Hőlégballon, gigantikus ugrálóvár és sportprogramok

Az idei évben immár 7. alkalommal megrendezésre kerülő Lake Up fesztivál már jóval többet tartogat a bulizni vágyóknak a puszta zenei szórakozásnál. A fesztiválhangulat már napközben, a koncertek kezdete előtt átveszi az uralmat a tóparton.

Lake_up_balloon

Az egy estés programból indult Lake Up fesztivált évről évre egyre nagyobb érdeklődés kíséri, az idei évben pedig már 3 nap és 3 éjszaka várja a bulizni vágyókat. Ez évben első alkalommal ráadásul immáron sátrazásra is lehetőség nyílik a tábor területén.

A július 26-án kezdődő fesztiválra többek között Kasza Tibi, a Bëlga, Kis Grofó, Kállay Saunders, Pápai Joci, a Children of Distance, az Animal Cannibals, Yamina, Zoltán Erika, Geszti Péter, valamint a szlovák Desmod zenekar, Kali és DJ EKG is ellátogat majd.

A fesztivál fő profiljának számító zenei szórakozás mellett azonban a nappali programok is egyre hangsúlyosabbak, melyek idén a család minden tagjának szolgálnak majd extra különlegességgel.

Nappali lazulás

 A Lake Up egyik szenzációjaként szolgál majd július 27-én és 28-án az a hőlégballon, mellyel felszállva nagyjából 60 m magasságból lesz megtekinthető a fesztivál helyszíne, a Holt-Vág környéke. A Lake Up-on továbbá egy rodeó bika is megtalálható lesz, melynek meglovagolásával bárki próbálkozhat majd. Az alacsonyabb adrenalinszint kedvelői pedig a kellemes környezetű chillzone-ban, vagy a cocktail bár-nál lazíthatnak.

Családi programok

 A kisebbeket a fesztiválra arcfestéssel várják, de abszolút kedvenceikké nagy eséllyel a két hatalmas méretű légvár és a pónilovak válnak majd. A nosztalgikus hangulatot pedig a 90-es évek retró játékai, mint a zsákban futás vagy épp patkódobálás szállítják majd.

Tibi atya előad, Rubint Réka megmozgat

 A már bejelentett nappali programok közül a legnagyobb húzóneveknek a legutóbbi két komáromi Wake Up-on is feltűnő Rubint Réka, valamint a Facebookon 1,3 millió kedvelővel rendelkező Tibi atya számítanak majd.  A népszerű magyar személyi edző ismét a fesztiválozók aktív pihenéséért és átmozgatásáért lesz felelős, míg Tibi atyával való beszélgetés során az oldal történetébe és kezelőinek mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Tibi Atya egy előadássorozat részeként lesz jelen, melyben Instagram influencerek és sikeres YouTuberek is bemutatkoznak majd.

33780741_1069061109912295_5453033690391117824_n

Sportprogramok

A beszélgetések, programok és Rubint Réka sportdélelőttje mellett a Lake Up-ozók különböző versenyeken is részt vehetnek majd. Szombat délelőtt egy röplabdabajnokság veszi kezdetét, de a fesztiválozók egy skanderbajnokságon és sörivó versenyen is összemérhetik majd képességeiket. Emellett crossfittel, mászófallal, break dance bemutatóval és barber show-val is találkozhatnak majd a kilátogatók.

A programok tekintetében azonban még mindig tartogat pár meglepetést a Lake Up, melyekre a jövőben derül majd fény. Bővebb információkért és további újdonságokért érdemes követni a Lake Up honlapját, Facebook és Instagram oldalát.

Válts elővételes jegyet és élvezd ki a nyár legnagyobb beachfesztiváljának minden pillanatát! 3 napos bérletek már 21 eurótól a www.lakeup.sk/ticket  oldalon.

(x)

33566828_1066761616808911_6155867928324472832_n

Top