Háborús állapotok, a második világháború óta nem látott válság, társadalmi feszültség, kollektív trauma. Ilyen és ehhez hasonló szófordulatok árasztották el a médiát 2020 tavaszán, a koronavírus-világjárvány kitörése után. Nem csoda, hogy a tavaszi hullám idején csaknem megkétszereződött a szorongó fiatal felnőttek száma egy friss felmérés szerint. Holott a lelki nyugalmunk megőrzéséhez talán annyi is elég, ha időnként fellapozunk néhány történelemkönyvet, hogy lássuk: a mostaninál jóval súlyosabb válságokkal, pusztítóbb ragályokkal is megbirkózott már az emberiség. Nem is olyan régen, alig több mint száz esztendeje Komáromot is elérte a történelem egyik leggyilkosabb világjárványa, a spanyolnátha. Mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen, de akkor, 1918 és 1919 fordulóján az embereknek még csak nem is ez a Covid-19-nél is halálosabb kór okozta a legnagyobb fejfájást. A járvány kezdetén még dúlt a világháború, aztán meg kitört az őszirózsás forradalom, majd jött a cseh megszállás, az impériumváltás. Kinek volt ilyenkor ideje holmi vírussal bíbelődni?
Több áldozatot követelt, mint az I. világháború
– A spanyolnátha-járvány, mely1918 őszén tetőzött, már ebben az évben több áldozatot követelt, mint a nagy háború. Becslések szerint világszerte 21-50 millióan haltak meg spanyolnáthában, az európai áldozatok száma meghaladta a kétmilliót.
– A spanyolnátha rejtélye csak 2005-ben oldódott meg: a betegséget az A típusú influenzavírus H1N1 változata okozta, amely akár 39 000-szer virulensebb lehetett a jelenlegi influenzavírusoknál.
– A „spanyol betegség” lefutása rendkívül gyors volt, szélsőséges esetben akár néhány órán belül végezhetett az áldozatával. A leggyakoribb tünetek között a hirtelen felszökő láz, a heves fej- és végtagfájdalom, valamint a köhögés szerepelt. A legtöbben a szövődményként jelentkező tüdő- és mellhártyagyulladásba haltak bele. A vírus további sajátossága, hogy nem az idősek, hanem a 20–40 év közötti korosztály körében pusztított leginkább.
– Az első eseteket egy Kansas állambeli katonai bázison jegyezték fel, ahová valószínűleg Délkelet-Ázsiából hurcolták be a vírust. Európában az amerikai inváziós hadsereg terjesztette el 1918 tavaszán.
– Mivel mind az antant, mind a központi hatalmak igyekeztek titkolni a járványt, mint a gyengeség jelét, az első hírek az új, titokzatos kórról a semleges Spanyolországból szivárogtak ki. Azóta is így ismerjük: spanyolnátha. (wikipedia, elsovh.hu, ujkor.hu, Simon Attila: Az 1918-as spanyolnáthajárvány és a mai Dél-Szlovákia)
Budapesten 1918. június végén ütötte fel a fejét az új kór, elsőként a hadifoglyok és a hadikórházakban lábadozó katonák fertőződtek meg. A komáromi sajtótermékek közül elsőként a Komáromi Ujság 1918. július 11-ei száma adott hírt a „spanyol járványról”, amely Budapest és Bécs után már Komáromot is elérte. A cikk szerint a megbetegedések zöme azokban a kórházakban fordult elő, ahol katonákat ápolnak. Tudni kell, hogy a betegséggel járó veszélyt a pánikkeltés elkerülése végett sokáig elbagatellizálta az agyoncenzúrázott háborús sajtó, így a magyar országos lapok is, amelyek a regionális újságok fő forrásai voltak. Kezdetben az orvosok többsége is enyhe influenzának állította be a gyilkos kórt, amely ugyan rendkívül magas lázzal jár, de az két-három napon belül megszűnik, és a beteg gyorsan felépül (ez sajnos csak a páciensek egy részére volt igaz). „Ezzel a betegséggel ugy vagyunk, mint az asszonyok a ruhával. Divatban van! (…) A titokzatos spanyol betegség nem más, mint a népszerű influenza divatos elnevezése” – nyilatkozta a Komáromi Ujságnak egy „tekintélyes” komáromi doktor, akit ma egy-egy Facebook-huszár politikus minden bizonnyal elvetemült vírustagadónak, álhírterjesztőnek bélyegezne, virtuális dzsihádra buzdítva híveit.
