Himnuszéneklés a Klapka téren

Komárom. Május 16-án, csütörtökön 17 órától a magyar himnusz eléneklésére várják az embereket a Klapka térre.

Alkotmany1.Tüntetés a Klapka téren 2011-ben, a kettős állampolgárságért 

Mint ismert, a szlovák parlament április elején megszavazta azt a törvényt, mely lehetővé tette a magyar himnusz nyilvános eseményeken éneklésének szankcionálását. A magyar közösség felháborodását csak fokozta, hogy a Híd magyar képviselői is megszavazták a jogszabályt – valószínűleg tévedésből. Az államfő azóta megvétózta a törvényt, múlt pénteken azonban a parlament letörte azt, vagyis jelen állás szerint május 15-én életbe léphet a himnuszéneklést tiltó törvény. A parlament azt is jóváhagyta, hogy gyorsított eljárásban tárgyalja a Híd képviselőinek módosító javaslatát, mely kitörölné a törvényből a magyar himnusz éneklését tiltó részeket. Bár a várakozások szerint az országgyűlés még e héten megszavazza a Híd „javítócsomagját”, elképzelhető, hogy néhány napig így is hatályos lesz a himnusztiltó jogszabály. (Cikkünk írása óta pontosan ez történt, ugyanis mától, tehát május 15-től hatályba lépett a törvény, így e pillanatban a járási hivatalok már bírságolhatnak a magyar himnusz énekléséért vagy lejátszásáért. Elképzelhető, hogy a parlament még ma megszavazza a Híd módosítóját, ám a törvény kijavítása csak akkor válik hatályossá, ha az államfő is aláírja azt, amire 15 napja van.)

Bujna Zoltán városi képviselő magánszemélyként hirdette meg a komáromi himnuszéneklést. „Felháborított, amikor tudomást szereztem az ügyről, és még aznap meghirdettem a himnuszéneklést, szándékosan a törvény hatálybalépésének másnapjára” – hangsúlyozta lapunknak. Elmondta, mindenképpen kimennek a térre csütörtökön, hiszen ez már egy önmagától szerveződő flashmob, sokan visszajeleztek a közösségi oldalon, hogy részt vesznek az eseményen.

„Hangosítás ugyan nem lesz, de ha valaki szeretne, mondhat beszédet” – tudatta Bujna Zoltán hozzátéve, úgy tudja, június 4-én, Trianon 99 éves évfordulóján is szerveznek himnuszéneklést Komáromban. Május 5-én Pozsonyban, a szlovák parlament előtt a rossz idő ellenére is több százan énekelték a magyar himnuszt, ezzel tiltakozva a tiltó jogszabály megszavazása ellen.

(d)

(Cikkünk a Delta május 14-i számában jelent meg.)

Top