Csontkovács, masszőr, köpölyöző egy személyben

A Keszegfalván élő Fehér István saját bőrén tapasztalta, milyen együtt élni a testi fájdalommal, milyen érzés kétségbe-esetten keresni a megoldást, és milyen az, ha az ember végre rátalál. Több speciális tanfolyam elvégzése után – amelyekre alapvetően saját gyógyulása elősegítése céljából jelentkezett – egyre nagyobb késztetést érzett arra, hogy másokon is segítsen.

IMG_20200521_153532

„Rendőrként dolgoztam, és a sok éjszakázás, a megfázások bizony megtették a magukét. Még csak a harmincas éveim elején jártam, amikor porckorongsérvet állapítottak meg nálam. Olyan fájdalmaim voltak, hogy sokszor lábra sem tudtam állni, fél évig táppénzre szorultam. Jártam sorra az orvosokat, végül már a műtétet ajánlották, de garanciát senki nem vállalt arra, hogy sikeres is lesz a beavatkozás” – meséli kálváriáját a most 50 éves István. Ekkor jutott el egy nyitrai idegsebészhez, aki gyulladáscsökkentő injekcióval és alapos masszázzsal néhány napon belül megszabadította őt fájdalmaitól. Emellett hátizom-erősítő tornagyakorlatokat javasolt számára, és azt, hogy nagyon vigyázzon a felfázással. István ezek után ismét teljes életet tudott élni, félretehette az addig nélkülözhetetlen fájdalomcsillapítókat, visszament dolgozni, ismét elkezdett sportolni, futni, kerékpározni, lovagolni.

Másfél évtized után újultak ki az egészségügyi problémái, fájt a dereka, zsibbadt a lába, kiderült, erős porckopása van. „Több sikertelen kezelés után kerültem ismét Nyitrára, ahhoz a doktorhoz, akinek évekkel ezelőtt már sikerült kihoznia a mélypontból. Ezúttal sem volt másképp, most is mankók nélkül jöttem ki a rendelőjéből – mondja István. – Bár panaszaim nagyrészt enyhültek, nem múltak el teljesen. Tudtam, ezúttal nagyobb a baj, és el voltam szánva, hogy tartós megoldást találjak. Elkezdtem kutatni, melyik út lenne járható számomra. Számos szakembernél jártam Komáromtól Pozsonyon keresztül Budapestig. Volt, aki féléves gyógyszeres kezelést ajánlott, jegyzem meg, szteroidos hatóanyaggal, amit elutasítottam, volt, aki egyenesen a szemembe mondta, hogy panaszomra nincs megoldás, tanuljak meg együtt élni a fájdalommal, volt, aki a műtétet javasolta, más viszont határozottan lebeszélt róla. A mágneses rezonancia, a mágneses porcépítés, a rehabilitáció, a mozgásterápia mind azon dolgok közé tartoztak, melyektől javulást vártam, de esetemben igencsak csekély eredményt hoztak. Ismét fájdalomcsillapítókon éltem.”

Mindeközben folyamatosan kutatott a neten, szakcikkeket olvasott, sorstársai történeteit hallgatta, mígnem rátalált egy ősi kínai gyógymódra, a köpölyözésre, és már az első kezelés után javulást érzékelt. „A köpölyök által előidézett vákuum nyomán fokozódik a véráramlás a jelzett területen, ami javítja a sejtregenerációt – magyarázza. – Akkor igazán hatásos, ha előtte egy alapos masszázzsal fel vannak lazítva a letapadt izmok. A vákuum által felszívott bőr bepirosodik, majd kék, eseteként szinte fekete folt keletkezik a helyén. Erre reagálnak a sejtek, ezt a foltot akarják eltüntetni a fokozott vérellátással, ami aztán sejtfrissítést eredményez. Ráakadtam a dekompressziós, avagy ismertebb nevén a denevérpadra is, amely segítségével, mint egy denevér, lábon lóg az ember, ezáltal a csigolyák széthúzódnak egymástól és csökken a rájuk nehezedő nyomás.” István fokozatosan elvégezte a svédmasszás, a köpölyözés és a lágy csontkovácsolás tanfolyamot is – mert szerinte ezek a kezelések együttesen hatnak igazán –, és ma már ő igyekszik segíteni másokon.

„Tapasztalatból tudom, mit jelent fájdalommal élni és milyen az, amikor ismét felszabadultan mozoghat az ember. Ezért is éreztem egyre nagyobb késztetést arra, hogy segítsek a hasonló betegségben szenvedőknek – mondja. – Nincs a kezemben varázspálca, egy kezelés után nem múlik el többéves fájdalom, de lépésről lépésre meg lehet tőle szabadulni. Ehhez persze életmódváltás is kell, egészségesebben kell élni, táplálkozni, sok folyadékot inni, speciális tornagyakorlatokat végezni, mozogni. Jógatanfolyamot egyelőre még nem végeztem, de a jógát is ajánlom mindenkinek, elkezdeni viszont csakis szakember felügyelete mellett szabad.”

Egy év rendszeres masszázsnak, köpölyözésnek, csontkovácsolásnak, valamint a célzott jógagyakorlatoknak és dekompressziónak köszönhetően István ma már tünetek nélkül éli az életét, rendszeresen sportol, versenyszerűen western lovagol. Vallásosnak tartja magát, de nem abból a templomban térdeplő fajtából és nem áll tőle messze a keleti filozófia. „Én egy felsőbb erőben, az energiaáramlásban hiszek, és abban hogy mindenkiben benne van az öngyógyítási folyamat, csak megfelelő módon be kell azt indítani – vallja. – Lelkünk csak ebben a testben tud létezni, ezért óvjuk, vigyázzunk rá.”

vkm

Top