Mit kívánnak a sportolók az új évtől?

Rohamléptekkel közeledik az év vége, ilyenkor pedig az ünnepi készülődés közepette gyakran számot is vetünk az elmúlt időszakkal kapcsolatban, valamint elgondolkodunk azon, hogy a jövőben mit csinálnánk máshogy, valamint hogy a következő évben mivel lennénk elégedettek? A cikk címében elhangzó kérdést több régiónkbeli sportegyéniségnek feltettük, ők pedig készségesen válaszoltak.


Soós Tibor (egykori kajakos sikeredző): Természetesen elsősorban a családomnak és a barátaimnak kívánnék jó egészséget. Ami a sportot illeti, a hat unokám közül az egyik asztaliteniszezik, ezért külön neki sok megnyert mérkőzést kívánok. Remélem, hogy a kajakosaink sikeres olimpiai részvételt tudhatnak majd maguk mögött, a komáromi kajak-kenu klubnak pedig azt kívánom, hogy ismét védje meg az ország legjobb klubjának járó címét. Remélem, a focicsapatunk kivívja a bennmaradást, és örülnék, ha elkezdődne az új stadion építése is. Ha ezek bekövetkeznek, már elégedett leszek.


Gergely Mihály (volt válogatott vizilabdázó): Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy a legfontosabb az egészség, a család, a gyerekek és az együttlét. Negyvenkét évesen mást nem is nagyon kívánhatnék. Őszintén szólva a sportéletből már évek óta kikerültem. Inkább a családomnak és a munkámnak élek, így annyira nem is vagyok képben. Ennek ellenére minden egyes komáromi sportolónak az ideinél sikeresebb évet kívánok, és azt, hogy mindenkit kerüljenek el a sérülések.


Miškovič György (a naszvadi/ímelyi Ferplast női kézilabdacsapat edzője): A klubunknak azt kívánom, hogy a felnőtt csapatnál tartósan felfelé íveljen a teljesítmény, a fiatal korosztályokban pedig mindig akadjanak tehetségek. Jó lenne, ha az elért eredményeknek köszönhetően komolyabb anyagi támogatásban részesülnénk, hiszen nagyon sok helyre el szeretnénk menni. A játékosoknak főleg sérülésmentes évadot kívánok, valamint azt, hogy mindig örömmel és szívből játszanak, és a magánéletükben, valamint a sportban is kellőképpen meg legyenek becsülve. Fontos, hogy meglegyen a megfelelő családi háttér, hiszen egész évben, szinte minden hétvégen pályára kell lépni. A szurkolóinknak, a sportkedvelőknek, a támogatóinknak nagyon sok kellemes, izgalmas mérkőzést kívánok, és hogy tartsanak ki a csapat mellett jóban és rosszban is, hiszen mi egy családba tartozunk. Ami a magánéletet illeti, mit kívánhat az, akinek az élete szorosan össze van kötve a kézilabdával? A családom ezt elfogadta. Támogatnak, hiszen tudják, hogy nekem ez az életem. Folyamatosan úton vagyok, de mindig van egy hely, ahova visszatérhetek, ahova hazavárnak. Remél, hogy a sok jó barát, a szeretet és főleg az egészség mindig velem lesz.


Szórád Csaba (egykori extraligás labdarúgó): Az kívánom az összes sportolónak és sportszerető embernek, hogy amit csinálnak, azt szívvel-lélekkel csinálják, és minden téren tegyék oda magukat, hiszen csak ez hozhatja meg a várt eredményt. A magánélettel kapcsolatosan pedig azt üzenném mindenkinek, hogy töltsön el minél több időt a családjával, hiszen sosem tudhatjuk, meddig lesznek itt nekünk. Egészségben gazdag, sikeres és boldog új évet kívánok!


Ódor Éva (olimpikon asztaliteniszező): Nagyon sok szép sporteredményt kívánok az új évtől, de elsősorban kitartást, jó egészséget, mert ezek nélkül nagyon nehéz bármit is elérni. A jövő évi olimpián jó esetben akár négy szlovákiai asztaliteniszező is képviselheti az országot, remélhetőleg szép eredményeket fognak elérni. Jómagam otthonról fogom követni az eseményeket, s mivel tudom, mivel jár egy olimpiai szereplés, annyira nem is bánom. Őszintén mondom, az utazások, a folyamatos terhelés már annyira nem hiányzik, és különben is ideje átadni a terepet a fiatalabbaknak. Ami a magánéletet illeti, kívánom, hogy több és több ember találjon rá a harmóniára nem csak a családján belül, hanem az emberi kapcsolataiban is.


Szayka Róbert (5. danos kempó mesterdező): Elsősorban nagyon sok jó sporteredményt nemcsak a kempósoknak, hanem minden más sportolónak is. 2020-ban három versenyt is szeretnénk Komáromban megszervezni, ebből az egyik az októberben esedékes Európa-bajnokság lenne. Remélem, hogy a várossal karöltve sikerül megrendeznünk ezt a nívós eseményt. Azt kívánom az új évtől, hogy Komárom lakosai több toleranciával és kompromisszumkészséggel bírjanak, hiszen csak így tehetjük jobbá városunkat, és azon belül az életünket.


Ferencz László (a komáromi röplabda klub elnöke): Szeretném, ha a klubunk tovább fejlődne, és bővülnének a lehetőségeink, főleg anyagi téren. Amiért valójában ezt az egészet csináljuk, hogy élményt nyújtsunk a régiónk lakosainak, tehát a legnagyobb kívánságom is ehhez kötődik: szeretném, ha többen járnának ki a mérkőzéseinkre, és nemcsak az extraligára, hanem az első ligára is, hiszen ott főleg komáromiak játszanak. Jelenleg nagyjából kétszáz gyermek kötődik a klubunkhoz, és remélem, ez a szám a jövőben növekedni fog. A magánéletben mindenkinek nagyobb nyugalmat kívánok.


Pint János (a csallóközaranyosi Handball női kézilabdacsapat elnöke): Elsősorban jó egészséget, boldogságot, erőt, küzdeni tudást és akaratot kívánok minden sportolónak. A sportszervezeteknek olyan szurkolótábort, a sportvezetőknek pedig olyan egységes csapatot, mint a miénk. A csallóközaranyosi kézilabda klub csapatainak legalább olyan jó tavaszi szereplést kívánok, mint az őszi szezon volt. Remélem, elkerülnek bennünket a sérülések, és az aranyosi dobások után a kapufáról mindig befelé pattan a labda. A családommal még nagyon sok szép pillanatot szeretnék megélni, hiszen a feleségem és a gyermekeim azok, akik feltöltenek energiával és erőt adnak a mindennapokra. Végezetül pedig mezőgazdászként mi mást is kívánhatnék, mint „bort, búzát, békességet” minden kedves Delta olvasónak.


kovács/pint

(Cikkünk a Delta tavalyi utolsó számában jelent meg.)

Top