A függőség szétválasztja, ami egymásnak adatott: tönkreteszi a családot, és mindenki viszi a maga terhét a maga irányába. Ezt mondta Kovács Erika, a Pozsonyi Kábítószer-függőség Kezelő Központ gyógypedagógusa a minap egy szakmai fórumon a komáromi Selye János Egyetem Református Teológia Karán, melyen az intézmény szociális gondoskodás tanulmányi programjának hallgatói is részt vettek.

Reménység Központ 13 éve Nagykeszin

A függőségben szenvedőknek a fővároson kívül is van esélyük a talpra állásra. Huszonöt éve alapították a Reménység Alapítványt Komáromban, amely később, a törvényi rendezés során nonprofit szervezetté alakult, és szervezést követően 1995-ben kezdte meg munkáját Bátorkeszin. Tizenhárom éve Nagykeszire költöztek; akkreditált reszocializációs központot és félutas házat működtetnek, hamarosan multifunkciós tornateremmel bővülnek. A központban Nyitra megyével való megegyezés alapján döntik el, hogy egy évben mennyi betegük lehet. Jelenleg 23 éves a legfiatalabb, 54 éves a legidősebb kliensük, a legtöbben harminc év körüliek. Van közöttük egy 24 és egy 36 éves komáromi kábítószerfüggő fiatal férfi is.

„Erre az évre tizennégy kliensre kötött velünk szerződést a megye a reszocializáció terén és 4 lakóra a félutas házban, amelyet azon személyek részére létesítettünk, akiknek hosszabb bennlakásra van szükségük, vagy éppen nincs hova menniük.

Most készül az új törvény, amely azt lesz hivatott szabályozni, hogy egy központban hány szenvedélybeteg lehet, és mennyi képzett szakemberre van szükség. Ebben az évben kell ezt kidolgoznunk és az akkreditációs bizottság elé terjesztenünk” – tudatta Szőcs Gizella, a felügyelőtanács elnöke, a központ főmunkatársa.

Ádám és Krisztián már kint vannak

A Reménység központban fele-fele arányban kezelnek alkoholistákat és kábítószerfüggőket. A lakók között vannak játékfüggők, sőt, ahogy azt Szőcs Kálmán igazgató elmondta, az utóbbi időben a kombinált függőség is jellemző, amely akár mindhárom szenvedélybetegség ötvözete. A kábítószerfüggők az elmúlt két és fél évtized tapasztalatai alapján, általában rehabilitálódnak. „A fele biztosan talpon van, akár hosszú távon is. Kevesebben járnak vissza. Van, aki évente egyszer-kétszer mutatja meg magát, sokukkal telefonon, e-mailben tartjuk a kapcsolatot” – magyarázta Szőcs Gizella. Szőcs Kálmán a legfrissebb esetekről mesélt. „Ádám 2016 novemberében került hozzánk olyan körülmények közül és olyan tünetekkel, hogy az ember az első napok után azt kérdezte, van-e ebből kiút. A kinézete, ahogy a szüleivel viselkedett és amilyen rendőrségi esete volt, nem sok jót ígértek, mégis tiszta lett. Adrián négy-öt hónappal előbb érkezett a központba, mint Ádám. Nem volt motivált, a család hozta be. Sikerült rádöbbenteni, hogy nagy bajban van, és ahogy belátta a függőségét, sikerült őt motiválttá tenni, és a pszichoteszt, a felmérések alapján is az egyik legdinamikusabban fejlődő kliens volt, aki ezután nagyon elkezdett magán dolgozni, és szembenézett a saját hibáival és az egész problémával. Most már mindketten kint vannak, lett jó munkájuk, találtak barátnőt, és havonta egyszer eljönnek” – mosolygott az igazgató.

A Szőcs házaspár

Angolul tanulhatnak, tornatermet építenek

A Reménység nonprofit szervezet az egyetlen reszocializációs központ az országban, amely magyar és szlovák nyelven is segítséget nyújt függőségben lévők számára, és teszik ezt az Istentől kapott hit és szeretet átadásával. Tavaly szeptemberben az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében egy nagy, határon átnyúló projekt megvalósításába fogtak. Függőségben szenvedők küzdelmei a címe, és két részből áll. Az első részben több újdonságot vezettek be: a kliensek angolt tanulhatnak, egy mérnöknő érkezett a kerti munkák irányítására, aki sok szaktanácsot is ad. A projekt másik részében egy többfunkciós tornatermet építenek, kiszolgáló helyiségekkel és konditeremmel. A szenvedélybetegségek megelőzését hirdető programokat is szerveznek.

