Félidőben: eredmények, járvány, válság, jövő…

A választási időszak feléhez érkeztünk, itt az értékelés, illetve az új feladatok meghatározásának ideje. Régiónk polgármestereinek négy kérdést tettünk fel a témával kapcsolatban, válaszaikat folyamatosan közöljük. Elsőként Domin István, Izsa polgármestere válaszolt.

• A választási időszak feléhez érkeztünk. A tervezett feladatok közül mit sikerült kipipálni és mi nem jött össze?

– A harmadik választási ciklus feléhez érve nagyon örülök annak, hogy vannak olyan kézzelfogható eredményeink, amelyek fontosságát már érzékeljük. Ilyen a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum bővítése egy iparművészeti műhellyel, ahol gyermektáborokat és kézművesműhelyeket lehet rendezni. Múzeumunk, amely jelenleg tájház kategóriában működik, számos turistát vonz. Az iparművészeti műhely épülete már áll, a tetőszerkezet építése folyik, párhuzamosan a két római időket idéző őrtoronnyal a település elején és végén. A nemzetközi kapcsolatainknak és sok munkának köszönhetően sikerül ezt a beruházást összesen 1,7 millió eurós uniós forrásból finanszírozni. Felújítottuk a Faluházat és a kultúrház nagytermét, saját költségvetésből berendeztük a régi szövetkezeti konyhát, amelyet most már bátran adunk bérbe.  A helyi iskolakonyhát szintén korszerűsítettük. Ingyenes wifi hálózatot telepítettünk a községben a már meglévő térfigyelő kamerarendszer csomópontjain. Pályázati támogatásból egy töltőállomást létesítünk a Faluház oldalán elektromos járművek részére. Vásároltunk egy elektromos meghajtású, környezetbarát haszongépjárművet is, amely kommunális feladatokat lát el. Gépparkunk bővült egy szennyvízszállító utánfutóval is. Támogattuk a helyi katolikus egyházat a nemrég műemlékké nyilvánított templom felújításához szükséges tervdokumentáció elkészítésében, és az önkormányzat segítségével megtörtént a református templom ablakainak cseréje is. A magyar kormány hozzájárulásával bővíteni tudtuk óvodánkat egy padlófűtéses tornaszobával, és új hőszigetelést, nyílászárókat, tetőszigetelést és burkolatot is kapott az óvodaépület. 

A víztisztító állomásunk bővítését sajnos még nem sikerült megvalósítanunk, pedig számos pályázatot adtunk be különböző helyekre. A faluközpont, valamint a gyűjtőudvarunk kiépítésére benyújtott pályázatunk előzetes elbírálásáról sincsenek még pozitív híreink. 

• A gazdasági, pénzügyi válság, valamint a koronavírus-járvány miként hatott a községre?

– Valószínűleg már semmi nem fog ugyanúgy működni, mint a járvány kitörése előtt. Változnak majd szokásaink, életvitelünk, talán újra egymásra találnak az emberek és rájövünk, hogy a közös célokat csak együtt valósíthajuk meg. Mivel a járványidőszak első évét éljük, úgy hiszem, a negatív gazdasági hatások jellemzően a jövő időszakban jelentkeznek majd. Most azt tapasztaljuk, hogy az állami költségvetésből származó bevételünk közel 6-7%-kal elmarad a tervezettől. Ez Izsa esetében akár 100 ezer eurós bevételkiesést is jelenthet, ami a költségvetésünk 10%-a. Felkészültünk arra is, hogy bizonyon átcsoportosításokat kell végrehajtani az egyes költségvetési tételek között. Előfordulhat, hogy némely beruházást kénytelenek leszünk későbbre halasztani, hiszen az állami és uniós pályázatokhoz önrésszel is hozzá kell járulni. Az előrejelzések alapján jövőre még kevesebb befizetett adó várható, így a községek is kevesebb bevételre számíthatnak. Ráadásul a tengerszinti magassághoz viszonyított részadó-leosztás eleve negatívan érinti az alacsonyabb fekvésű településeket, így Izsát is, ami ebben a helyzetben még inkább elgondolkodtató.

• Miként reagál az önkormányzat a bevételcsökkenésre?

– Örülni fogunk, ha a járványidőszakban megelőzésre elköltött pénzt visszatéríti az állam, ahogy azt ígérte a kormány, ezeket a terheket ugyanis eddig a községek maguk viselték. A költségvetési hiányt saját bevételeink növelésével vagy kiadásaink csökkentésével, esetleg idegen tőke bevonásával tudjuk mérsékelni. Idegen tőkét kizárólag megtérülő, illetve maradandó beruházásoknál veszünk igénybe. A bevételek emelése egyet jelentene az adóemeléssel, amit nem szeretnénk. Azt gondolom, hogy kénytelenek leszünk inkább a fejlesztéseket, beruházásokat átütemezni. A pályázatok megvalósításához szükséges önrész nagy terhet róhat ránk jelen helyzetben, ezért csak azokat a beruházásokat szabad megvalósítani, amelyek feltétlenül szükségesek a községek működéséhez. Az államnak a jelen helyzetben le kellene állítani minden helyi adóemelést igénylő törvény végrehajtását.

• A hátralévő kétéves megbízatási időszak alatt mik a prioritások?

– Kizárólag hosszútávra érdemes tervezni. Alaposan át kell gondolni az aktuális helyzetet, ami könnyen megismétlődhet, ráadásul, a szakemberek szerint a negatív gazdasági hatások még csak ezután várhatók. Az önkormányzatok vannak a legközelebb az emberekhez, így nagy a felelősség rajtunk. Jelenleg több mint 4300 feladatkört kell ellátnunk a törvényekből adódóan, ami nem egyszerű. Természetesen vannak rövidtávú terveink, például a közelmúltban sikeresen zárult bölcsőde-pályázatunk. Ezzel a közel 800 ezer eurós beruházással elébe megyünk a jövőnek. Tervünk, hogy oktatási intézményeinket, a Döme Károly Alapiskolát és Óvodát és a bölcsődét oktatási központtá fejlesztjük. Mindent megteszünk alapiskolánk megmentéséért. Vannak polgártársaink, akik mindent, így a helyi oktatási intézményeinket is támadják, de ők csekély támogatással bírnak a faluban. Izsán gondolkodó emberek laknak és érzi mindenki, hogy a múlt, a jelen és a jövő csak jól átgondolt vízió mentén épülhet egymásra. Elkezdődtek a munkálatok egy korszerű játszótér kialakítására a református templom kertjében, amit valószínűleg jövő tavasszal vehetnek birtokba a gyerkőcök.

Idén elmaradtak ugyan rendezvényeink, de bízom benne, hogy jövőre Almásfüzitővel közösen meg tudunk valósítani egy közel 50 ezer euró értékű rendezvénysorozatot, melynek része lesz a Lovasnap is. Ide pedig már most minden érdeklődőt szeretettel hívok!

miriák

Top