Nyáron mezítláb jár mindenhova, nem eszik fagylaltot. Kedvenc helye a világban Szicília, ősszel oda készül, és imádja a Jóvilágvan zenekart; miattuk ment a Gombaszögi Nyári Táborba. Kristóf Réka operaénekesnő üde volt és mosolygós, amikor találkoztunk, pedig előző este az első udvarhölgyet énekelte Mozart Varázsfuvola című operájában a Szentmargitbányai kőfejtőben, Európa egyik legnagyobb szabadtéri színpadán.

• Nincs is olyan közel az a kőfejtő. Mikor kell indulnia?

– Az ausztriai Kismarton (Eisenstadt) mellett található, két óra autóval. Este hétkor kell beülnöm a sminkszobába, fél kilenckor kezdődik az előadás, éjfélre van vége. Hagyok valamennyi időt arra is, ha dugóba kerülnék, délután három körül indulok Komáromból, kellemetlen lenne, ha miattam késne a Varázsfuvola. Manfred Waba monumentális díszletei között hatalmas szereplőgárdát vonultattak fel Cornelius Obonya és Carolin Pienkos rendezők, akik házastársak. Tartottam is tőle, lehet-e így együttműködni, egymás ötleteit megbeszélni, de nagyon jól csinálták.

• Milyen szezont zárt Trier színházában?

– Ez volt a diploma megszerzése utáni első évadom. Donna Elvirával kezdtem Mozart Don Govanni című operájában, utána Marzellina voltam Beethoven Fideliójában, Bregenzben, majd ismét Trier következett, Otto Nicolai operája, A windsori víg nők, és abban Frau Fluth szerepe. Végül Francis Poulenc, Jean Cocteau azonos című drámája nyomán komponált, Az emberi hang című egyszemélyes modern operájában álltam színpadra, amelyben az Asszony a szeretett férfi telefonhívását várja, akivel ötéves kapcsolat után szakított. A telefonbeszélgetésükben azután van minden, szerelem, düh, vágy, harag, emlékek, és némi remény, hogy beszélhetnek még az életben, majd a végén öngyilkos lesz a nő. Az életem akkori problémájára is sikerült megoldást találnom abban a szerepben. A színpadon kívül az év elején szakítottam a vőlegényemmel, Aldo Brecke kórusvezetővel, zongoristával, akivel még telefonon tartottuk a kapcsolatot a próbafolyamat alatt. Volt, hogy nem tudtam eldönteni, mit érzek, mit gondolok én, és mi jön a szerepből. Minden értelemben nehéz szerep volt, közben a lelkem is erősödött. Franciául énekeltem, minden szótagot külön megtanultam, szeretem ízlelni a szövegeket, amiket énekelek, a nyelve különösen meghatározó ennek az operának, ha valaki nem ért minden szót, nem hat a zsigereiig az előadás. Álló taps volt a premieren. Annyira a szerep hatása alá kerültem, hogy csak késve voltam képes bemenni a fogadásra. A színházzal szemben lévő törzshelyünkön, az Asterixben is megtapsoltak a további előadások után, amikor beléptem, és franciák gratuláltak, hogy minden szavamat értették. Nagyon megható volt. Ősszel Mimi lesz az első szerepem Puccini Bohémélet című operájában, Mikaȅl Serre rendezésében.

• Miért adta az In Furore, vagyis haragban címet nemrég megjelent első cédéjének?