A vírus sajnos nem csupán a legyengült katonákat döntötte le a lábáról. Komáromban már a nyár folyamán megfertőződött több civil is, például hivatalnokok, sőt a Komáromi Ujság teljes szerkesztősége. Igazán azonban csak szeptemberben robbant be a járvány. Az első, komáromi vonatkozású halálesetről a Komáromi Lapok 1918. szeptember 14-ei száma adott hírt. A komáromi főgimnázium egykori tehetséges diákja, a mindössze 20 éves Lévai István a budapesti Rókus kórházban halt bele a spanyolnátha szövődményeként kialakult tüdőgyulladásba. Az őszi második hullám kitörése is ehhez az oktatási intézményhez köthető: miután egyre több gimnazista kapta el a betegséget, szeptember végén előbb egy osztályt, majd az egész iskolát be kellett zárni.
Bár ősz elején Komáromban az ország más régióival összevetve még aránylag alacsony volt a megbetegedések száma, és az esetek többsége is enyhe lefolyású volt, a helyi sajtó már szeptemberben „erélyesebb intézkedéseket” követelt a közegészségügyi hatóságtól, például az összes iskola bezárását. Fontos megjegyezni, hogy a háborús körülmények miatt az egész országban egységes, központi járványügyi óvintézkedések nem voltak, a maihoz hasonló lezárásokat a helyi szervek rendelték el, rendszerint több hetes késéssel, és általában nem mindenhol egyszerre, ami csak tovább gyorsította a járvány terjedését. Az első óvintézkedéseket a város csak október 4-én vezette be, több nappal a Budapesten és Pozsonyban foganatosított intézkedések után. A közegészségügyi bizottság ezen a napon járványbizottsággá alakult át, és F. Szabó Géza polgármester elnökletével csaknem az összes komáromi iskola bezárásáról határozott. Elrendelték továbbá a betegek kötelező bejelentését. A fertőzötteket otthon vagy a közkórház e célra kijelölt helyiségében kellett elkülöníteni. A várost ellepték a spanyol betegség természetéről és a védekezés módjáról tudósító barna plakátok. A tanácsok többsége ma is aktuális: gyakori kézmosás, a tömegrendezvények, mozik, színházak, kávéházak, vendéglők, kocsmák kerülése, környezetünk tisztántartása. Ezen túl a polgármester óva intette a lakosokat a csókolózástól és a köpködéstől, a lenge öltözködéstől és az éjjeli mulatozástól is, „mivel ezek gyengitik ellenálló képességünket s igy hamarabb megbetegedhetünk.”
Október 19-én a Komáromi Lapok tudósítója azon háborgott, hogy a közegészségügyi hatóság a harmadik hét óta hiányosan, vagy inkább sehogy sem tájékoztat a járványhelyzetről, elősegítve ezáltal „a rémhírek terjedését, amelyek már harminc halottról regélnek”. A gyatra kommunikáció, az utolsó utáni pillanatban közölt információk idegőrlő gyakorlata is ismerős lehet a mai olvasónak.
A mozi és a színházak bezárását, valamint a kocsmák, vendéglők, kávéházak nyitvatartási idejének korlátozását csak október 25-én rendelte el a városi járványbizottság, akkor, amikor már ezernél is több komáromi küzdött a betegséggel, és tizenhatra nőtt az igazolt halálesetek száma. Mivel a járvány egyre aggasztóbb méreteket öltött, Dr. Antal Hugó főtörzsorvos engedélyezte, hogy a városban szolgálatot teljesítő katonaorvosok civil betegeket is elláthassanak, sőt a hadikórház egyik részlegét is a „spanyol betegek” rendelkezésére bocsátotta. Azt, hogy ekkoriban tényleg háborús állapotok uralkodtak (és nem csupán frázisok szintjén), jól példázza, hogy a szigorításokat közlő lapszámban szerepelt egy hosszabb hatósági felhívás arról is, mi a teendő légi támadás esetén.
Közben a vármegye egyes községeiből is aggasztó hírek érkeztek. Gútán naponta 70-80-nal nőtt a megbetegedések száma, Aranyoson minden házban volt beteg, október végéig nyolcan meghaltak, egy családot pedig hármas tragédia ért: a spanyolnátha egymás után ragadott el három fiatal nővért. Az egyedüli pozitív jelentést Mocsáról közölték: „Eddig még nem történt haláleset. A járvány szünőfélben van. A nép borral és pálinkával gyógyítja magát, a mi hatásosnak bizonyult.” Mai szemmel hihetetlennek tűnhet, de október végén, vagyis akkor, amikor a járvány a leghevesebben tombolt, a vármegye sok községében még az iskolák bezárásáig se jutottak el, holott a korabeli tudósítás szerint „alig járt be pár gyerek”.
