Rekordokat döntött a 2018-as Dögös Sprint!

A DGSprint jótékonysági futóversenyt a helloGúta PT köré összpontosuló társaság 2014-óta szervezi. Az ötletgazdák minden egyes évben egy mozgásszervi megbetegedéssel küzdő gyermek vagy fiatal részére gyűjtenek adományt, a szimpatikus apropó és a remek szervezés pedig egyre több futót vonz: idén már hétszázan álltak rajthoz.

dgsprint1

Folyamatosan fejlődik és növekszik Felvidék legnagyobb jótékonysági futóversenye, amelyet a festői szépségű gútai hajómalom területén, másnéven a Dögösben rendeztek meg május 26-án, idén már ötödik alkalommal. Az idei mozgósító hashtag a #liliertfutok volt, a közösségi felületeken ezt használva jelezhették az ügy támogatói, hogy a 2 éves Liliána Čižmárová megsegtítésére fogtak össze.

A kis Lilike és ikertestvére Emily koraszülöttként jöttek a világra és sajnos komplikációk adódtak. Lilike agyvérzést kapott és azóta gyermekbénulásban szenved. Édesanyja minden nap rendszeresen tornáztatja, de sajnos ez önmagában kevésnek bizonyul és eddig nem volt lehetőségük a legjobb terápiákra eljutni. Köszönhetően azonban az egyre növekvő DGSprint közösségnek most több mint 8000 euró jött össze erre a célra – de még mindig futnak be adományok, így sok kezelésre juthat el a család és Lilike valós esélyt kap, hogy egy nap teljesértékű életet élhessen.

dgsprint2

„Idén minden szempontból emeltük a tétet. Sok változást és fejlesztést iktattunk be a 2018-as DGS-en, amit a résztvevők pozitívan fogadtak. Kibővítettük a kategóriákat, az útvonal bejött a városba, a futók pedig emlékérmet kaptak. A malom területén tartózkodók egy nagy LED falon láthattak élőképet a mezőnyről, közben Tóth Károly színművész két nyelven vezette a programokat egész nap. Ökológiai szempontból is fejlesztettünk, odafigyeltünk, hogy ne hozzunk létre feleslegesen hulladékot, így a start-táskákat elhagytuk és a szilikon karkötőket felváltották a gútai iskolások által készített egyedi marokkövek. Több, mint ezer kis pingált szeretetkavicsról beszélünk, ami által még tovább sikerült bővítenünk az összefogást” – tudtuk meg a hét fős szervezői csapat tagjától, a helloGúta Polgári Társulás elnökétől, Forró Tibortól.

dgsprint3

„Házi Csilla jóga és insanity oktató a saját berkein belül több, mint 700 eurót gyűjtött, mindezek mellett pedig a dunaszerdahelyi egészségügyi iskola diákjai is csatlakoztak hozzánk. Paksi Ildikó a franciaországi Cannes partján tartott jótékonysági jógaórát és végül 500 eurót sikerült összekalapoznia, de példaértékű volt a hurci anyuk Liliért elnevezésű összefogás is. Csatlakozott hozzánk a suhanj! alapítvány, és ne felejtsük el a mintegy 50 önkéntest, akik segítettek a szervezésben. Idén Bárány Attila, a híres DJ és Decker Attila válogatott világbajnok vízilabdakapus voltak a nagyköveteink. Sok gyermekprogramunk is akadt, mindezek mellett Szász Kitti Freestyle foci világbajnok és guinness rekorder is eljött hozzánk. Az atmoszféra az leírhatatlan volt, a résztvevők száma és az összegyűjtött összeg pedig hihetetlen. Rengeteg energiával tölt fel minket ez az egész és bármennyire is nem könnyű, de megéri csinálni“ – fejezte be rövid értékelését elégedetten Forró.

Az 5. DGSprint záróakkordjaként az este folyamán még egy afterpartyt is tartottak, ahol 5 gútai DJ játszott, és a bevételt szintén a gyűjtésbe ajánlották fel.

KGD

(Cikkünk a Delta június 5-i számában jelent meg.)

Lilikéért futnak a gútai Dögös Sprinten

Top