Májusban nemzetközi operett énekverseny

Komárom. A Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny 11. évfolyamát rendezik május elején a városi művelődési központban. A klasszikus operett szerelmesei május 5-én, vasárnap este tekinthetik meg a döntőt és a gálaestet, ahol a közönség is szavazhat. A fiatal énekesek március 20-ig jelentkezhetnek primadonna, bonviván és szubrett-buffó kategóriákban. A nemzetközi zsűriben szlovák, magyar, erdélyi, moszkvai szaktekintélyek foglalnak majd helyet.

SONY DSC

Az eseményt beharangozó múlt szerdai sajtótájékoztatón, a Tiszti pavilonban megjelent az énekverseny koprodukciós partnere, a Budapesti Operettszínház új főigazgatója is. Kiss B. Attila Kossuth-díjas operaénekes elmondta, énekesként, egyetemi oktatóként és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjaiként is fontos számára a tehetségkutatás. „Lehár neve kötelez. Fel kell tárnunk, meg kell találnunk napjaink új, fiatal előadóit. A verseny által ismét a figyelem középpontjába kerül a magyar operett” – tette hozzá a főigazgató.

Az énekverseny 3000,- eurós fődíját a két Komárom ajánlotta fel. Keszegh Béla polgármester előbb Komáromhoz kötődő zeneszerzőket sorolt, majd megjegyezte, kötelességünk Lehár örökségét ápolni. „Arról is el kell gondolkodnunk, hogyan tudnánk Lehárt még élőbbé tenni” – fogalmazott. Molnár Attila dél-komáromi polgármester elmondta, el tudna képzelni az új híd átadásának estéjén egy Lehár-gálaestet, hiszen a Lehár-kultusz az egyik elem a rengeteg közül, amely a két várost összeköti.

A nemzeti selejtezőket Pozsonyban, Prágában, Budapesten, Lengyelországban, Moszkvában, Kolozsváron tartják. A középdöntőkre a Komáromi Városi Művelődési Központban kerül sor május 3-án és 4-én. Május 5-én lesz a döntő ugyanott. A gálaestet ezúttal is Bori Tamás színész, rendező, a Budapesti Operettszínház játékmestere rendezi. Május 6-án Budapesten lépnek fel a győztesek egy gálaest keretében.

(béjé)

Top