Komáromba vándoroltak A Pál utcai fiúk

Egy június végéig nyitva tartó vándorkiállítás meséli el tízegynéhány tablón Molnár Ferenc világhírű regénye, A Pál utcai fiúk történetét a Zichy palotában. A helyi vonatkozású tárgyakat most először tárják a nyilvánosság elé.

SONY DSC

A vándorkiállítás koordinátora és helyszíneinek szervezője a Móra Kiadó Zrt, amely a Petőfi Irodalmi Múzeummal és néhány további intézménnyel összefogva hozta létre a tárlatot, amely a tablókon kívül installációból és a könyvhöz kötődő tárgyakból áll. Első helyszíne Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára volt 2017 májusában.

A nemrég zajlott komáromi kiállításmegnyitó elején Mikla Bence és Szarka Máté, a Művészeti Alapiskola növendékei Balogh Rózsa betanításában, Kiss Jakab József zenei kíséretével elénekelték A Pál utcai fiúk című musical Éljen a grund! című dalát. Miután Csütörtöki József múzeumigazgató üdvözölte Keszegh Béla polgármestert és a megjelenteket, majd Szabó Csekei Tímea kurátor tartott rövid tárlatvezetést.

SONY DSC

A regény első szlovák fordítása az 1921-től Komáromban működő bencés tanár, Pataki Maurus érdeme. Az egykori bencés főgimnázium tanárának munkája 1925-ben magánkiadásban jelent meg Komáromban. Ennek egy díszkiadása Pataki személyes tárgyaival, a szlovák kiadáshoz kapcsolódó iratokkal, köztük Molnár Ferenc Patakinak címzett válaszlevelével együtt ajándékozás útján 2017-ben került a Duna Menti Múzeum történeti gyűjteményébe. A relikviák most először kerültek kiállításra.

SONY DSC

A június 29-ig megtekinthető vándorkiállítás remek program lehet a vakációra készülő alapiskolák tanulóinak és pedagógusainak.

B.J.

Top