró-cseréje 13 ezer euróba került, a község ezer euróval hozzájárult a református templom felújításához is.

Tervek

„Ami az új falufejlesztési céljainkat illeti, szeretnénk teljesen felújítani az egészségügyi központot. Ez egy új, jóváhagyott engedéllyel rendelkező, 200 ezer eurós projekt. A kerékpárutat és a járdát Zsitvatő és Dunaradvány között is jó lenne kialakítani úgy, hogy ne az autók között haladjon a bicikliforgalom (a községben néhány kilométeren át a községi útra vannak terelve a kerékpárosok – a szerk.), továbbá járdákat kialakítani mellette. Nagy szükség lenne a kultúrház épületének bővítésére és felújítására. Legnagyobb értékű beruházási terveink között szerepel a községi hivatal és az óvoda épületeinek hőszigetelése, ami 408 ezer euróba kerülne. A községi hivatal melletti játszóteret is fel szeretnénk újítani 8 ezer euróból. Tervezzük a tűzoltószertár felújítását is, 30 ezer euró értékben. Igény szerint új, közepes komfortfokozatú szociális bérlakások építését is szeretnénk, de a község borpincéjének felújításáról sem mondtunk le” – sorolta a polgármester.

Kompjárat indul

Végül egy igazán jó hír, az esztergomi székhelyű Ister-Granum European Grouping for Territorial CO-operation Ltd. társaság kompközlekedés kiépítését tervezi Neszmély és Dunaradvány között. „Ez pozitív hatással lesz a régióra. A munkálatok költségeit 1,5 millió euróra becsülik. A dunai kompközlekedés biztosításához szükséges infrastruktúra kiépítése az idén kezdődik, és 2019-ben fejeződik be. A szlovák oldalon Dunaradvány kataszterében, Zsitvatő településrészen zajlik majd az építkezés. Egy út, egy épület, valamint a közműhálózat kialakítására is sor kerül. A befektető szerint a komp naponta 15 alkalommal közlekedik majd, minden órában reggel 6-tól este 20 óráig. A komp 3,5 tonnánál könnyebb járművek, továbbá emberek szállítására lesz alkalmas. Egy úton 10 gépjárművet lesz képes szállítani, ami naponta akár 300 jármű szállítását jelentheti mindkét irányban” – tájékoztatott Ľubomír Púchovský, majd hozzátette, idén is támogatja a község a helyi társadalmi és kulturális szervezeteket. „Jó ütemben fejlődünk. Reméljük ez töretlen marad, mert még sok jó elképzelésünk van” – zárta tájékoztatását a polgármester.

(miriák)

Top