KOMÁROM/NYITRA MEGYE. A 2017-es év egészségügyi dolgozója díjat vehette át a komáromi kórház vezető gyógyszerésze, Komjáthy Hajnalka. Az elismerést már nyolcadik éve adományozza Nyitra Megye Önkormányzata az egészségügy területén dolgozóknak, összesen négy kategóriában.
Idén januárban a komáromi kórházat is igazgató AGEL társaság is elismerte a gyógyszerész munkáját az Év dolgozója címmel – tájékoztatott Alžbeta Sivá, a társaság szóvivője.
Komjáthy Hajnalka 2007 áprilisától dolgozik a komáromi kórházban. Vezető gyógyszerészként felel a kórház gyógyszerpolitikájáért, a kórház patikáját irányítja, miközben szakmai képzések szervezésében is jeleskedik. 2016 óta a 35 európai országban jelen lévő Kórházi Gyógyszerészek Európai Szövetségének (EAHP) szlovákiai nagykövete. Munkatársaival közösen az országban egyedüliként sikerült pénzügyi támogatást szereznie a komáromi kórházi gyógyszertár betegségmegelőző tevékenységére.
„Kórházunk egyik sikere, hogy magasan képzett szakembereket alkalmazunk. Komjáthy Hajnalka nemcsak a mi kórházunkat képviseli szerte a világban, hanem egész Szlovákiát. Az igyekezet, tudás, szenvedélyes munka és professzionalizmus megtestesítője“ – mondta róla Miroslav Jaška, a komáromi kórház igazgatója.
(d)