– Ez egy másfajta harag. Egyházi zene van a cédén. Minden kantáta, motetta egy-egy imádság. Egy imádság lehet hála, szeretetteljes köszönet, de vádló imádság is, amikor megkérdezi az ember: jaj, Istenem, miért hagytál el engem? A címadó kantáta inkább a kétségbeesésről szól. Amikor az ember úgy érzi, hogy nagyon nehéz, és azt kérdi, hol van ilyenkor a jóisten. Szerintem felülről kapott energia, vagy áldás nélkül nincs semmi az életben. Ez mindig adott, csak rajtunk múlik, mennyire merülhetünk bele. Ha dolgozom, ha próbálok, ha gyakorolok, vagy a színpadon énekelek, egyre intenzívebben tudom átadni magam ezeknek a jó energiáknak. A cédét éppen egy éve vettük fel Münchenben az Accademia di Monaco zenekarral, az idén tavasszal jelent meg. A Coviello Classics német kiadó jelentette meg, szponzorok segítségével. Joachim Tschiedel, a zenekar vezetője volt a tútorom a főiskolán. Nemrég jártunk a Cesti régi zenei versenyen Innsbruckban. A cédét jelölték a német lemezkritikusok díjára, a napokban fog kiderülni, megkaptuk-e. Sok kört kellett futnom, hogy a dalok magyar fordításai is beleférjenek a cédéhez mellékelt kis füzetbe. Számomra fontos, hogy értsék, mit mondok, mi a szövegem, hogyan imádkozom az adott műben.

• Miképp telt a nyara?

– Régen voltam Komáromban huzamosabb ideig, az idén sikerült úgy alakítani a nyaramat, hogy innen ingáztam a Szentmargitbányai kőfejtőbe, ahol tizenhét előadás ment a Varázsfuvolából, a második szereposztásban éneklem az első udvarhölgyet. Felléptem a Kaposfeszten. Örülök, hogy megint a Kárpát-medencében énekelhettem két koncertet. Szeretnék többet itthon lenni.

• Az Accademia di Monaco zenekar kísérte legutóbbi komáromi koncertjét a református templomban. Mikor várható az újabb hazai koncert?

– Jövő februárra tervezzük a Kultúrpalota dísztermében. Erős anyagi vonzata is van az ilyen koncertnek. Sorsszerű volt a találkozásunk az Accademia di Monaco zenekarral, imádom őket, és ők is szeretnek engem. Ha választhatnék, mindig régi zenét énekelnék koncertszerűen. Az operaszínpadon nehéz megtalálnom az imádságnak azt a tisztaságát, ami ezekben a művekben megjelenik, és a koncertszínpadon nincs semmi zavaró körülmény. Ezért volt fontos, hogy elhozhattam őket Komáromba, hogy megmutathassuk itt is, hogy ez mekkora csoda.

• Számomra az a csoda, ahogyan átlényegül a színpadon, amint énekelni kezd.

– Néhai Kiss Péntek József rendezte a Hyppolit, a lakáj című előadást velünk negyedikben a GIMISZ Diákszínpadban. Schneiderné voltam. Utólag mondta Jóska, „hát, énekelni tudsz, de játszani azt nem”. Akkor még nem volt semmilyen színpadi tapasztalatom. Azért mentem tudatosan Münchenbe tanulni, mert ott erősen a színészi képzésre koncentrálnak. Nagy küzdelem volt megbirkózni az énekesi gesztusokkal, hiszen nem tudom kézbe venni a hangszeremet, mert belül van, ugyanakkor minden izmom, még a kisujjam is belejátszik abba, miképp sikerül kiadnom egy hangot. Ahhoz, hogy kezelni tudjam, képeket, metaforákat kell előhívnom, és még ha anatómiailag kiismerem is magam, akkor sem tudom, hogyan hassak, mondjuk a bordaközi izmomra. Azt tanította Laki Krisztina művésznő, hogy a technikát úgy tanuljam, mintha a kezemben fognám a hangszert, azután engedjem el, mert a koncerten nem mutathatom, hogy mit csinálok. Ott ragyogni kell. Minden a tanáraimon múlt. Nem hiszem, hogy ez az egész rólam szól. Kaptam egy tehetséget és egy intelligenciát, hogy ezeket az énekesi, technikai gondolatokat feldolgozzam, használni tudjam. Kereszteztük az utunkat azokkal a mentorokkal és tanárokkal, akikre isteni ajándékként tekintek, ők voltak, akik valamit kihoztak belőlem, akik eljuttattak valahová. Most már a lelkiismeretemen múlik, hogyan rakom össze a kirakóst.

Bárány János
Fotók: Kállai Tóth Anett, Marco Piecuch