Az év mozija

Csúcsot döntött a 2016-ban újraindított komáromi Tatra mozi. A 2018-as év legsikeresebb mozija lett a nézettségi mutatók alapján, az összes szlovákiai hagyományos egytermes mozik összesített eredményei szerint. A csúcsvetítők nemrég szintet léptek. Színház is van már a moziban! És nem ezt az egyetlen extrát hozza az idei tavasz.

A sikert előre vetítette a tavaly júliusi nézőcsúcs, minden előző rekordot megdöntve, 7300 nézőt fogadtak. Ahogy a Delta hetilapban megírtuk, a nézők elégedettségi indexe elérte a 99 százalékot, követőik száma a facebookon átlépte a 10 ezret. Azután, ahogy akkor nyilatkozták, továbbra is magasan tartották a lécet: 2018-ban 1313 vetítésüket 63 198 néző tekintette meg. Az előzetes elemzés szerint ezért nem találtak legyőzőre az ország hagyományos egytermes mozijai között.

SONY DSC

Ficza Tamás, Szabó Csilla, Csóka Erzsébet és Ryšavý Boldizsár

Nőnapi meglepetés

És nincs megállás! Ficza Tamás, aki a Tatra mozi mellett a SKY FILM Kft. ügyvezető igazgatója is, elmondta, március 8-án, pénteken, a nőnapon este 20 órai kezdettel tartják a Nyitva című magyar film premier előtti vetítését, amelyet március 14-től a SKY FILM forgalmaz majd feliratozva a szlovákiai mozikban. A filmet Nagypál Orsi rendezte, főszereplői Radnay Csilla és a Drága örökösök című tévésorozatban Kristófot alakító Kovács Lehel. A történet szerint Fanni és Bálint, a harmincas éveiben járó, hosszú évek alatt összekopott pár úgy próbálja meg kikerülni az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat, hogy megnyitják a kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban jóval nehezebb feladatnak bizonyul az elképzeltnél: az újonnan felkínálkozó lehetőségeknek sem a testi, sem az érzelmi hatásaira nincsenek felkészülve.

Jön Koltay, vetítik a Sátántangót

Április 30-án, kedden vetítik majd a Tatra moziban Koltay Gábor két Komáromról szóló filmjét, a rendező jelenlétében. Augusztusban pedig megünneplik harmadik születésnapjukat. „Ősszel 24 órás magyar film maratont tervezünk” – folytatta Ficza Tamás – „Erre a rendezvényre pályázatot is benyújtottunk. Régi és új filmek kerülnek majd a nézők elé vegyesen, a gyermekek és az idősebbek is találnak majd kedvükre való filmet. Műsoron lesz Tarr Béla több mint hétórás felújított filmje, a Sátántangó. Három közönségtalálkozót is tervezünk a filmek szereplőivel és alkotóival” – sorolta az ügyvezető.

SONY DSC

Színház a moziban, mozi a színházban

Most még inkább szeretnék meghálálni nézőik hűségét, bizalmát és támogatását. Két hete Szabó Csilla és Ryšavý Boldizsár szervezésében elindították a Színház a moziban – Mozi a színházban projektet. Ők ketten az önkormányzati választás kampánya idején találkoztak, és hamar kiderült, mindketten másban jók: Csilla a művészeti vezetésben, Boldizsár a tökéletes műszaki háttér bebiztosításában. A projekt első fellépője két hete Sándor György, az idén 81 éves humoralista volt, aki az Örömkönny(v)eim című, a budapesti Rózsavölgyi Szalon Art & Café-ban bemutatott előadását hozta Komáromba.