Komáromi Ujság.
A második, őszi hullám intenzitását részben az időjárással, részben a leszerelt katonák tömeges hazaérkezésével magyarázzák, akiket ma szuperterjesztőkként azonnal karanténba zárnának, az akkori körülmények között viszont ez szóba sem jöhetett. Az őszirózsás forradalom alatt ráadásul Komáromban is mindennapossá váltak a korábban tiltott tömegrendezvények, mint például a népgyűlés a Klapka téren, vagy a forradalmi matiné a hazatérő katonák megsegítésére, ami további löketet adott a járvány terjedésének. A spanyolnáthának kedvezett a lakosság egészségi állapotának általános leromlása is az állandó élelem-, gyógyszer- és orvoshiány miatt, meg persze a botrányos higiéniai állapotok. A helyi lapok újságírói gyakran panaszkodtak a bűzös, szemetes, poros utcák miatt, de komoly gondot okozott a szappanhiány is, valamint a városi gőzfürdő szénhiánnyal indokolt bezárása, ami miatt a fürdőszobával nem rendelkező komáromi átlagpolgár még hetente egyszer sem tudott megfürödni. Mondanunk sem kell, hogy a spanyolnátha a külvárosi nyomortanyákon szedte a legtöbb áldozatát.
Ami a járvány komáromi mérlegét illeti, pontos adatok nem állnak rendelkezésre, így csak találgatni tudunk, hogy ténylegesen hányan betegedtek meg, illetve haltak bele a spanyolnáthába. Ennek legfőbb oka, hogy a bejelentési kötelezettséget csak viszonylag későn rendelték el, és nagyon sok fertőzött, főleg a szegényebb lakosok, nem fordultak orvoshoz. A háborús körülmények miatt sok Komárom vármegyei községben egyáltalán nem is volt orvosi ellátás. Fontos megjegyezni azt is, hogy míg ma tesztek alapján szúrják ki a koronavírus-fertőzést, száz éve ilyen szűrővizsgálatok nem léteztek, így a „hagyományos“ influenzát vagy meghűlést is könnyen spanyolnáthaként könyvelhették el. Az áldozatokra vonatkozó adatokat is óvatosan kell kezelni. A Komáromi Ujság egyik tudósítója felhívta a figyelmet, „hogy a halálozások hivatalos elkönyvelésénél az orvosok legtöbbször tüdőgyulladást, tuberkolózist, vérhast jeleznek a halál okául, amire a szegény hozzátartozók azt mondják: spanyol volt az, uram!“ A helyi lapok 1918. november végén tették közzé Dr. Gaal Zsigmond városi főorvos jelentését, mely szerint az előző hónapban 937 polgári és 660 katonai megbetegedés történt a városban, és hatvanan haltak bele a spanyolnáthába. A vármegyében 2000 megbetegedést és 307 halálesetet regisztráltak. Egy 1919 januárjában közölt statisztika szerint 1918 utolsó negyedévében „a vármegye lakosságának 60%-a beteg volt, a halálozás 5%-ot tett ki.” A helyi lapokban közzétett gyászjelentések tanúsága szerint a spanyolnátha Komáromban is a húszas, harmincas korosztályból szedte a legtöbb áldozatot. Halálesetek szórványosan még januárban is előfordultak, de 1919 februárjára a járvány Magyarország nagy részén, így Komáromban is megszűnt. Akkorra valószínűleg már annyian átestek a betegségen, hogy kialakult a manapság is annyit ragozott, hőn áhított nyáj-immunitás.
A Komáromhoz kötődő áldozatok közül kitűnt Orlitzky Frigyes (1885-1918) bencés pap és főgimnáziumi tanár. „Az erőteljes, vasegészségű férfiu a spanyol járványnak esett áldozatul s alig 10 napi betegség után visszaadta halhatatlan lelkét a Mindenhatónak“ – állt a gyászjelentésben. A „köztiszteletnek, közszeretetnek örvendő“ pedagógus 1918. október 26-án hunyt el. A római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.
Kacsinecz Krisztián
Kapcsolódó cikkeink:
Trianon100: egy igazságtalan döntés Komáromból nézve
30 éve tört ki a bársonyos forradalom
Mesélő épületek: egy mikve és öt zsinagóga
Megszállóként tekintettek a magyar katonákra is
Amikor a víz volt az úr
Milyen régészeti kincseket rejthet a föld?