Rendhagyó gyermeknap Komáromban

Június elseje a gyerekek napja, ám a koronavírus miatt érvényben lévő korlátozások miatt a népszerű Komálom Gyerkőcfesztivál idén nem valósulhat meg a szokásos módon és időben. Amennyiben a lehetőségek engedik, a szervezők egy későbbi időpontban tartják meg a gyerekprogramokat. Mindamellett június elseje mégis a gyerekekről fog szólni Komáromban, és nemcsak az iskola- és óvodakezdés miatt.

IMG_4968

Hétfőn, június elsején egy fagyira látják vendégül a gyerekeket Komáromban: összesen 300-300 adaggal várják őket a belváros négy fagyizójában. Nem kell mást tenni, csupán kérni a kedvenc ízből és 300 gombóc erejéig mind a négy helyen díjmentesen megkapják a gyerekek a kért fagyit.

A gyereknapi akcióhoz csatlakozott több belvárosi szolgáltatás, így a Klapka étterem, a Bottéka kávézó, a Bella étterem, továbbá a hétfőn nyitó Bella Mia cukrászda is. Ezeken a helyeken kedvezményekkel és különleges menükkel várják a gyerekeket.

A nagy játszótéren, az Anglia park szomszédságában kisebb meglepetésekkel várják a gyerekeket a délután folyamán.

Mivel a közegészségügyi előírások nem engedik nagyobb csoportok gyülekezését, az idei gyereknapra is csak korlátozásokkal kerülhet sor. Be kell tartani az előírt távolságokat, illetve ennek hiányában a szájmaszk viselése kötelező.

„De legyen ez a nap most is a gyerekeké, töltődjünk fel együtt a városban, egymásra vigyázva, betartva minden előírást“ – zárul Keszegh Béla polgármester meghívása.

d

Kapcsolodó cikkeink:

Muhamad Abazi fagylaltja

Környezettudatos Komálom

Top