Sorozatot indítunk Komárom épített örökségének érdekes történeteivel. Olyan épületeket „faggatunk”, amelyekről érdemes többet tudni. Elsőként a városháza történetében mélyedtünk el. Visszarepültünk az időben odáig, amikor még vásározók népesítették be a teret, és nem volt ilyen magas a barokk ékszerdoboz.

Az idén háromszáz esztendős a komáromi városháza története. 1719-ben készült el a mai épület helyén álló barokk tanácsháza, a telket a XVII. század utolsó évtizedében szerezte meg a város elöljárósága.

Büdös-tó és kétfejű sas

„Az egykori Büdös-tó északi partján épült az egyemeletes tanácsháza, nyugatra pedig őrház állt, ahol a hajdúk és a bakterok – azaz éjjeliőrök – laktak. Büdös-tónak nevezték a mocsaras tavat a város közepén. Egy városi törvény szerint a hűtlen asszonyokat azzal büntették, hogy »az Büdös-tóba vettettek, és kivesszőztettek a városból«. Úgy alakult ki a tér, hogy nem tudták beépíteni, mert ott volt a tó, ami azután kiszáradt” – meséli Mácza Mihály történész.

A tanácsházát építése után hat évvel, 1725-ben átalakították, tetejét cseréppel fedték be. 1763-ban romba döntötte a nagy komáromi földrengés. Azután csak 3 év múlva, 1766-ban tervezhette felújítását az önkormányzat. „Már akkor is gond volt a pénzzel” – jegyzi meg Mácza Mihály megjegyezve, hogy akkor sok épület romba dőlt a városban, nem ment egyszerre a felújítás. Megküldték a terveket és a költségvetést a Kamarának, majd építkezni kezdtek – minden engedély nélkül. „Amikor volt rá mód, pénz és ember, építkeztek. Szakemberből soha nem volt hiány Komáromban” – mondja Mácza Mihály.

Természetesen az engedély is megérkezett, 1766. szeptember 4-én Magyarország akkori fővárosából, Pozsonyból. A következő évben így járt el az önkormányzat a városháza tornyának újjáépítésénél is. Akkor is később érkezett az engedély azzal a tiltással, hogy a Kamara nem engedélyezte a toronytető rézzel való bevonását. Ám az egyre gazdagodó város ennek a módját is megtalálta. A tető csúcsán pedig ott díszelgett a hatalmas, pléhből készült kétfejű birodalmi sas. „Egy kétfejű pléhsas van a Duna Menti Múzeum gyűjteményében, hogy ez a sas az a sas-e, nem tudom, de a saját szememmel láttam. Volt egy ilyen kétfejű sas a vár Lipót-kapuján is. Egy történet szerint 1848-ban leverték a sast. Nem tudni, melyik maradt meg a gyűjteményben” – avat be a történész.

Kis híján kolostorba költözött a városháza

A XIX. század elején, az erődrendszer építésével további lendületet kapott a város fejlődése, a régi városháza kezdett szűk lenni. A városvezetés eleinte költözéssel igyekezett megoldani a helygondokat, és próbálta megszerezni a trinitáriusok volt kolostorát, amely a szerzetesrend feloszlása után üresen maradt. Ám alulmaradtak az 1820. november 20-án tartott árverésen. „A szentháromság rendiek kolostorát megszerezte a katonaság, és később katonakórházként vált ismertté. Négy pengő forinttal adtak többet érte, mint a város, amely 54 ezer pengő forintot kínált. A II. világháború végén a katonakórházat elbontották, és parkot létesítettek a helyén. Ez a mai Európa szállodával szembeni park lett” – folytatja Mácza Mihály.

Akkoriban, az 1820-as években a gonosztevőket is a városháza börtönében őrizték. A városháza, mint hatóság, fogságban tartotta őket, amíg nem választották ketté az igazságszolgáltatást és a közigazgatást. A Klapka tér felújítási munkálatai során megtalálták a börtönként szolgáló pince maradványait.

Jövőre jubilál

1872-ben kezdett a városháza bővítésével foglalkozni az önkormányzat, amit két év múlva, 1874 decemberében hagyott jóvá a Magyar Királyi Belügyminisztérium. Egy évre rá, 1875. december 28-i közgyűlésükön vették birtokba a városi képviselők az egy emelettel kibővített, jelenleg is látható épületet, amely jövőre lesz 145 éves. „Kisebb-nagyobb átépítések persze voltak, amivel módosult a ház helyiségeinek összetétele. 1991-ben, amikor elkezdték felújítani a volt Zichy-palotát, egy részt, a Mester Péter szép üvegablakaival díszített esketőtermet, a városházához csatoltak. Korábban egy négyszer hat méteres helyiségben eskettek” – sorolja Mácza Mihály, aki 1989 és 2002 valamint 2010 és 2014 között a városi képviselő-testület tagja volt.

A városháza lámpáiban a virágolajat a gáz, a gázt a villanyáram váltotta a századok során. „Amikor ritkán ugyan, de még turistacsoportokat vezetek, mesélek nekik a városházáról és az önkormányzatokról. Valamikor nem a politikai pártok domináltak, hanem a rendek, a nemesség, a polgárság igényei alapján állították össze az ügymenetet. Azelőtt büszkék voltak rá, ha valaki jól tudott szónokolni. És ez hasznos is volt, mert célt tudott érni a képviselő, ha jól szólt érte” – mosolygott a történész.

Gmundenbe került a város kútja

A régi, egyemeletes városháza előtt 1879-ig a város kútja állt, gyönyörű barokk vasrácsozattal. Akkor még nem állt ott a Klapka-szobor. „1876 és 1879 között a várban szolgált Habsburg-Toscanai János Szalvátor főherceg, aki régiségeket gyűjtött. Ezt tudta a város vezetése, és igyekezett neki kedveskedni. Amikor a főherceg érdeklődést tanúsított a kút iránt, a város odaadta neki. Cserébe 500 forintot ajándékozott a városi kórház részére. A kutat elvitte ausztriai birtokára, Gmundenbe, ma is ott áll a kastély udvarán.

A kilencvenes évek végén az Európa Udvar építői elkészítették a kút másolatát, oda is tették, de azután a Klapka-szoborral együtt sűrűnek tűnt a tér, így eltávolították. A gödör maradt. A tér rendezése közben, 1991-ben, kör alakú üveggel lefedték” – tájékoztatott Mácza Mihály.

Bárány János

(Cikkünk a Delta május 21-i számában jelent meg.)