„Öt szakmai kerekasztalt szervezünk a projekt keretében. Az első kettő a komáromi Selye János Egyetem Református Teológia Karán valósult meg. A következő Pünkösdhétfőn, május 21-én lesz Nagykeszin. Ősszel pedig Komáromban és Dunaszerdahelyen kerül sor újabb kerekasztal-beszélgetésekre. Dunaszerdahelyen a helyi reformátusoknak köszönhetően azelőtt havi rendszerességgel találkoztunk a volt kliensekkel, hiszen a Csallóközből van a legtöbb páciensünk” – sorolta Szőcs Kálmán igazgató.

„Úgy érzem, a szenvedélybetegekkel a következő huszonöt évben is lesz dolgunk. Havonta szülői csoportokat hívunk össze, információkhoz juttatjuk a szülőket, hogyan kezeljék a központból hazatérő hozzátartozót, mert sok esetben, amikor három hónap után hazamegy a hozzátartozó, az apa teszi az italt a volt aktív kábítószerfüggő elé, hogy Isten hozta otthon. Nehéz megváltoztatni a berögződéseket” – jelezte befejezésül Szőcs Gizella főmunkatárs.

Az alkoholizmus sosem volt ritkaság régiónkban sem, ma már a kábítószer- és játékfüggőség sem különleges. Többször elhangzott a szakmai fórumot követő kerekasztal-beszélgetés során, hogy a családok szégyellik a kábítószerfüggő családtagot, és hallgatnak. Ez a riport kinyújtott kezekről szól. Nincsenek egyedül a bajba került emberek, nem szégyen segítséget kérni.

Szőcs Dávid a Reménység nonprofit szervezet segítője. „Ötéves voltam, amikor a szüleim elkezdték a központ működtetését, ebben nőttem fel. Egyetemi éveim alatt a legnagyobb magyarországi rehabilitációs központ félutas házában laktam. Szinte az egész eddigi életemet szenvedélybetegek között töltöttem. Ötvöztem a jogi végzettségemet a segítő szakmával, hatodik éve dolgozom a Reménység központban. A munkám egyik része a hivatalos és jogi ügyek intézése, projektek megvalósítása” – sorolta. Dávid lelki foglalkozásokat vezet hetente háromszor. Bibliaórát tart, jogi és vállalkozói ismereteket tanít, és csoportban foglalkozik a kliensekkel. „Hisszük a családdal, hogy elsősorban Isten cselekszik az ő életükben, mi csak segítünk ebben. A hit a terápia nélkülözhetetlen része” – zárta rövidre beszélgetésünket Szőcs Dávid.

Kovács Erika gyógypedagógus elmondta, a legfiatalabb páciense egy tizenegy éves heroinfüggő fiú volt. „Megdöbbentem, amikor megláttam, és azonnali megelőzést javasoltam, hogy ne súlyosbodjon még jobban a helyzete. Sajnos, nem tudtuk megmenteni, másképp alakult az élete. A családjában normális jelenség volt a heroinfüggőség. A fiú azt mondta, az ebéd nem hús volt krumplival, hanem heroin” – mesélte egy esetét. A doktornő a kemény szeretet híve. „Kimutatom a függőségben szenvedő felé, hogy fontos vagy nekem, segíteni akarok, de csak úgy tudok segíteni, hogy nem a te játszmádat játszom, hanem igyekszem valamilyen szabályokkal segíteni” – magyarázta Kovács Erika.

„A legrégebbi dolgozók egyike vagyok a központban. A főnököm mindig nevet, miképp bírom. Azt tapasztalom, hogy Isten kegyelméből bírhatom ezt a munkát. A hitben, mint terápiában még nem csalódtam, ám ez előtt a legzárkózottabbak az emberek. Nemcsak a függőségben szenvedők, de az átlagemberek is. Mindenki önmaga szeretne szabadulni, az én még hatalmas. Az egyedüli szabadító Isten, mi közbenjárók vagyunk. A teljes szabadulás akkor érkezik, amikor mind a négy, tehát a testi, lelki, szociális és sprirituális részre összpontosítok, ami az emberi személyiséget érinti” – vallotta Kovács Erika.

Oláh Péter pszichológus asszisztens, a 20 éves budapesti Megálló Csoport Alapítvány terápiás programvezetője. „Már tizenkét-tizenhárom évesen füvezni kezdenek a fiatalok. Ők a célcsoportunk. Mi nyitott ház vagyunk. Nem megyünk közéjük, ők jönnek be. Másképp, mint 10 évvel ezelőtt, de bejönnek. Akkoriban közösséget kerestek, most inkább programot. Oktatunk is fiatalokat, délután vannak a terápiák. Színház- és zeneterápia, süti klub, sziklamászás, jóga” – sorolta az addiktológus. Oláh Péter szerint használók mindig voltak és lesznek, nem kell attól tartania, hogy holnap nem lesz dolga. „Ami egy nagyon rossz hír” – búcsúzott a szakember.

Bárány János
Fotó: a szerző