Elektromos töltőállomás Ifjúságfalván

Régiónkban is fokozatosan emelkedik az elektromos autók száma, ezért is örvendetes, hogy Ifjúságfalván, a községi hivatal előtti téren nemrégiben az ilyen járművek töltésére alkalmas állomást  építettek.

Gönczöl Gabriella polgármester tájékoztatása szerint a gazdasági minisztérium még tavalyi írt ki ilyen töltőállomások létesítése irányuló pályázatot, amelyre községük is jelentkezetett. A projekt egyik feltétele volt, hogy legalább két autó töltésére alkalmas állomást kell üzembe helyezni, amit teljesítettek is. A kivitelezésre kiírt közbeszerzést a vágsellyei illetőségű Elmark Plus Kft. nyerte. Az ifjúságfalvai állomás töltési teljesítménye 2×11 kW, az áramerőssége pedig 6-32 amper. Egy háromfázisú gyorstöltőről van szó, amely lényegesen gyorsabb, mint a házi töltő. A polgármester elmondta, már csak a villany revízióra várnak, hogy üzembe helyezhessék a töltőállomást, ahol kártyával lehet majd fizetni.

-pint-

E-töltőállomás a Kossuth téren
Nyolcezres támogatás e-autókra
A jövő elkezdődött – 2017-es cikkünk az e-autókról

Top