Többet kínál az újrainduló csónakkölcsönző

Komárom. Újraindult a strandfürdő, július 1-jétől pedig bővebb kínálattal működik majd a Holt-Vágon létesült csónakkölcsönző és környéke. Mindenhol be kell tartani a járvány miatt még érvényben lévő óvintézkedéseket. Egy népszerűsítő kampány is rajtol Fedezze fel Komárom vizeit! címmel.

Múlt csütörtökön Keszegh Béla polgármester és Kóňa Bohumír, a Comorra Servis városi társaság ideiglenes igazgatója tartottak sajtótájékoztatót arról, hogy mikor és hogyan indul újra az élet a cég által kezelt és irányított létesítményekben. A polgármester leszögezte, gazdaságilag keményen érintette a Comorra Servist a járvány, hiszen szinte minden bezárt, a turisták sem jöttek.

komarom_vizei

A kialakult helyzettel összefüggésben egy népszerűsítő kampányt indít a város, mellyel nemcsak a turistákat, hanem a komáromiakat és környékbelieket is igyekeznek megszólítani. A Komáromot körülölelő folyók nyújtotta lehetőségekre hívnák fel a figyelmet, de például a komáromi termálfürdőt is reklámoznák. A kampányba a Dunamente Turisztikai Desztinációs Menedzsment is bekapcsolódik, ők készítik az ezzel kapcsolatos szórólapokat – igyekeznek célzottan megszólítani a hazai, a magyar és a cseh látogatókat, illetve a vizekkel kapcsolatos lehetőségek mellett a kerékpáros turisták igényeire is kiemelten figyelni.

Termálfürdő

A komáromi strandfürdő benti medencéje, illetve az élménymedence már június 12-től fogadja a látogatókat, napról napra egyre többen keresik fel, most pedig a kinti medencék is megnyíltak. A belépődíj ára nem változott tavalyhoz képest, a nyitvatartás is a régi. Kóňa Bohumír elmondta, a fürdő beltéri részében kötelező a kézfertőtlenítés, továbbá a szájmaszk viselése, ám a kinti részeknél ez már csak ajánlás. A hatályos járványügyi intézkedések alapján átdolgozott működési szabályzatot a fürdőben is kifüggesztik, de a weboldalukon is olvasható.

bazen

A polgármester elmondta, tervezik a termálfürdő fejlesztését is. A múltban jópár nagyszabású terv készült ezzel kapcsolatban, ám ezek olyan sokba kerültek volna, hogy egyikből sem lett semmi, és a szép projektek a fiókok mélyén végezték. Most a város kisebb léptékű, de reálisan megvalósítható fejlesztéseket szeretne, ezzel kapcsolatban már el is készült egy tanulmány, ami a felújítás alapja lehet. A következő lépés a projektdokumentáció elkészítése, ám erről a képviselő-testületnek kell majd dönteni.

Első körben a strand főépületét építenék át, részben azért, hogy látványában is vonzóbb legyen. A fő cél azonban a belső terek átépítése úgy, hogy a szauna és wellness rész egész évben színvonalas szolgáltatásokat nyújthasson a vendégeknek. A fürdővel kapcsolatban a kampány során is hangsúlyozzák majd, hogy – mint azt a vonatkozó balneológiai jelentés megállapítja – a komáromi termálvíz a bártfai gyógyfürdő vizéhez hasonló gyógyhatású víz.

vizi5-1024x653

Holt-Vág, csónakkölcsönző

Tavaly augusztusra készült el a csónakkölcsönző a Holt-Vágon, amely a nyár utolsó heteiben óriási népszerűségnek örvendett. Idén még bővebb lesz a kínálat, ugyanis még a járvány előtt elindult egy fejlesztés 20 ezer euróból. Július elején nyitnak, több vízibiciklivel és csónakkal, továbbá már állva evezős szörfdeszkák (elterjedt angol nevén Stand Up Paddleboard – SUP) kölcsönzésére is lesz lehetőség – utóbbiból 15 áll rendelkezésre, és akár jógázásra is igénybe vehetők. Már megérkezett két lakókonténer is, az egyikben szociális helyiségek, a másikban a pénztár kap helyet – a csónakkölcsönző egyébként már kétszer akkora telken működik majd. Az üzemeltetésbe a Komáromi Kajak-Kenu Klub önkéntesei is besegítenek, egyúttal lehetőség lesz kikölcsönözni a kajakklub rekreációs kenujait is. Tekintettel arra, hogy jelentősen nőtt a kikölcsönözhető vízieszközök száma, a tavalyi kezdetleges móló helyett egy jóval nagyobb és stabilabb újat alakítottak ki a parton. Frissítőket is árulnak majd, illetve idén már klasszikus kerékpárokat és tandemkerékpárokat is lehet kölcsönözni. A kölcsönző naponta nyitva tart, és a hamarosan beinduló weblapon keresztül az eszközök otthonról történő foglalása is lehetséges lesz.

Az SPP alapítványának 10 ezer eurós támogatásából új filagóriákat – fedett pados asztalokat – is kihelyeznek a Holt-Vág mentén. Keszegh Béla közölte, további pályázatok is folyamatban vannak a környék fejlesztésével kapcsolatban. Üdvözölte, hogy a vállalkozók is megtették a magukét a szolgáltatások színvonalának emelése terén, egy vendéglátóhely teljesen megújult, egy másik jelentősen bővült. A polgármester hangsúlyozta, óriási potenciál rejlik a Holt-Vágban, nemcsak a komáromiak, hanem a turisták számára is. „Célunk egy olyan kényelmes, szép és családbarát környezet kialakítása, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érzik magukat” – hangsúlyozta a polgármester.

vizi3-1536x980

Fedett uszoda

A komáromi fedett uszoda kezelése ugyancsak a Comorra Servishez tartozik. A sajtótájékoztatón elhangzott, bár nyáron nem szokott nyitva tartani az uszoda, idén júliustól mégis megnyitja kapuit a komáromi sportklubok előtt, hogy edzéslehetőséget kínáljon – a járvány miatt ugyanis márciustól zárva tartott a létesítmény. A lakosok ugyanakkor a nyár folyamán nem használhatják az uszodát, a sportolók viszont a megszokottnál kevesebbszer vehetik igénybe a termálfürdő medencéit.

A Panoráma hotelt, illetve a kempinget is kinyitották, a két városi piac is újraindult. Elhangzott, a közeljövőben szeretnék fejleszteni a várpiacot: új, fedett fabódékat helyeznének el, illetve első lépésként, a vasárnapi bolhapiac idején, zöldséget és gyümölcsöt is kínálnának a látogatóknak.

(csaba)

(Cikkünk a Delta június 23-i számában jelent meg.)

Top