Még dolgoznak a Vág-híd alátámasztásán

Komárom. Bár első látásra úgy tűnhet, már befejeződött a Vág-híd alátámasztása, ez csak a látszat. A megépült támaszték aktiválása még hátravan. Sőt, a híd újraaszfaltozására valószínűleg még hónapokat várni kell.

Egy évvel ezelőtt derült ki, hogy a komáromi Vág-híd katasztrofális műszaki állapotba került. Hogy csökkentsék a hídszerkezet terhelését, előbb 8 centiméternyi aszfaltréteget felmartak a hídon, majd megtiltották a 15 tonnánál súlyosabb járművek áthaladását is. A híd karbantartásáért felelős állami közútkezelő vállalat úgy döntött, a híd átmeneti alátámasztásával oldja meg a gondokat addig, amíg nem történik meg a teljes felújítás. A közbeszerzést követően az MBM Group társaságot bízták meg az aládúcolás kivitelezésével, mely tavaly december elején kezdődött meg. Eleinte szó volt arról, hogy már tavaly év végére befejeződhet az alátámasztás, majd az illetékesek arról beszéltek, a március végi határidő a realitása munkálatokat a Vág áradása is hátráltatta.

Bár az elmúlt napokban a közösségi oldalon már többen hírül adták, hogy elkészült az alátámasztás, és első ránézésre valóban úgy is tűnik, ez egyelőre még sincs így. Lucia Karelová, a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC) szóvivője ugyanis megkeresésünkre elmondta, a munkálatok folytatódnak, ugyanis a megépült támasztóelemet még aktiválni kell – hogy megfelelően tartsa a hídszerkezetet. Ezt követően még próbaterhelést is kell végezni, és ha ez sikeres, akkor mondható el, hogy a Vág-híd alátámasztása befejeződött.

92094150_602542800604963_4301191214713012224_n

Júniustól oldhatják fel a korlátozást

Arra a kérdésünkre, hogy mikor oldhatják fel a 15 tonnás súlykorlátozást, a közútkezelő vállalat szóvivője azt felelte, a kivitelezővel kötött szerződés értelmében legkésőbb május 31-ig kell aktiválni, azaz ráfeszíteni az átmeneti támasztóépítményt, és ezt követően dönthetnek a korlátozás feloldásáról.

Miután korábban felmarták a hídról az aszfaltréteget, újraaszfaltozására is szükség lesz. Az azonban kérdés, hogy erre mikor kerülhet sor, a közútkezelő szerint ugyanis még jóvá kell hagyni a közbeszerzés kiírását, le kell folytatni azt, illetve be kell szerezni a szükséges engedélyeket is. Nem nehéz megjósolni, hogy mindez több hónapig eltart majd – addig marad a zötykölődés a hídon.

Az átmeneti alátámasztásnak a kivitelezővel kötött szerződés szerint legalább 2 évig ki kell tartania, ám megfelelő használat esetén ennél tovább is biztonságosan lehet majd közlekedni a hídon. A közútkezelő vállalat terveiben a kormányváltást követően is szerepel a komáromi Vág-híd teljes körű felújítása, és az állami társaság arra törekszik, hogy „a lehető legkorábbi időpontban“ megkezdhesse a kapcsolódó munkákat – tudtuk meg Lucia Karelovától. Érsek Árpád korábbi közlekedési miniszter februári nyilatkozata szerint, ha nem merülnek fel különböző akadályok, a felújítás 2021-ben kezdődhet meg. A Vág-híd további sorsáról érdeklődve a közlekedési minisztériumot is megkerestük, a szaktárca szóvivője azonban csupán annyit válaszolt, hogy a közútkezelő vállalat az illetékes a kérdésben.

peticio_1-e1576670092369

Folytatódik az aláírásgyűjtés

Mint arról többször is hírt adtunk, a hetényi Gólya Polgári Társulás tavaly ősszel petíciót indított a Vág-híd mihamarabbi teljes körű felújításáért (tehát azért, hogy ne csak átmeneti jelleggel oldják meg a gondokat). Az aláírásgyűjtéssel egyúttal követelik az izsai körforgalom mihamarabbi kiépítését, sőt, a hetényi letérőnél egy további körforgalom létesítését is. Rozbroy Éva, a kezdeményezés elindítója, a petíciós bizottság elnöke kérdésünkre elmondta, továbbra is gyűjtik az aláírásokat, ám tekintettel a járványügyi helyzetre, jelenleg szüneteltetik a hagyományos, papír alapú gyűjtést, és követeléseik támogatóit arra biztatják, hogy online írják alá a www.peticie.com weboldalon elérhető petíciót. Az elmúlt időszakban nem összesítették az aláírásokat, így jelenleg nem tudta megmondani, hányan csatlakoztak, de talán már nem kell túl sok ahhoz, hogy elérjék a célul kitűzött 10 ezer aláírást.

(csaba)

Top