A címben szereplő állítás Hippokratész nevéhez fűződik. Soha nem volt azonban nagyobb aktualitása, mint a 21. században. 

Azt már kívülről fújjuk, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt kell enni, mert az egészséges. De vajon elgondolkoztunk-e már azon, milyen minőségű táplálékot viszünk be a szervezetünkbe? A mennyiség és a minőség ugyanis szervesen összefügg. Hiába eszünk sok zöldséget, gyümölcsöt, ha minőségük kifogásolható.

Mit értünk minőség alatt? Ezt nagyon fontos tisztázni, ugyanis a minőség több összetevőből áll. Az sem mindegy, hogy kinek a szemszögéből válaszoljuk meg a kérdést. A termelőknek, előállítóknak, beszállítóknak az a minőségi termék, amely elsősorban szép, gusztusos, nagyméretű és sokáig eltartható. Fogyasztói szemmel nézve ez máshogy alakul. Én magamból tudok csak kiindulni, tehát felsorolom a saját szempontjaimat. Számomra az a jó minőségű élelmiszer (ez esetben zöldség és gyümölcs), amely nagy beltartalmi értékekkel bír. Ide tartoznak a tápanyagok, vitaminok, ásványi anyagok, amelyekre szüksége van a szervezetünknek a helyes és hibátlan működéshez. A másik fontos szempontom, hogy a megvásárolt zöldség, gyümölcs helyi legyen, ne utazzon több ezer kilométert, mire a tányérunkra kerül és legyen szezonális. A kettő általában összefügg.

Amire most a hangsúlyt szeretném helyezni, az a beltartalom. Magyarországon a hatvanas évek óta vizsgálják a zöldségek, gyümölcsök beltartalmi értékeit. A kutatási eredmények megdöbbentőek! Pár példa, amelyekre még a hozzá nem értő ember is felkapja a fejét:

– egy kiló paradicsom 1962-ben még 500 milligramm kalciumot tartalmazott, 2005-ben már csak 90-et;

– a nyáron fejt tej karotintartalma 1966-ban literenként 3,5-4,5 milligramm volt, 1990-ben már csak 0,2;

– egy kilónyi tojás B3-vitaminból 1952-ben 23 milligrammot tartalmazott, 2005-ben már csak 1-et;

– a burgonya elemi vastartalma 1942-ben kilogrammonként még 110 milligramm volt, 2005-ben már csak 4.

Azt gondolom, ezek az adatok minimum elgondolkodtatóak. A nemzetközi kutatások pedig csak alátámasztani tudják ezt. Sajnos mi is hibásak vagyunk fogyasztóként abban, hogy táplálékunk silány minőségű. A jelenség fő okozói:

1) A talaj romlása, savanyosodása, amelyért elsősorban a műtrágyázás, a savas esők (ipar miatt), a vegyszerezés és a környezetkárosítás (pl. a talajba került mosószeres kommunális szennyvizek) felelős. Ez azért gond, mert ezáltal a növények, állatok számára létfontosságú ásványi elemek kimosódnak a termőrétegből, nem jutnak el a növényekhez és az azokat elfogyasztó állathoz, emberhez sem.

2) A mennyiségi igény növekedése: a növénynemesítőknek a mennyiségi igényeket kellett elsősorban kielégíteni, a minőség növelése, de még csak a megtartása sem volt szempont. Ez egy ördögi körré vált, ugyanis az iparszerű állattartás sokkal több takarmányt igényelt, de mivel a takarmányok beltartalma lecsökkent, még több takarmányra lett volna szükség, amit viszont már kiegészítő készítmények adásával  pótoltak.

Mára ott tartunk, hogy a megvásárolt élelmiszerekkel szinte csak a rostigényünket tudjuk fedezni, a különféle vitamin- és ásványianyag-hiány pedig már különböző betegségek formájában is megjelenik. Ezt nevezik minőségi éhezésnek. Kinek ne lenne táplálékallergiában szenvedő ismerőse? Az idősebb korosztálynál pedig már szinte törvényszerű a csontritkulás.

A megoldás ismét a tudatosság és a fogyasztásunk csökkentése, a mennyiségi igény átformálása minőségi igénnyé. Gondolkodjunk hosszú távon, hozzunk létre közösségi kerteket. A legjobb megoldás természetesen az lenne, ha saját magunk termelnénk vegyszermentesen a táplálékunkat. Ha ezt nem tudjuk megtenni, vásároljunk piacon, helyi termelőknél vagy bevásárló közösségben. Ne csak a megjelenésünkre legyünk igényesek, hanem elsősorban arra, milyen minőségű táplálékot fogyasztunk!

Szegi Aranka (kompakt.komarom@gmail.com)