Sürgős, életmentő műtéti beavatkozásokat a járvány közepette is végeztek a komáromi kórházban, hétfőtől azonban újra megkezdték a tervezett, kevésbé sürgős operációk végrehajtását is. Ez utóbbiak végzését még Peter Pellegrini előző miniszterelnök – egyben egészségügyi miniszter – függesztette fel március közepén az új koronavírus terjedésével kapcsolatban.
„Újra végrehajtunk minden olyan műtétet, amely a halasztható műtéti beavatkozások körébe tartozik. Ezek halasztása ugyanis legfeljebb 3 hónapig tarthat a műtét indokoltságának meghatározásától számítva. Ha ez az idő hosszabbra nyúlik, a beteg egészségi állapotában visszafordíthatatlan változásokhoz vezethet, akár tartós rokkantságot, szélsőséges esetben halált okozhat a késlekedés“ – nyilatkozta az AGEL kórházhálózat orvosigazgatója, Ján Slávik.
Tartalékolni kell a járvány miatt
A komáromi kórházban továbbra is fenn kell tartani az új koronavírussal kapcsolatban elrendelt készültséget, tehát azt, hogy szükség esetén – ha a nagyobb, erre kijelölt kórházak már nem lennének képesek a koronavírusos betegek fogadására – itt is kezelhessék a fertőzötteket. Emiatt a tervezett műtéteket egyelőre korlátozott rezsimben végzik majd Komáromban.
Ugyanakkor a tervezett operációkra is külön korlátozások vonatkoznak. „Egyelőre nem lehet végezni olyan műtéteket, amelyek sok vérátömlesztéssel járnak, vagy amelyek nagyobb mennyiségű személyi védőeszköz használatát igénylik, továbbá amelyek hosszú műtét utáni kórházi kezelést tesznek szükségessé“ – magyarázta Ján Slávik, hozzáfűzve, figyelniük kell arra, hogy elegendő anyagi és személyi tartalékuk maradjon rendkívüli helyzet esetére. A sürgős és akut műtéti beavatkozásokat továbbra is elvégzik Komáromban és másutt is.
Csak frissen teszteltek feküdhetnek kés alá
Lényeges tudnivaló, hogy a járvány miatt a tervezett műtétre váró páciensnek is teljesítenie kell néhány feltételt. A kórházba való felvétel előtt a betegek kötelesek megismerni ezeket a központi előírásokat, illetve ki kell tölteniük egy űrlapot is. Alapfeltétel, hogy a műtétre váró páciensnek át kell esnie egy koronavírusteszten, és ennek természetesen negatívnak kell lennie. A komáromi kórházban követelmény, hogy a teszt nem lehet két napnál régebbi – mint korábban írtuk, a tesztet a kórházban is elvégzik. A páciens továbbá köteles becsületbeli nyilatkozatot tenni, miszerint a kórházba való felvétele előtt 14 napig otthoni karanténban tartózkodott, egyúttal arról is, hogy sem a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal, sem a háziorvosa nem kötelezte őt karanténra a felvétele idejére. Továbbra is érvényes, hogy minden kórházba érkezőnek át kell haladnia a bejáratnál felállított ellenőrző ponton, ahol megmérik testhőmérsékletét.
A koronavírus-járvány alapjaiban forgatta fel nemcsak a műtétek tervezését, hanem minden egészségügyi vizsgálat rendjét. „Nagy köszönettel tartozunk valamennyi páciensünknek, akik valóban példamutatóan tartották tiszteletben a COVID-19 pandémiával kapcsolatos megszorító intézkedéseket. Az elvégzendő műtétek várakozási ideje nagyjából 2 hónappal hosszabbodott. Továbbra sem végezhetünk olyan tervezett operációkat, amelyek esetében a 3 hónaposnál hosszabb idejű halasztás nem okoz gondot. Ilyen beavatkozások például a költségtérítéses kozmetikai operációk, plasztikai műtétek“ – tájékoztatott az AGEL kórházhálózat illetékes vezető orvosa.
(csaba)
(fotók: AGEL SK)