„Összebarátkoztunk Sándor Györggyel. Nagyon jól sikerült az estje. Mindig is szerettem volna olyan embereket meghívni, akikre felnézhetünk, tanulhatunk tőlük, akik akár azonnal a barátaink lehetnek” – árulta el a mozi tulajdonosa. Elmesélte, az előadás másnapján délelőtt megmutatta a várost a humoristának. „Felmentünk a városháza tornyába is, ahonnan Keszegh Béla polgármester mutatta meg a várost. Megnéztük az Európa-udvart, a várat, a színházat, a víztornyot, a Rozália templomot. Sokat beszélgettünk. Majd Dél-Komáromban felszállt a kora délutáni vonatra. Szép emlékeket hagyott maga után” – idézte fel Ryšavý Boldizsár, majd elmondta, azért fogadták be a projektet, hogy kilógjanak a sorból. „Hogy mutassunk mást is. Komáromban sokáig nem volt mozi, azután lett. Most elsők vagyunk Szlovákiában. Ahhoz, hogy a legjobbak legyünk, és ezt megtartsuk, kell egy nagyon jó csapat, sok kreatív ötlet és rugalmasság” – jegyezte meg.

Mácsai Pál, Bíró Kriszta, Szűcs Nelli

„Mácsai Pál Örkény-estje, az Azt meséld el, Pista! lesz a következő előadás a moziban. Már megy egy ideje, de úgy gondolom, Örkény István mindig aktuális és nagyon jó, mert olyan témákat taglal, mint az emberség, az egyenesség, amikről manapság egyre többet kellene beszélni. Mácsai Pál előkelő helyen van a magyar színészek és előadóművészek sorában. Etalon, ahogy szöveget vagy verset értelmez és előad, abból csak tanulni lehet. Nem volt egyszerű feladat időpontot egyeztetni” – tudatta Szabó Csilla, az Event nonprofit szervezet vezetője, majd így folytatta: „Van egy tervem. Szeretném rávenni Mácsai Pált, hogy az előadás napján délelőtt tartson egy workshopot nemcsak gimnazistáknak a Selye János Gimnázium aulájában, ahogy januárban Nagy Zsolt és Ficza István színészek tették az Eötvös Utcai Alapiskolában. Nem is klasszikus workshopot várok tőle, csak beszéljen arról, hogy ő ezt hogyan csinálja” – tette hozzá.

Tatra-új-05

Megtudtuk, jön majd a Tatra mozi vászon előtti pódiumára a budapesti Magvető Café produkciója, Bíró Kriszta: Teher alatt nő – avagy: itt nem lehet megmaradni című darabja, amely Bulyovszky Lilla, Fedák Sári és Karády Katalin sorsának egy szomorú közös motívumáról mesél, Máthé Zsolt rendezésében, Bíró Kriszta, Dobra Mara és Kerekes Viktória előadásában. Szűcs Nelli, a budapesti Nemzeti Színház művésznője Fedák-estje is látható lesz a moziban, Rák Viki pedig Mezei Máriaként áll majd a pódiumra. És lesz egy koncert a húszas, harmincas évek filmzenéiből, Szvrcsek Anita, Matusek Attila és egy zongorista előadásában. „Erre a koncertre a tervek szerint szilveszterkor kerülne sor, mert nálunk nincs hagyománya annak, hogy az emberek szilveszterkor színházban legyenek. Lehet, hogy ezt most kipróbáljuk” – nyilatkozta a szervező.

Kell egy jó csapat

Szabó Csilla elmondta, remek csapatra talált a Tatra moziban. Egyenesen beszélnek egymással, betartják, amit megbeszélnek. „Igyekszem segíteni a többiek munkáját” – szólalt meg Csóka Erzsébet, a Tatra mozi marketing vezetője. „Közös cél, hogy a nézők jól érezzék magukat nálunk. Mindenben benne vagyok, ha plusz közönséget, felnőtteket és gyermekeket tudunk hozni, még Hupikék Törpike-jelmezt is öltöttem, amikor arra volt szükség. Mindig örülök, ha valami újat mutatunk. Tetszik a Színház a moziban projekt is. Sándor György az estjében sok olyan dolgot említett, amit jómagam, a korom miatt, nem úgy éltem át, ahogy esetleg a közönség java része. Imádtam, hogy mennyi energia volt Sándor Györgyben és azt, hogy mindenkire mosolygott. Ilyen emberekkel bármikor öröm találkozni” – tette hozzá lelkesen.

Barány János

Kapcsolódó cikkeink:

Nézünk, mint a moziban

Hollywood megérkezett

Top