Tervezhetik az óvodafelújítást és a körforgalmat

Komárom. Tekintettel a járvány miatti bevételkiesésre, a nyár elején az önkormányzat úgy döntött, befagyasztja a korábban betervezett városi beruházások többségét, mindazon, városi kasszából finanszírozott fejlesztéseket, amelyek nem annyira sürgősek. Legutóbbi ülésükön azonban három leállított beruházás befagyasztását feloldották a képviselők.

Az óvoda látványterve a tavalyi tanulmány alapján – nem ilyen lesz

Eszerint közel 29 ezer euróból elkészülhet a Hajós utcai óvoda felújításának projektdokumentációja, ugyanígy az E. B. Lukáč utca és a Barátság utca találkozásánál egy körforgalom létesítésének részletes terveit is kidolgozhatják 14 ezer euróból. A harmadik beruházás a Vársor utcai lakótömbök (a bástyafal tövében található, egykori szovjet tiszti lakások) környékének rendbetételéről, illetve parkolók kialakításáról szól 10 ezer euróból – ez még az idén megvalósulhat.

Bár egy tavalyi tanulmány 2 millió euróra becsülte a Hajós utcai óvoda teljes körű felújításának költségét, és 70 ezer euróra az ezzel kapcsolatos részletes tervek kidolgozását, a testületi ülésen elhangzott, a járvány miatti nehéz anyagi helyzetben most feleakkora összegből kell megoldani a felújítást – igaz, ez csak a legszükségesebb felújításokat tartalmazza majd. A szlovák tannyelvű óvoda épületének statikai problémái már potenciális veszélyt jelentenek a gyerekekre és pedagógusokra, ezért átmenetileg a Határőr utcai iskola egyik szárnyába kellett költözniük. A statikai gondokat természetesen a kisebb volumenű, nagyjából 1 millió euróba kerülő felújítás során is megszüntetnék, és további javításokra is sor kerül – például a tetőzetet is fel kell újítani, mivel beázik. Gajdáč Ondrej alpolgármester hangsúlyozta, az 1 millió euróból csak azok a felújítások történnek meg, amik feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy az óvoda zavartalanul működhessen a későbbiekben. Elhangzott, a terveket a város olyan formában szeretné elkészíttetni, hogy később szakaszosan is meg lehessen valósítani a felújítást, és pályázatok útján akár támogatásokból is meg lehessen oldani egy-egy fázist – például a fűtésrendszer fejlesztését.

Mivel a közlekedési mérnökök és szakértők egyértelműen a körforgalom kialakítását tartják a megfelelő megoldásnak arra a problémára, hogy az E. B. Lukáč utca és a Barátság utca találkozásánál ne torlódjanak fel a VII-es lakótelep felől érkező autók, a részletes tervek is erről a lehetőségről készülnek majd. A körforgalomnak ráadásul lassító szerepe is van, ami biztonságosabbá teszi a szóban forgó kereszteződést. A projektdokumentáció egyúttal magában foglalja majd a Barátság utca szélesítését is a VII-es lakótelep irányába, mégpedig úgy, hogy csak a Barátság utca egyik sávja vezessen a közeli lakóház szűk átjárója alatt, a másik sáv pedig kerülje azt meg – így ennél a résznél sem lennének fennakadások.

(csá)

Kapcsolódó cikkeink:

Terítéken Komárom közlekedési gondjai

Top